A legrégebbi zsidó szervezet élete

A legrégebbi zsidó szervezet élete

Vadász Magda, a B’nei B’rith Budapest Páholyának alelnöke a szervezet legutóbbi konferenciájáról is beszélt.

A B’nei B’rith V4-es országok szervezeteinek vezetői Pozsonyban találkoztak, mi is történt a szlovák fővárosban?

A B’nei B’rithnél hagyomány, immár tizenöt éve, hogy a visegrádi országok valamelyik fővárosában találkozunk. Persze a találkozókon kívül máskor is együttműködünk, tavaly egy nagyon sikeres konferenciát rendeztünk Budapesten. Talán nem sokan tudják, de B’nei B’rith a világ legrégebbi zsidó civil szervezete, 1843-ban alakult meg az Egyesült Államokban, azóta a világ szinte minden országában van tagszervezete. A B’nei B’rith töb nemzetközi szervezet mellett megtalálható, az UNESCO-ban, az Európa Tanácsban és még sorolhatnám.

Mi volt a pozsonyi B’nei B’rith találkozó központi gondolata?

Intolerancia és radikalizmus a zsidóság körében volt a központi téma, meghallgattunk egy hihetetlenül érdekes beszámolót egy ismert szlovák politológustól, majd többek között a magyar küldöttség is tartott egy előadást a hazai helyzetről, arról, miként is élünk zsidóként ma Magyarországon, elmondtuk, hogy sok panaszra nincsen okunk.

Ám ennek ellenére sok kérdés érkezett a hazai antiszemitizmussal kapcsolatban, akkor nem jó a kommunikáció?

Egyáltalán nem rossz, ma Magyarországon nyílt antiszemitizmus nincsen, ami az emberek között van, az mindenhol megtalálható. Bármely nyelven lehet a közösségi oldalakon antiszemita megnyilvánulásokat látni, nekünk az a dolgunk, hogy ebből minél kevesebb legyen.

Rövidesen egy újabb rendezvény lesz, most Prágában.

A B’nei B’rith International és a B’nei B’rith Europe először tart együttes rendezvényt. A szervezetben több régió működik, mi például igyekszünk, hogy a V4 egy régióként legyen elismerve.  Mi egyébként, mármint a B’nei B’rith Budapest Páholy még az idén elmegyünk Kassára, ahol szintén működik egy B’nei B’rith szervezet, akikkel kiválóak a kapcsolataink.

A mostani találkozó egyik leghangosabb sikerét az hozta, amikor bejelentették, hogy Csehország parlamentje elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Valóban nagy pillanat volt, ha jól vettem észre, akkor a szlovákok is ebbe az irányba tartanak.

Nagyon sokan képviseltették magukat a szlovák állam, sok más szervezet részéről is, nagyon figyeltek erre a rendezvényre. Ez akár egyfajta Monarchia-beli utánérzés volt?

Nem, ezek a B’nei B’rith emberei voltak, az egyetemi professzorok, az írók, a politikusok, mindenki. A rendezvényen annak külön örültem, hogy többen is megkerestek minket, hogy nézik a Heti Tv-t, mint Közép-Európa egyetlen zsidó közösségi televízióját, s milyen fontos, hogy ez elindulhatott.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter