Kövér László Baján, a nemzeti konzultáció kérdéseinek témájában tartott fórumon.

A 2018-AS VÁLASZTÁS SORSDÖNTŐ LESZ

 

Sorsdöntő lesz a 2018-as választás, mert az lesz a tétje, hogy Magyarország megmaradhat-e magyar országnak, ahol a magyar emberek érdekei az elsők, és ahol ők döntik el, hogy ki képviselje az ügyeiket – jelentette ki Kövér László Baján, a nemzeti konzultáció kérdéseinek témájában tartott fórumon.

Kövér László az eddig visszaküldött kérdőívek magas száma kapcsán elmondta, az emberek egyértelműen igazolták, hogy szükségük van erre a párbeszédre. A képviselő közölte, a mostani nemzeti konzultáció okát az adja, hogy Brüsszel nem nyugszik bele abba a helyzetbe, hogy hazánk, – több más országhoz hasonlóan – megpróbálja legalább részben megőrizni szuverenitását, fenntartani a jogot arra, hogy saját nemzetünk alapvető kérdéseiben a demokratikus felhatalmazás alapján magunk döntsünk.

Fotó: fidesz.hu”A MOSTANI NEMZETI KONZULTÁCIÓ OKÁT AZ ADJA, HOGY BRÜSSZEL NEM NYUGSZIK BELE ABBA A HELYZETBE, HOGY HAZÁNK, – TÖBB MÁS ORSZÁGHOZ HASONLÓAN – MEGPRÓBÁLJA LEGALÁBB RÉSZBEN MEGŐRIZNI SZUVERENITÁSÁT, FENNTARTANI A JOGOT ARRA, HOGY SAJÁT NEMZETÜNK ALAPVETŐ KÉRDÉSEIBEN A DEMOKRATIKUS FELHATALMAZÁS ALAPJÁN MAGUNK DÖNTSÜNK.”

Az Országgyűlés elnöke felhívta a figyelmet arra, történhet bármi, a választók mondhatnak bármit, a brüsszeli bürokratikus gépezet csak megy tovább Európa központosításának irányába, hogy napról napra dokumentumról dokumentumra újabb területeket hódítson el a nemzetállami hatáskörből. Például a demokratikusan megválasztott magyar kormány lehetőségeiből arra vonatkozóan, hogy megvédje a határokat, megőrizze a rezsicsökkentés eredményeit, adó- és bérpolitikával megpróbálja a magyar gazdaságot versenyképessé tenni, hogy ez a gazdasági növekedésen keresztül a magyar emberek jólétét eredményezze – fűzte hozzá.

A politikus felidézte, 2010-ben a szocialista kormányok egy gazdasági és morális csődben levő országot hagytak a Fidesz-KDNP-re. Emlékeztetett arra is, hogy két baloldali uniós biztos is elnézte a szocialistáknak a magas államháztartási hiányt, de amikor a Fidesz-KDNP került hatalomra, akkor Brüsszel egyből szigorúan számon kérte azt, és megszorító politikát akart. Hogy az hova vezetett volna, elég megnézni Görögországot – jegyezte meg. A politikus szerint ezért is kényszerpályán sodródott rá hazánk az unortodox gazdaságpolitikai pályára.

Emlékeztetett, a kormány azt mondta, hogy nem a családoktól és a hazai kisvállalkozásoktól akarja elvenni a pénzt, hanem bevonja a közteherviselésbe a multinacionális cégeket is. Ez lett a kiváltó oka a 2010/2011-ben megindult támadássorozatnak, melyek értékrendbeli vitákkal is összekapcsolódtak, amit láthattunk is az új alaptörvény elfogadásakor – tette hozzá.

A képviselő kitért a 2010 utáni gazdasági eredményekre is. Elmondta, sok külföldi cég jött az országba, soha nem látott mértékű működő tőke érkezett, a magyar gazdaság pedig 2-3 éven belül összeszedte magát, és sikerült megindítani a gazdasági növekedést.

Hozzátette: ennek eredményeképpen alacsony a munkanélküliség, magas a foglalkoztatottság, sőt ma már ott tartunk, hogy munkaerőhiány van, különösen a szakképzett munkaerő terén. Óriási eredményeket értünk el, stabil lábakon áll a gazdaság – húzta alá.

A képviselő hangsúlyozta azt is, hogy nem az emberek vannak a gazdaságért, hanem fordítva. Kövér László szerint a gazdaság által megtermelt források elosztása értékrendbeli kérdés is. Kiemelte, csak akkor van értelme jövőről és politikáról beszélni, ha a családok erősek. Az elmúlt esztendőkben közösen megteremtett gazdasági lehetőségeket éppen ezért a családok megerősítésére fordítja a kormány – tette hozzá.

Kövér László – utalva tömeges migrációra – közölte, 2015-ben új kihívás jelent meg a határainknál. Felhívta a figyelmet arra, akik jönnek, nem véletlenszerűen indultak el, hanem szervezett módon, tömegesen utaztatják őket. Arról is beszélt, hogy a willkommenskultur politikája gyakorlatilag meghívólevelet jelent. Elmondta, eltelt 2,5 év a migrációs robbanás óta, de mind a mai napig egyetlen egy bevándorláspárti politikus nem mondta ki, hogy szerintük mi a bevándorlás felső határa, melyet még Európa elvisel, helyette szétosztandó kvótákról beszélnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy 80 ezer migráns van úton a balkáni útvonalon, 3,5 millió várakozik Törökországban, és még 6 millió más helyeken.

A fideszes politikus elmondta, sorsdöntő lesz a 2018-as választás, mert az lesz a tétje, hogy Magyarország megmaradhat-e magyar országnak, ahol a magyar emberek érdekei az elsők, és ahol ők döntik el, hogy ki képviselje az ügyeiket. Kövér László a 2018-as választás kapcsán fontosnak tartja, hogy a Fidesz-KDNP mögött álljanak az emberek azért, hogy folytatni tudják azt a család-, gazdaság- és nemzetpolitikát, amit elkezdtek. Aláhúzta, ez a politika már mutatja az eredményeit, ezek pedig azzal kecsegtetnek bennünket, hogy egyszer valóban egy európai életminőséget adó, nyugodt, békés országban tudunk élni, és nevelhetjük gyermekeinket és unokáinkat.