breuerpress.com
A hódmezővásárhelyi agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálat átadásán Lázár János – Breuerpress International
AZ ORSZÁG ELSŐ AGRÁR-VIDÉKFEJLESZTÉSI ÜGYFÉLSZOLGÁLATA NYÍLT MEG HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen intézhetik egy helyen a gazdálkodók a kormányhivatal agrár és vidékfejlesztést támogató főosztályához, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához tartozó ügyeiket. A hódmezővásárhelyi agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálat pénteki átadásán Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kormány célja, hogy a mezőgazdaság minél több ember számára biztosítson megélhetést. "A SZERVEZETBEN DOLGOZÓKNAK NEM AZ EURÓPAI UNIÓ PÉNZÜGYI ÉRDEKEIT KELL VÉDENIÜK, A CÉL AZ, HOGY A TÖRVÉNYESSÉG BETARTÁSÁVAL A GAZDÁLKODÓK MINÉL TÖBB FORRÁSHOZ JUTHASSANAK HOZZÁ." A magyar agrárium a hatékonyság és a kapacitás tekintetében sem használja ki lehetőségeit. Az ágazat valamikor félmillió ember eltartására volt képes, ma a földalapú támogatást igénylők száma 180 ezer körül mozog - fogalmazott a politikus. A kormány azért alakította át az agrár és vidékfejlesztés rendszerét, hogy követhető legyen a források elosztása, közölte a miniszter, hangsúlyozva, a szervezetben dolgozóknak nem az Európai Unió pénzügyi érdekeit kell védeniük, a cél az, hogy a törvényesség betartásával a gazdálkodók minél több forráshoz juthassanak hozzá. Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott elmondta, a kormányhivatal kezdeményezésére létrejött együttműködés eredményeként a szervezet kirendeltségén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdász hálózatának bevonásával alakítottak ki közös ügyfélszolgálatot. A kirendeltségen négy munkaállomásnál a kormányhivatal agrár és vidékfejlesztést támogató főosztályának, négy másik ponton pedig az agrárkamara falugazdász hálózatának munkatársai segítik az ügyfeleket. Hozzátette: a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében kibővítették az ügyfélszolgálati teret, és meghosszabbították az ügyfélfogadási időt. Győrffy Balázs, a NAK elnöke közölte, a szervezet az országban kétezer ügyfélfogadási ponton segíti a gazdálkodók tevékenységét. Ezt a falugazdászi hálózatot a kamarai tagdíjakból tartják fönt. A falugazdászok az elmúlt években ezer milliárd forint uniós támogatáshoz segítették hozzá a gazdálkodókat, ez az összeg a kétszerese a magyar agrárium 2015-ös adózás előtti eredményének - közölte.