Megbecsülni a kollégák hozzáadott értékét
Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az első száz nap mérlegét megvonva beszélt munkatársairól, az Arany kiállításról, a fordítók megbecsüléséről, a relikviák jelentőségéről.
Lassan érdemes lenne megvonni az első száz nap mérlegét, mióta Ön vette birtokába a múzeumot.
Birtokba semmiképpen nem vette, maximum használatba, én a Petőfi Irodalmi Múzeumot szolgálati helynek tekintem. Az első száz nap arra mindenképpen jó, hogy az ember felmérje, jól döntött-e. Azt kell mondanom, nap mint nap örülök annak a közel egy éve meghozott döntésemnek, hogy megpályázom ezt a főigazgatói állást, mert a munka szépsége, érdekessége, a feladatok sokrétűsége, a kollégák nagyszerűsége igazolja mindennap ennek a döntésnek a helyességét. Ami a mérleget illeti, nagyon mozgalmasan indult az év, hiszen az elején nyílt egy kiállításunk Erdély és 1956 összefüggéseiről, ennek a kiállításnak az előkészítésében természetesen nagyon nem vettem részt, ezt az elődöm, Csorba Csilla oldotta meg kiválóan. Nagyon fontos és ezt ugyancsak a pozitívumok között tartom számon, hogy ugyan a magyar szervezeti kultúrában nagyon ritkán fordul elő az, hogy előd és utód harmonikusan tud együtt dolgozni, nem történik a hátrafelé való hivatkozgatás, nálunk ez a helyzet, Csilla az Arany János emlékév programjait koordinálja nálunk, óriási tapasztalattal rendelkezik, hiszen egész életét a múzeumban töltötte. Én magam nagyon örülök annak, hogy ez az együttműködés ilyen jól működik. Azt gondolom, aki ilyen sok tapasztalatot szerzett és ez nem csak rá vonatkozik, hanem nagyon sok más kollégára is a múzeumban, nem várható tőlük, hogy elszakadjanak ettől.
Minek köszönhető a hozzáállása, annak, hogy Ön egy vallásos ember, aki hisz az Örökkévalóban vagy pedig annak, hogy tisztában van a saját értékeivel, így nem tekinti konkurenciának a saját elődeit?
Nem tudom, ezen még nem is nagyon gondolkodtam, ám egyrészt van közöttünk egy régi ismeretség, hiszen az ő férje, Erdődy Gábor nekem nagykövet elődöm volt Németországban, így már nagyon régóta ismerjük egymást. Azon kívül azt gondolom és ezt minden másra is értem, hogy a nagyvonalúság az mindig kifizetődőbb, nem csak hosszú, hanem közép- és rövidtávon is, jobb ez, mintha az ember nagyon akarnokoskodik. Ezen túlmenően egy ekkora intézményben, bárki is legyen a vezetője, ott minden egyes kollégának a hozzáadott értékét meg kell becsülni, nekem ez a jól felfogott önérdekem is. Visszatérve a programokra, meg arra, hogy mi is változott, a Költészet Napja előestéjén nyílt meg a Móricz Zsigmond csizmáját bemutató tárlatunk, persze felmerülhet a kérdés, hogy kerül a csizma az asztalra. Nos, egy olyan csizmáról van szó, amelyet Móricz Zsigmond az I. világháború alatt 1915-ben csináltatott magának, amikor a keleti frontra ment tudósítóként, de még 1942-es fénykép is készült, ahol a Hortobágyon ebben a csizmában állt.
Ez azt is bizonyítja, hogy a XX. század elején a kisiparosok kiváló munkát végeztek.
Valóban ezt is, de ezen kívül még tudni kell, ezt a csizmát Fehér László festőművész magasztosította ilyen fontos múzeumi tárggyá. Persze mindig is az volt, hiszen egy nagy író relikviájáról van szó, de ő pillantotta meg ezt a csizmát a Nyugat kiállításon, majd készítet róla egy nagyon szép olajképet és egy grafikát is. Mi a kiállításon ennek a csizmának a sztoriját bontjuk ki, hol mindenütt járt benne, vele Móricz Zsigmond.
A látogatók is kíváncsiak erre a csizmára és a történetére?
Nagyon jók a látogatószámok, mert egy elég modern megközelítéssel készült, de tudni kell, ez nem egy nagy kiállítás, az például az Arany Jánosról szóló, ami most nyílt meg a múlt héten.
Ha már relikvia, nemrégiben beszéltem Karinthy Mártonnal, aki elmondta, hogy édesapjának, Karinthy Ferencnek, Cininek a leányfalusi nyaralójának az ajtaja is a múzeumban, annak pincéjében van. Az ajtónak az érdekessége pedig az, hogy a hatvanas-hetvenes évek művészeti, politikai, közéleti nagyjai írtak alá a nevüket.
A relikviatárban valóban nagyon izgalmas dolgok vannak, bútorok, személyes tárgyak, írógépek, mint például Babits Mihály írógépe található, ami egyébként bombatalálatot is kapott. Mi gyűjtjük a relikviákat, ennek a maga szabályai megvannak, a leányfalusi ajtó egy olyan darab, amelyen valóban nagyon sok jelentős személyiségnek az aláírása szerepel. Ezek a darabok egyébként a legváratlanabb pillanatban bújnak elő, ilyen volt Móricz csizmája is. Azt gondolom, ha egy összefoglaló, a Karinthy családot bemutató kiállításra kerül sor, netán valaki a XX. század szellemi életét akarja majd feldolgozni, akkor az ajtónak nagyon látványos helye lesz.
A múzeum bemutatja azt, hogy milyen nagy embereket adott ez az ország a világnak, ám mégis olybá tűnik, eddig a PIM mintha nem tudott volna kitörni a Belvárosból. Lehet, hogy Ön, mint volt diplomata, egyházi vezető képes lesz ezen változtatni?
Nem tudom, az Arany János kiállítás kapcsán is egy érdekes gegnek indult kezdeményezés futott be egy jelentősebb karriert, ami arról szólt, hogy a Családi kört a Budapestre akkreditált nagyköveteinek vállalkozó szellemű része adta elő magyar nyelven. Engem nagyon foglalkoztat és szerencsére a nagyköveteket is, hogy megpróbáljunk egy nagyon színes nemzetközi társaság felé nyitni a múzeum tekintetében. Egyébként az Arany kiállítás és azóta mindegyik kétnyelvű, készül egy angol nyelvű hangos tárlatvezetés is, ezek mindegyike olyan lépés, amelyek által a nemzetközi térben is megmutathatjuk a múzeumot.
Gondolkodnak esetleg egy olyan kiállításon, ahol a világon megjelent idegen nyelvű magyar műveket mutatják be, természetesen ezzel is emléket állítva a szerzőknek és fordítóknak egyaránt?
Még nyitva van a fordításról szóló kiállításunk, itt egészen fantasztikus grafikai megoldásokkal, különleges módszerekkel próbáljuk megértetni a látogatókkal, hogy milyen szellemi tevékenység is az, amikor egy idegen nyelvről egy másikra ültetünk át valamit. Ami a kérdését illeti, azt gondolom, nem a személyekről kell kiállítást csinálni, bár az is igaz, a fordításról szóló tárlaton egy-két jelentős fordító munkássága megjelenik. A még élő fordítókkal természetesen kell foglalkozni, ezért is fogunk a Könyvhéthez csatlakozva június 11-13. között egy konferenciát szervezni. Itt közel százan jeleztek már vissza nekünk, a rendezvényhez sikerült megnyerni Nádas Pétert, akinek az emlékiratai a magyar irodalom történetében először egyszerre jelennek meg több nyelven. arról is nevezetes, hogy van egy speciális viszony a fordítóihoz, a művei fordításához. A rendezvény, a konferencia célja éppen az, hogy a nagy öregek által a fiatal generáció is meg legyen nyerve a magyar irodalom idegen nyelvre történő fordításához. A kortárs irodalom fordítása is egy személyes viszonyt feltételez, itt nem intézményekről van szó, amelyek segítik a munkát. persze lehet ösztöndíjakat adni, most egyébként Balog Zoltán miniszter úr döntése nyomán meg is duplázódik a fordításokra fordítható összeg. A konferencia másik célja, hogy a személyes kapcsolat által segítsük a fordítók munkáját, ha ők a saját személyes kapcsolataikon keresztül eljutnak kiadókhoz, akkor mi ellássuk őket információval. Már azért, mert a kiadók szerkesztői csak a személyes kapcsolat, tapasztalat útján hiszek el egy műről, hogy az valóban jó.
Múzeumi vezetőként Önnek kifejezetten jó a médiával való kapcsolata.
Úgy gondolom, ha az ember elképzelései egy bizonyos logika mentén épülnek fel, akkor amellett könnyű érvelni. Ha mindezt úgy sikerül kialakítani, hogy a láthatóságot segítse, hiszen egy ember csakis a nyilvánosság előtt akarjon egy ilyen intézményt vezetni, az jó. Én abban vagyok érdekelt, hogy sokan jöjjenek a múzeumba, népszerű legyen a múzeum.
Ha most vasárnap egy háromgyerekes család kerekedik fel, hogy elmenjen a Petőfi Irodalmi Múzeumba, akkor mit tud nekik ajánlani?
Az Arany kiállítás éppen egy olyan tárlat, ami erre a helyzetre van felkészülve, mert mondjuk az idősebb generáció nézegetheti a kapcsos könyvet, benne Arany János kézírását, addig a középgeneráció megnézheti azokat a képzőművészeti alkotásokat, amik soha nem kerülnek ki a raktárakból, mert nem jelentősek képzőművészeti szempontból, de irodalomtörténeti jelentőséggel bírnak, sőt talán ki mutatható a hatásuk Arany műveire. A gyerekeknek meg ott vannak azok a multimédiás eszközök, amelyekkel kipróbálhatják, hogy milyen is visszatuszkolni a bikát, amit Toldi tett meg vagy hogyan kell az egyik farkast a másikkal agyoncsapni.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
