Németh Szilárd :A létszámbővítés nem jár nagyobb terrorkockázattal sem a katonákra, sem pedig hazánkra nézve .

A LÉTSZÁMBŐVÍTÉS NEM JÁR NAGYOBB TERRORKOCKÁZATTAL

 

Az iraki misszióban 60 ország vesz részt, ENSZ-felhatalmazással végzik tevékenységüket és az iraki kormány leghatározottabb kérésére – hangsúlyozta Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülése után.

A testület fideszes alelnöke sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a misszió feladat- és létszámbővítése nem hazánk elhatározása, és ennek nemcsak Magyarország tesz eleget, hanem majdnem mind a 60 ország. A bizottság zárt ülésén nyilvánvalóvá vált, hogy ez a létszámbővítés nem jár nagyobb terrorkockázattal sem a katonákra, sem pedig hazánkra nézve – közölte Németh Szilárd.

„Megállapíthatjuk, Magyarország teljesíti az ENSZ-ben, az Európai Unióban és a NATO-ban fennálló kötelezettségeit” – mutatott rá.