Latorcai Csaba nyitotta meg a Hallássérültek Országos Tanulmányi Versenyét Vácon

Latorcai Csaba nyitotta meg a Hallássérültek Országos Tanulmányi Versenyét VáconMegnyitóbeszédet mondott Vácon, a Hallássérült Tanulók XXXV. Borbély
Sándor Országos Tanulmányi Versenyén Dr. Latorcai Csaba, a
Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes
államtitkára.


A versenyt a Hallássérültek Iskoláinak Országos Egyesülete,
valamint a Cházár András Alapítvány támogatja. Célja, hogy a siketek
és nagyothalló tanulók matematikai, komplex anyanyelvi és
természettudományos ismereti tudását mérve, lehetőséget adjon a
tehetséggondozásra is. A megmérettetésen a siketek és nagyothallók
általános iskoláiban és a többségi általános iskolákban integráltan
tanuló, nagyothalló diákok vesznek részt.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a tudás és a fejlődés
utáni vágy nem függ attól, hogy az ember fizikailag éppen milyen
állapotban van. A résztvevőket a bajnok sportolókhoz hasonlította,
akik az év csaknem minden napján erejüket megfeszítve, kitartó
küzdelemmel érnek el tiszteletet parancsoló eredményeket.
Megköszönte ugyanakkor a felkészítő tanárok és a szülők munkáját,
akik ideális feltételeket teremtenek a tehetségek
kibontakoztatásához. Ennek a napnak legfőbb üzenete az, hogy
tekintsünk a fogyatékkal élő embertársainkra bajnokként.
A tanulmányi verseny névadója Borbély Sándor, erdélyi magyar
gyógypedagógus, aki munkásságával Európa hírűvé tette a magyar
gyógypedagógiát. Nagy érdemei vannak abban, hogy a századforduló
után a mai és történelmi Magyarország területén sorra nyitották meg
a siketek tanintézeteit.
A Kormány megemelt összegű pénzügyi ellátásokkal, a szolgáltatások
fejlesztésével, speciális programokkal segíti a fogyatékossággal
élőket, akik az alaptörvényben, a fogyasztóvédelemben és a büntető
törvénykönyvben is kiemelt védelmet kapnak.