Napi Tóra az egyértelműség következményéről

Napi Tóra az egyértelműség következményéről

 

x

Darvas István

 

K”K,

Smini (פָּרָשָׁת שְּמִינִי)

Smini hetiszakasz 4. kommentár, 5777. Niszán 25.

 

Hagyományunk számomra leginkább szerethető jellemzője, hogy tele van ellentmondásokkal. A hetiszakasz valaminek a nyolcadik napján kezdődik, ami a bölcsek számára megnyitotta az értelmezési kapukon való száguldozás lehetőségét. Érdekes módon többségük (szerencsére nem mindenki) egyetértett abban, hogy a kohénok felszentelésének nyolcadik napján vagyunk, a Miskán (Hajlék) működésének kezdetén, 2449. Niszán havának legelső napján. További megoldandó feladatot jelentett, hogy a szidra első verse a „vájhi” (és történt) kifejezéssel kezdődik, amely a talmudi forrás szerint mindig valami córeszt jelent. Meg arra is van – Istennek hála – talmudi forrásunk, hogy nem bajnak, hanem örömnek a jele az említett kifejezés. Ilyen esetben kezdenek el bölcseink szárnyalni, rengeteg megfejtés született, amely azt bizonyította, hogy ez a nyolcadik nap igen problémás volt, de szerencsére azt is kristálytisztán bizonyították, hogy egyike volt történelmünk legörömtelibb napjainak. Konkrét példa: a Hajlék működésének napja akkora örömet okozott istennek, mint a világ teremtése, ugyanakkor ez is igaz: csak azért volt szükség a Miskán-ra, mint szellemi központra, mert a zsidók már/még nem voltak elég magas spirituális szinten, azaz kényszermegoldás volt. Lehetne sorolni példákat, de inkább összegezzünk: ha egyénenként nem is feltétlenül, de összeségében mestereink nem a végső megoldásban hittek, hanem az értelmezésben. Pontosan tudtak, hogy a megnyugtatónak és biztosnak tűnő válaszok szellemi vonatkozásban (is) a sírásást jelentik, hiszen ha egy kérdésre szilárd és egyértelmű válasz születik, akkor az a kérdés már meg is halt. Ha szaporodnak a halott kérdések, akkor egyre kisebb az igény az új kérdések feltevésére (úgyis meghal gyorsan), ez pedig nem csak a gondolkodás isteni adományától foszt meg szépen lassan(?), hanem Istentől is eltávolít, mert ha nem vagyunk kíváncsiak az Örökkévaló megújuló akaratára, akkor végsősoron Őt tagadjuk meg. Inkább kérdezzünk tovább!  Ugye?

 

Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!

 

péntek

 

17.00: Talmud-Tóra gyerekeknek

17.00: A hetiszakasz a rabbinikus kommentárok tükrében

18.00: Szombatfogadás

 

szombat

 

9.00: Sáhárit

19.15: Sálesüdesz (Hunyadi tér)

 

gygy: 19.23

szk: 20.33