A BreuerPress és a HetiTV hirei

A BreuerPress és a HetiTV hírei

Két, kormányzati, valamint szakértői munkacsoporti szinten zajlanak a tárgyalások a Magyarországon működő, Európai Unión kívüli külföldi egyetemekkel – mondta Szijjártó Péter. Mind a négy érintett országnak világossá tették az egyeztetés menetét, amelyet három ország megértett, egy negyedik ország budapesti nagykövetsége nem akarja megérteni vagy politikai okokból nem adott választ – fogalmazott. Nem kaptak választ az Egyesült Államoktól arra a kérdésre, hogy kivel kellene tárgyalni – tette hozzá. A három érintett amerikai egyetem közül kettőnél megvan a szándék a megállapodásra – tette hozzá Szijjártó Péter.

A kormány szándéka, hogy egy jobb, erősebb EU tagja legyen, „ami nem olyan irányba fejlődik tovább, mint ami felé a brüsszeli központ és néhány tagállam politikusainak tervei vinnék” – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke egy lakossági fórumon. Mint mondta: a nemzeti konzultáció – amelyre már több mint másfél millió válasz érkezett vissza – egyik legfontosabb témája a migrációs válság kezelésére vonatkozik, de arra is kitér, hogy a tagállamok és a brüsszeli intézmények viszonyáról az EU válsága miatt indult viták közben a bürokraták „lopakodó hatáskörelvonást” folytatnak, aminek legfelháborítóbb eleme a kötelező kvóták ráerőltetése a tagállamokra.

Aláírásgyűjtésbe kezd az LMP, hogy így kényszerítse ki a népszavazást a paksi bővítésről – ezt az ellenzéki párt két társelnöke jelentette be. Hadházy Ákos arra hívta fel a figyelmet, hogy Svájcban megkérdezték az embereket az atomenergia használatáról, és többségében nemmel szavaztak rá egy népszavazás keretében. Szél Bernadett úgy látja, a magyar kormány nem az emberek véleményét kéri ki, inkább Vlagyimir Putyin orosz elnöktől kérdezi meg, „merre van az előre”.

Humánerőforrás-fejlesztésre pályázhatnak uniós forrásból közfinanszírozott egészségügyi intézmények, a keretösszeg 7 milliárd 120 millió forint – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, a pályázat célja, hogy csökkenjen a betöltetlen álláshelyek száma, javuljanak a munkakörülmények és nőjön a hatékonyság.

 

Teljes zavar jellemezte a 4-es metróvonal építtetését a beruházáshoz kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport vezetője szerint, és részben ez eredményezte a költségnövekedést. Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), Csepel polgármestere azután beszélt erről, hogy a munkacsoport a BKV 2007 és 2010 közötti igazgatósági tagjai közül többet meghallgatott; a kilenc meghívott közül ketten jelentek meg az ülésen. Egyikük, Kardos Péter elmondta, hogy az igazgatóságnak 2009-ig valóban csak a tízmilliárd forintot elérő vagy az azt meghaladó, a 4-es metróhoz kapcsolódó tenderek esetében volt döntési kompetenciája. Ezen érték alatti szerződéseket a BKV menedzsmentje hagyta jóvá.

 

Külpolitika:

 

Újabb erőfeszítésekre van szükség, hogy a zsidók és a palesztinok között megvalósuljon a béke, amire most nagyon jó lehetőségek vannak – mondta Donald Trump, amerikai elnök izraeli látogatásának első napjának a végén. A The Jerusalem Post tudósítása szerint az elnök a miniszterelnöki rezidencián tartott díszvacsorán arról is beszélt, hogy reményteljes jeleket lát, hogy a régió népei között tartós béke jöjjön létre. A béke esélye nagyobb, mint korábban bármikor – tette hozzá.

 
Benjamin Netanjahu, a zsidó állam miniszterelnöke ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy várakozással tekint a Trump által meghirdetett megbékélési politikára. Szólt arról is, hogy reményteli lehetőséget lát abban, hogy az arab államok változtatni szeretnének az eddigi politikájukon, és mindez az alapjai lehetnek a későbbi átfogó békemegállapodásnak – derült ki a The Jerusalem Post tudósításából. Netanjahu a rövid tájékoztatón külön köszönetet mondott az amerikai elnöknek, hogy meglátogatta a siratófalat.

 


Korábban Donald Trump az izraeli miniszterelnökkel zárt ajtók mögött tartott megbeszélést. A találkozó előtt Trump azt mondta, arról biztosította Benjámin Netanjahut, hogy korábban Washingtonban nem említette Izraelt az orosz külügyminiszternek. Az amerikai elnök azokra a sajtójelentésekre utalt, amelyek szerint a Szergej Lavrovval tartott két héttel ezelőtti megbeszélésén állítólag az izraeli hírszerzéstől származó információkat adott át. Nem említettem Izraelt – hangsúlyozta Trump.

Trump ezenkívül elsősorban kívül Iránról beszélt. Az amerikai elnök hangsúlyozta: az Egyesült Államok soha nem fogja megengedni, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert. Felszólította Teheránt, hogy haladéktalanul hagyjon fel „a terroristák és fegyveres milíciák” pénzügyi és katonai támogatásával. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és Izrael egy hangon beszél Iránnal kapcsolatban.
Donald Trumpot a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren Reuven Rivlin izraeli államelnök és Benjámin Netanjahu miniszterelnök fogadta. Amerikai elnök még soha nem érkezett Izraelbe ilyen „hamar”, négy hónappal a beiktatása után. Rivlin repülőtéri üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy a világnak, a Közel-Keletnek és Izraelnek erős Amerikára van szüksége, s Jeruzsálem és Washington közös értékeket vall. Netanjahu történelminek nevezte Trump látogatását, mert amerikai elnök először veszi első külföldi útjának célállomásai közé Izraelt. Az izraeli kormányfő hangsúlyozta országa terrorizmus elleni küzdelmének fontosságát, beszélt országa béketörekvéseiről, a vallásszabadságról, és arról, hogy a keresztények szabadon gyakorolhatják a vallásukat Izraelben.

Trump Reuven Rivlinnel izraeli államelnökkel tartott megbeszélése után, – magántermészetű látogatást tett Jeruzsálem óvárosában, ahol megtekintette a Szent Sír bazilikát, és a Siratófalat. Ezt a vizitet az izraeli média történelminek értékelte, mivel hivatalban lévő amerikai elnök korábban még soha nem látogatott el a Siratófalhoz.

 

Sűrű programot bonyolít izraeli látogatásának második napján Donald Trump amerikai elnök.

Kedd reggel  Betlehemben  Mahmud Abbasz palesztin elnökkel találkozik. Ezt követően a Yad  Vashem Holoauszt emlékközpontban helyez el  koszorút, majd az jeruzsálemi Izrael Múzeumban mondja el a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos iránymutató beszédét. A délutáni órákban az amerikai elnök és kísérete Tel Avivból továbbutazik körutjának következő állomására, a Vatikánba.

 



Gyökerestül kell kiirtani a terrorizmust a Közel-Keleten – mondta az újraválasztott iráni elnök. Haszan Róháni hangsúlyozta: országa támogatja a térség stabilitását, amely szerinte Irán segítsége nélkül nem lehetséges. Hozzátette: Teherán kész a szomszédaival együttműködni a stabilitás és a béke helyreállítása érdekében. A pénteken újraválasztott mérsékelt politikus kijelentette, hogy az új amerikai kormányzat „politikájában nincs folytonosság”. Róháni szerint a szombati rijádi konferencia – amelyen Donald Trump amerikai elnök is részt vett – inkább protokolláris esemény volt, politikai értéke nincs és nem hozott megoldást.

Theresa May brit miniszterelnök szerint az Európai Unió a június 8-án esedékes előrehozott brit parlamenti választások után tizenegy nappal kívánja elkezdeni az érdemi tárgyalásokat Londonnal a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről. May egy walesi választási gyűlésen tett említést a dátumról, részletek ismertetése nélkül. Kijelentette: már csak 17 nap van hátra a választásokig, és „az európaiak tizenegy nappal azután akarják elkezdeni a Brexit-tárgyalásokat”. Ennek alapján a kilépési tárgyalások június 19-én, hétfőn kezdődnének.

 

Vlagyimir Putyin orosz elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására május 29-én Versaille-ba látogat. Macron egy Nagy Péter orosz cár 1717-es franciaországi látogatásának évfordulóján megrendezendő kiállítás alkalmából fogadja majd Putyint. Az orosz elnöki hivatal szerint a két elnök az ukrajnai és a szíriai válságról, valamint a terrorellenes küzdelemről tárgyal majd egymással.

 

Gazdaság:

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint nem járt el kellő körültekintéssel a Vállalkozz itthon fiatal!  program lebonyolításában az OFA Nonprofit Kft., ezért Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte Pákozdi Szabolcs, az OFA ügyvezető igazgatója munkaviszonyának megszüntetését. A Nemzetgazdasági Minisztériumban lezárult a Vállalkozz itthon fiatal! programmal kapcsolatos belső eljárás. A vizsgálat megállapította, hogy a VEKOP-8.3.1-16 projekt lebonyolítása során az OFA Nonprofit Kft. nem biztosította a pályázat összhangját a kiírással, és a mentorálás során nem a kellő körültekintéssel járt el.

 

A nyilvántartott álláskeresők száma 9,1 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 307 400 álláskereső szerepelt, több mint 30 ezerrel kevesebb, mint egy éve – írta a Világgazdaság. Az év negyedik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,7 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,5 százalék Áprilisban 43 400 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 8,7 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 16,1 százalékkal kevesebb volt.

 

Sport:

A DVSC a labdarúgó OTP Bank Liga szezonbeli utolsó fordulója előtt felbontotta a portugál Leonel Pontes vezetőedző szerződését. Közös megegyezéssel bontották fel a tréner megállapodását, és vele együtt távozott a két portugál pályaedző, José Pratas és Pedro Illharco is. A csapat irányítását hétfőn a korábbi sikeredző, Herczeg András vette át, és ő irányít majd a DVTK elleni bajnokin is.