Kósa Lajos a keddi Frakcióinfón.

HA NINCS MEGEGYEZÉS A MUNKAIDŐKERETRŐL, VISSZAVONJÁK A JAVASLATOT

 

Ha a gazdasági bizottság keddi ülésén az érintettek részvételével nem születik konszenzus a munkaidőkerettel kapcsolatos törvénymódosító javaslatról, a bizottság visszavonja azt és visszautalja a versenyszféra és a kormány közötti egyeztető fórumra – közölte Kósa Lajos a keddi Frakcióinfón.

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága a munkaidő-szervezés egyes kérdésiről szóló törvényjavaslatról tárgyal. A parlament már tárgyalt a munkaidőkeret összeszámolásának esetleges módosításáról, ezzel kapcsolatban több észrevétel is érkezett, ezért a Fidesz-frakció úgy döntött, hogy a gazdasági bizottság mai ülésére elhívják azon érintetteket, akik véleményt formáltak az új szabályozásról – mondta a frakcióvezető.

“NEM SÉRÜLHETNEK A MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKEI.”

Hozzátette: ha a gazdasági bizottság mai ülésén úgy látják, hogy módosító indítványokkal sem hozható létre konszenzus a kérdésben, akkor vissza kell vonni a javaslatot és vissza kell utalni a versenyszféra és a kormány közötti egyeztető fórumra. A Fidesz-frakció álláspontja szerint a gazdasági bizottságnak azt kell elsősorban figyelembe vennie, hogy nem sérülhetnek a munkavállalók érdekei.

Fotó: fdiesz.hu

Halász János közölte, a mai napon ülésezik az Országgyűlés igazságügyi bizottsága, ahol tárgyalnak a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatról. Kósa Lajos hangsúlyozta, a javaslat azt a célt szolgálja, hogy minden olyan szervezet átlátható legyen, mely külföldről támogatást kap, és ezt az információt hozza nyilvánosságra mindenki számára elérhető formában. Jogában áll a magyar embereknek megtudni, hogy ki, milyen szervezetet, milyen céllal finanszíroz külföldről – húzta alá.

Kósa Lajos ennek kapcsán elmondta, az eddigi vitában és parlamenti hozzászólásokban nem hangzott el olyan érv, melyet be lehetne építeni a javaslatba. A frakcióvezető aláhúzta a törvényjavaslat nem a megbélyegzést célozza, hanem az információk nyilvánosságát szolgálja.