Az Év családorvosa a Kárpát-medencében

A CSALÁDORVOSOK NEMCSAK A GYÓGYÍTÁSBAN, HANEM AZ EGÉSZSÉGRE NEVELÉSBEN IS KULCSSZEREPLŐK

 

A családorvosok nemcsak a gyógyításban, hanem az egészségre nevelésben is kulcsszereplők – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, az Év családorvosa a Kárpát-medencében díjak átadásán.

A hetedik alkalommal kiírt pályázat díjátadóján Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy a családorvos a legjobb emberi erőforrás a közösségek életében. A háziorvosok szolgálják a gyógyítandókat, kultúrát közvetítenek, szerepet vállalnak a szociális jelzőrendszerben, segítik a népességmegtartást és akár jó oktatók is lehetnek – fogalmazott a miniszter.

„A HÁZIORVOSI PRAXISOK TÁMOGATÁSÁRA FORDÍTOTT ÖSSZEG AZ ELMÚLT NYOLC ÉV ALATT 56 SZÁZALÉKKAL NŐTT, JÖVŐRE PEDIG 124 MILLIÁRD FORINTOT FORDÍTANAK ERRE A CÉLRA.”

A díjazottak – hasonlóan a kormányhoz – egységes Kárpát-medencei térben gondolkodnak, ami a magyarság jövőjének szempontjából kiemelten fontos – emelte ki Balog Zoltán, hozzátéve, hogy ezért is döntött úgy a kormány, hogy 2018. január elsejétől minden gyerek után, akit magyarnak anyakönyveztetnek a világ bármely részén, jár az anyasági támogatás.

A miniszter szólt arról is, hogy a háziorvosi praxisok támogatására fordított összeg az elmúlt nyolc év alatt 56 százalékkal nőtt, jövőre pedig 124 milliárd forintot fordítanak erre a célra.

Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos szintén azt hangoztatta, hogy a gyakorlati nemzetegyesítés egy mozzanatát élik meg ezen a díjátadón.

A Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete (MÁOTE) által alapított Év családorvosa a Kárpát-medencében díjjal elismerik a példaértékű, a páciensek érdekében kifejtett mindennapi megelőző és gyógyító családorvosi tevékenységet, a kötelességtudattal és alázattal végzett mindennapi munkát.

Kitüntetést vehetett át Klausz Irén, Kismányok és Nagymányok háziorvosa, Bajza József a szlovákiai Tiszacsernyőről, Mijó Erika az ukrajnai Zápszonyról, Tolnai Angéla a romániai Nagyszalontáról és Bús Mária a szerbiai Magyarkanizsáról, valamint Kozma János hódmezővásárhelyi házi gyermekorvos. Különdíjban részesült Sztojka Tamás Kászonaltízről (Románia).