Napi Tóra, Lág báOmer

Napi Tóra, Lág báOmer

Darvas István

 

K”K,

 

Behár-Behukotáj hetiszakasz 1. kommentár, 5777. Ijjár 18.  – Lág báOmer

 

Rabbi Akiva tanítványainak halála óta az omerszámlálásnak egy örömnapja van, a mai, harmincharmadik nap. Bár a Rásbi (Simon bár Joháj rabbi) jahrzeitje is ma van, de sajátos módon ez is az örömöt növeli, mert végakaratának megfelelően mulatsággal (hilula d’bár Joháj) emlékezünk a mesterre. A Rásbi élete utolsó napját nem töltötte tétlenül, közvetlenül halála előtt felfedte a Zohár titkainak egy részét tanítványainak. Jól ismerte a művet, hiszen a talmudi legenda (Sábát 33b) szerint ő írta le amikor a rómaiak elől menekülve tizenhárom évet egy barlangban töltött fiával, Eliezerrel együtt. Valójában egy évvel kevesebbet kellett volna a barlangban maradniuk, de amikor tizenkét év után elhagyták a zárt világot, valamit nagyon félreértettek. Meglátták, hogy – tőlük eltérően – az emberek nem csak tanulással töltik idejüket, és annyira rossz néven vették ezt, hogy “amire csak ráemelték szemeiket, azonnal meggyulladt” (uo.). Isten kérdést intézett hozzájuk: “azért jöttetek ki, hogy leromboljátok a világomat”? De nem csak kérdezett a Világ Alkotója, hanem – hogy legyen idejük változtatni – azon nyomban visszaküldte őket még egy évre a barlangba. És a mester úgy jött ki másodszor a barlangból, hogy emberként utolérte a fejében felhalmozott hatalmas tudást, képessé vált testvéreire szeretettel és megértéssel nézni, a zseniális tudósból kiváló rabbi lett.

 

Sávuá tov, jó hetet mindenkinek!

 

ma

 

13.00: Ramóna és Tamás esküvője (Dohány zsinagóga)

15.00: Lág báOmer party a Dohányban