A Heti Tv több kérdésére is válaszolt Lázár János a 85. Kormányinfón

A Heti Tv több kérdésére is válaszolt Lázár János a 85. Kormányinfón

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 85. Kormányinfón több komoly témáról is beszélt, miután a múlt héten nem rendezték meg ezt az eseményt. A sajtótájékoztatón a miniszter több kérdésre is válaszolt, így a HETI Tv is több ügyben várta a miniszter válaszait.

Forrás: heti.tv, kormany.hu

A Heti Tv rákérdezett arra a sajtóhírre, mely szerint befuccsolhat a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítése. Lázár János válaszában elmondta, ebben a projektben több szereplő munkáját is össze kell hangolni, az Európai Bizottságét, Kínáét, Magyarországét és természetesen Szerbiáét is. Ami a megépítést illeti, ezt elméletileg jóvá is lehetne hagyni az Európai Bizottsággal, ehhez azonban szükség van arra, hogy a kínai partner, mint az Unión kívüli szereplő, eleget tegyen a bizottság feltételeinek, ám az is igaz, korántsem biztos, hogy ez sikerül.

Ugyancsak kíváncsi volt a Heti Tv arra, hogy miként is áll a kormányzati szervek Várba költözése. Lázár János elmondta, a Belügyminisztérium és a gazdasági tárca ügyében a tervezés zajlik, a Miniszterelnökség tekintetében már a munkálatok 60%-a készen áll, a többi is folyamatban van. Végleges eredmény a mostani kormányzati ciklusnak a végén várható.

A tervezett Csontváry Múzeummal kapcsolatban a Heti Tv kérdésére a miniszter ismertette, a kiírt pályázatnak lettek díjazottjai, most éppen a beszélgetések zajlanak, még nem lehet tudni, hogy Csontváry döntése értelmében a Városligetbe kerül majd a munkásságát bemutató múzeum.

Külön rákérdezett a Heti Tv a Kormányinfó alatt is zajló magyar-grúz tárgyalásokra, hogy Lázár János már korábban is elmondta, a magyar gépjárműipar és a hadiipar fejlesztése is célja a kormánynak. A miniszter egyrészt elmondta, a magyar-grúz tárgyalásokon természetesen a gazdasági együttműködés is szóba kerül. Ami a gépjárműipart és a hadiipart illeti, Lázár János több türelmet kért, dolgozik a kormányzat ezekben az ügyekben is.

A Heti Tv szerette volna megtudni Lázár János véleményét azokról a cikkekről, melyek szerint a jelenlegi kormányzatot csak egy MSZP-Jobbik együttműködés képes leváltani. Lázár János szerint az már a parlamenti munkában is érzékelhető, hogy ez a két párt együttműködik, példaként a felsőoktatási törvény most elfogadott módosítása kapcsán az alkotmánybírósági kontroll kérésének ügyét. A miniszter ennek kapcsán értetlenkedésének adott hangot, mely szerint egy olyan párt, amelyik nemrég még a gárdamellény használata mellett emelt szót a Parlamentben, most hogyan működhet együtt a Soros Györgyöt támogatókkal.

Ennek kapcsán a Heti Tv megkérdezte, lehet-e olyan választási eredmény, ami egy Fidesz-DK együttműködést hozhat létre. Lázár János szerint, ebben az esetben ő már nem lenne ennek a Fidesznek a tagja.

A Kormányinfón elhangzott még

Lázár János a Kormányinfón azt mondta, hogy Nagy-Britannia kilépésével az Európai Unióban a többségben lévő erők Brüsszellel szövetkezve nem megállítani, hanem megszervezni szeretnék a bevándorlást, hozzátette ugyanakkor, hogy ez a hétvégi francia választásokon már változni fog.

A miniszter véleménye szerint mindenesetre emiatt sok támadást fog kapni Magyarország. Sőt, szerinte az elmúlt hetekben lezajlott események is példaként szolgálhatnak. Szerinte van még egy támadás, ami megkérdőjelezi Magyarország és a Fidesz elköteleződését Európával szemben. Lázár János véleménye az, hogy ezeket a támadásokat az Európai szocialisták szervezik.

Lázár János kijelentette, a Paks II. projekttel nem köteleztük el magunkat Oroszország mellett, hiszen a fűtőanyag mástól is beszerezhető. A hiteltől sem függünk, mert magunktól vagy más pénzügyi tranzakcióval – esetleg az orosz kölcsönnél olcsóbban – is állni tudjuk a költségeket. Eddig 100 millió eurót költöttünk el Paks II. előkészítésére.

Ahogy az már tudott, a paksi bővítés saját minisztert kap, Süli János, Paks polgármestere, az atomerőmű egykori vezetője személyében, aki május 2-án teszi le hivatali esküjét. Azért volt szükség külön tárca nélküli miniszterre, mert Orbán Viktor szerint a projekt akkora hatással van a nemzetgazdaságra és a GDP-re, hogy kiemelten kell kezelni. A kivitelezésért felelős projektcég tulajdonjoga átkerül a miniszterhez, kivéve az Európai Bizottsággal való egyeztetés jogát, ez a miniszterelnöknél marad. Lázár János elmondta, Kalocsánál Duna-híd épül, aminek a felgyorsítása mindenképpen szükség lesz.

2018 után egyszerűbb lesz adózni, akadálymentesítik a NAV bürokratikus rendszerét. Lázár nem felejtette el hozzátenni, hogy akármilyen is a magyar rendszer, a német és a francia adóügy a miénknél sokkal bonyolultabb. Lesz sok új óvodai férőhely is, hiszen a kötelező óvodáztatás miatt nem nagyon lehetne ezt kikerülni.

Lázár János külön beszélt arról a hírről is, hogy az uniós pénzek pályáztatásának és szétosztásának informatikai rendszerére kapott 18 milliárd forint visszafizetését helyezte kilátásba az EU: Brüsszelben ugyanis durva hibákat találtak a magyar projektnél, így a teljes pénzügyi korrekciót kezdeményezhetik. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elismerte, hogy valóban vizsgálódik az Európai Bizottság és Lázár szerint a testületnek igaza van, tehát elveszíthetjük a 18 milliárd forintot.  A miniszter hangsúlyozta: a vizsgálatok az Altushoz, így áttételesen Dobrev Klárához, illetve a 2006 és 2009 közötti szabálytalan pénzfelhasználásra vonatkoznak.

Szóba került a civiltörvény, amelyet azért támogattak, mert ma a kormány által és a pártok által támogatott szervezetek ellenőrzésére egy teljes mechanizmus van. Ezt a munkát az Állami Számvevőszék végzi. Lázár szerint az ország közel 6000 civil szervezete közül 100 olyan van, ami alakítani tudja a politikát, a közéletet, ezért őket is ellenőrizni kell.

Lázár János hangsúlyozta, ha nem szégyen külföldről elfogadni a pénzt, akkor bevallani sem az.

Külön beszélt a miniszter a Nemzeti Konzultációról, ami nem közvélemény-kutatás, hanem kiállás lehetősége, az íveket eddig 204 ezren töltötték ki a kormány azt a lehetőséget szerette volna megteremteni, hogy a választópolgárok támogathassák vagy kritizálhassák a kormány által képviselt irányvonalat.

Lázár János megerősítette a kormányzat álláspontját, mely szerint senki nem akar bezárni semmilyen egyetemet, a Közép-Európai Egyetem nyugodtan működhet a CEU nélkül, amelyet a miniszter “offshore egyetemnek” nevezett. Kiemelte, hogy ha Amerikának fontos a CEU ügye, akkor lesznek tárgyalások.

A miniszter szerint csúszik a kereskedelmi törvény módosítása, ennek kapcsán a Tescót, mint az ország legnagyobb munkaadóját említette a Miniszterelnökséget vezető miniszter.