Falusi Vajk :„Mi az olcsóbb internetezés pártján állunk és támogatjuk a magyar kormány küzdelmét Brüsszelben is”

A FIDELITAS KIÁLL AZ OLCSÓBB INTERNET MELLETT

 

A Fidelitas arra kéri a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az internet általános forgalmi adója 5 százalékra csökkenjen jövő januártól – mondta Falusi Vajk.

A Fidelitas székesfehérvári tisztújító kongresszusán, szombaton egy nyilatkozatot fogadott el, amelyben üdvözli a kormány intézkedéseit az internet minél szélesebb körű elterjesztése terén – idézte fel a szervezet szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

„FONTOS AZ ADÓPOLITIKA TERÜLETÉN IS HATÁROZOTTSÁGOT MUTATNI, NEHOGY BRÜSSZEL ITT IS TÚLTERJESZKEDJEN HATÁSKÖREIN.”

Emlékeztetett egyúttal az internet áfájának 18 százalékra csökkentésére, a gerinchálózat-fejlesztésre, valamint a kedvezményes alapcsomag bevezetésére is.

Az idei adócsökkentés után 2018 januárjától – még tovább – mindössze 5 százalékra csökkentik – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: az EU-tagállamok közül 2018-ra hazánkban lesz a legalacsonyabb az internet áfája.

Megjegyezte: az újabb adócsökkentésnek köszönhetően jövőre 22 milliárd forint marad a magyar családoknál, internet felhasználóknál és a vállalkozásoknál. 2018-ra összességében 20 százalékkal lesz olcsóbb az internet előfizetések ára – közölte Falusi Vajk.

Fotó: fidesz.hu

Hozzátette: a Fidelitas arra kéri a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az internet általános forgalmi adója 5 százalékra csökkenjen jövő januártól.

Indoklásként azt mondta: erre azért van szükség, mert az Európai Bizottság nem támogatja „a 2018-as költségvetésben szereplő könnyítést”.

„Fontos az adópolitika területén is határozottságot mutatni, nehogy Brüsszel itt is túlterjeszkedjen hatáskörein” – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy az uniós testület kifogást emelet az internetáfa csökkentése ellen.

A Fidelitas szóvivője kiemelte: a hazánkat érő sorozatos támadások arra ösztönzik a legnagyobb ifjúsági szervezetet, hogy támogatásáról biztosítsa a magyar kormányt az olcsóbb internetezés érdekében.

„Mi az olcsóbb internetezés pártján állunk és támogatjuk a magyar kormány küzdelmét Brüsszelben is” – mutatott  rá, egyúttal arra kérte az embereket, hogy ők is támogassák a kormány adópolitikáját és az olcsóbb internetezés érdekében tett erőfeszítéseit.