A Hantech megvalósítható nagy tervei

A Hantech megvalósítható nagy tervei

A teljesen magyar tulajdonú, a világban egyre nagyobb ismertségre szert tevő családi vállalkozás, a Hantech Zrt. tulajdonosa, Zelenka Pál minden eddigi sikert felül kíván múlni a cégével együtt.

Zelenka Pál, a Hantech Zrt. tulajdonosának cégvezetőként mindig is fontos volt a növekedés, mellette az oktatás, a kutatás-fejlesztés, hogy ez a gyakorlatban mit jelent, arra a cég története adja meg a választ. A cégvezető szerint érdemes megnézni, hogy honnan indultak és mára hova is jutott ez a családi vállalkozás, melynek a nevét nem csak Európában, de a Távol-Keleten és az amerikai kontinensen is ismernek már.

A Hantech, amely a hazai mezőgépgyártó ipar vezető cége, az elmúlt években több milliárd forint értékben valósított meg fejlesztéseket saját és állami fejlesztési forrásokból. Ennek oka, hogy a Hantech a világ legjelentősebb mezőgazdaságigép-gyártó cégeinek szállít részegységeket. Partnerei között megtalálható többek közt a cseh Zetor, a lengyel Crystal és a japán Kubota, de hosszú távú, stratégiai együttműködési szerződést kötöttek a német-amerikai Welger cégcsoporttal, majd tavaly az amerikai John Deerel is. Ez utóbbi keretében a magyar cég bálázógépeket, illetve részegységeket szállít partnerének. A Hantech cégcsoport gyártmánypalettája a korszerű digitális műszerfaltól a betakarítógép-részegységekig ível és folyamatosan bővül. A termelés 90 százalékát exportálják.

 

A Hantech Zrt. tulajdonosainak véleménye szerint, csak akkor van értelme bármilyen az újításnak, befektetésnek, ha előre lehet tervezni, akár több évre, évtizedre. Ahhoz, hogy sikeres legyen a cég, szükség van az új, képzett munkaerőre. Ennek érdekében is másfél millió eurós beruházással folytatta fejlesztési programját a cég. A csornai székhelyű társaság saját szakmunkásképző intézettel biztosítja munkaerő-szükségletét, dolgozóinak pedig 10 százalékos béremelést helyezett kilátásba. A duális szakképzés keretében közel 100 diák tanul a cég szakmunkásképző intézetében, folyamatosan kívánják növelni az intézményben tanulók számát, hogy képzett munkaerőként álljanak be a termelésbe. A Hantech ezzel is Magyarország gazdasági fejlődését kívánja elősegíteni. Ebben az évben is 80 új szakmunkástanuló kezdte meg tanulmányait a Hantech Zrt iskolájában és a tervek szerint ez a folyamat a jövőben is folytatódni fog.

 

 

 

A fejlesztés, a kutatás, a szakképzés a Hantech Zrt. fő célja, amiben nagy szerepet szánnak a magyar mérnöktudománynak, valamint a felkészült szakmunkásoknak.

Ennek elősegítése érdekében a cég egyeztetéseket kezdett a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karával, hogy a duális képzésnek megteremtsék az egyetemi szintű lehetőségeit, ehhez biztosítja a szakmai hátteret a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Hantech Zrt.és az 1900-ban alapított Közlekedési Műszergyártó Zrt.

Miután a Hantech Zrt. tulajdonosa, vezetői úgy vélik, hogy minden eszköz, minden műszer alkalmas katonai célokra is, így mindent, ami ezekkel a műszerekkel kapcsolatos, azt képesek előállítani. A cég már megjelent a védelmi ipar területén és ezt mindenképpen folytatni kívánják, úgy vélik megfelelő garanciával rendelkeznek a mezőgazdasági gépgyártás területén.

Mint köztudott, Magyarország a NATO tagsággal azt is vállalta, hogy védelmi kiadásait megnöveli, a GDP 2%-ig. A kormány elhatározása szerint ezt az arányt el is kell érje az ország. Ebben komoly szerepet kaphatnak a hazai cégek is, így a Hantech Zrt. számára is megnyílhatnak az új lehetőségek. Mint azt Zelenka Pál, a cég tulajdonosa elmondta: „Mi büszkék vagyunk a magyarságunkra, főleg úgy, hogy saját termékünk van, ami a saját mérnöki tudásunkra alapozódik, amelyet a világban terjesztünk.”

Ugyanakkor a Hantech Zrt. tisztában van azzal, hogy ez a piac mind a minőségi igényeket, mind pedig a mennyiségeket tekintve komoly kihívások elé állítják a Hantechet, annak minden dolgozóját, de a menedzsment azzal is tisztában van, hogy a megfelelő feltételek, mint a minőség és a pontosság a Hantech Zrt. birtokában vannak immár évtizedek óta.