Megbecsülni a kollégák hozzáadott értékét Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az első száz nap mérlegét megvonva beszélt munkatársairól, az Arany kiállításról, a fordítók megbecsüléséről, a relikviák jelentőségéről. Lassan érdemes lenne megvonni az első száz nap mérlegét, mióta Ön vette birtokába a múzeumot. Birtokba semmiképpen nem vette, maximum használatba, én a Petőfi Irodalmi Múzeumot szolgálati helynek tekintem. Az első száz nap arra mindenképpen jó, hogy az ember felmérje, jól döntött-e. Azt kell mondanom, nap mint nap örülök annak a közel egy éve meghozott döntésemnek, hogy megpályázom ezt a főigazgatói állást, mert a munka szépsége, érdekessége, a feladatok sokrétűsége, a kollégák nagyszerűsége igazolja mindennap ennek a döntésnek a helyességét. Ami a mérleget illeti, nagyon mozgalmasan indult az év, hiszen az elején nyílt egy kiállításunk Erdély és 1956 összefüggéseiről, ennek a kiállításnak az előkészítésében természetesen nagyon nem vettem részt, ezt az elődöm, Csorba Csilla oldotta meg kiválóan. Nagyon fontos és ezt ugyancsak a pozitívumok között tartom számon, hogy ugyan a magyar szervezeti kultúrában nagyon ritkán fordul elő az, hogy előd és utód harmonikusan tud együtt dolgozni, nem történik a hátrafelé való hivatkozgatás, nálunk ez a helyzet, Csilla az Arany János emlékév programjait koordinálja nálunk, óriási tapasztalattal rendelkezik, hiszen egész életét a múzeumban töltötte. Én magam nagyon örülök annak, hogy ez az együttműködés ilyen jól működik. Azt gondolom, aki ilyen sok tapasztalatot szerzett és ez nem csak rá vonatkozik, hanem nagyon sok más kollégára is a múzeumban, nem várható tőlük, hogy elszakadjanak ettől. Minek köszönhető a hozzáállása, annak, hogy Ön egy vallásos ember, aki hisz az Örökkévalóban vagy pedig annak, hogy tisztában van a saját értékeivel, így nem tekinti konkurenciának a saját elődeit? Nem tudom, ezen még nem is nagyon gondolkodtam, ám egyrészt van közöttünk egy régi ismeretség, hiszen az ő férje, Erdődy Gábor nekem nagykövet elődöm volt Németországban, így már nagyon régóta ismerjük egymást. Azon kívül azt gondolom és ezt minden másra is értem, hogy a nagyvonalúság az mindig kifizetődőbb, nem csak hosszú, hanem közép- és rövidtávon is, jobb ez, mintha az ember nagyon akarnokoskodik. Ezen túlmenően egy ekkora intézményben, bárki is legyen a vezetője, ott minden egyes kollégának a hozzáadott értékét meg kell becsülni, nekem ez a jól felfogott önérdekem is. Visszatérve a programokra, meg arra, hogy mi is változott, a Költészet Napja előestéjén nyílt meg a Móricz Zsigmond csizmáját bemutató tárlatunk, persze felmerülhet a kérdés, hogy kerül a csizma az asztalra. Nos, egy olyan csizmáról van szó, amelyet Móricz Zsigmond az I. világháború alatt 1915-ben csináltatott magának, amikor a keleti frontra ment tudósítóként, de még 1942-es fénykép is készült, ahol a Hortobágyon ebben a csizmában állt. Ez azt is bizonyítja, hogy a XX. század elején a kisiparosok kiváló munkát végeztek. Valóban ezt is, de ezen kívül még tudni kell, ezt a csizmát Fehér László festőművész magasztosította ilyen fontos múzeumi tárggyá. Persze mindig is az volt, hiszen egy nagy író relikviájáról van szó, de ő pillantotta meg ezt a csizmát a Nyugat kiállításon, majd készítet róla egy nagyon szép olajképet és egy grafikát is. Mi a kiállításon ennek a [...]