A BreuerPress és a HetiTV Péntek reggeli hírei

A BreuerPress és a HetiTV Péntek reggeli hírei 

A Heti Tv több kérdésére is válaszolt Lázár János a 84. Kormányinfón

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 84. Kormányinfón több komoly témáról is beszélt, majd kérdésekre válaszolt, így a HETI Tv is több ügyben várta a miniszter válaszait.

A Heti Tv kíváncsi volt arra, hogy mi történik a BKV-val, miután a szakszervezetek már bejelentették a sztrájkot, ám ezt megelőzően nem sikerült leülniük a főpolgármesterrel, sőt még a Miniszterelnökségnek küldött levelükre sem kaptak választ. Lázár János válaszában elmondta a fejlesztési minisztérium munkatársai már dolgoznak a megoldáson, mindenképpen igyekeznek, hogy a sztrájkot elkerüljék.

A Heti Tv megemlítette, hogy a katolikus templomokban az egyház vezetése szervezésében gyűjtést indítottak a szíriai keresztények megsegítése érdekében. Ám mindeközben Szíriában a legutóbbi vegyifegyver-támadásban több civil, gyermek is meghalt. Egyes hírek szerint a vegyifegyver alapanyag Iránból jött, ahol éppen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is tárgyal egy atomerőmű fejlesztése ügyében. A Heti Tv szerette volna megtudni, hogy Magyarország bekérette-e Irán nagykövetét, tekintettel hazánk kiállására a szíriai keresztények védelmében. A kancelláriaminiszter elmondta, hogy ez nem történt meg, ugyanakkor a magyar kormányt is mélységesen felháborította a támadás, ahogy az Európai Unió is felemelte a szavát.

A közelgő ünnepek, a Pészah és a Húsvét kapcsán a Heti Tv megkérdezte, hogy Magyarország a nemzetközi terrorszervezetek fenyegetései hatására megemeli-e a védelmi szinteket. Lázár János ismertette, hogy a Nemzetbiztonsági Kabinet is folyamatosan meghallgatja a belügyminisztert is ezekben az ügyekben, jelenleg nincsenek olyan információk, mely az ország veszélyezettségét jelentik a terrorveszély tekintetében, de természetesen folyamtosan gyűjtik az információkat.

Az ünnepek előtti jelentősebb határforgalom kapcsán a Heti Tv kíváncsi volt arra, hogy mi várható majd a magyar-osztrák határon, ahol a szomszédunk megnehezíti az átkelést. Lázár János elmondta, több szinten, így kormányzati és tartományi szinten is zajlanak az egyeztetések, mert Ausztriának sem lehet érdeke, hogy megnehezítse a határátkelést az európai munkavállalók előtt. Egy dolog biztos: Magyarország nem tesz ellenlépéseket, mert továbbra is azt tartja, ezek ellentétesek lennének az Európai Unió alapértékeivel, a határok átjárhatóságával.

Több egyházi vezető is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy az adózóknak, akiknek a NAV tölti ki a bevallásukat, nehézséget okozhat az egyházi egy százalékokról való rendelkezés. A Heti Tv szerette volna megtudni, mit kíván ezekkel a jelzésekkel tenni. Lázár János elmondta, a NAV minden segítséget megad az adózóknak, hiszen a kormányzatnak is alapvető érdeke, hogy minél többen rendelkezzenek a bejegyzett egyházak számára adójuk egy százalékáról.

Ismételten megkérdezte a Heti Tv, hogy a jeruzsálemi magyar-osztrák vendégházzal kapcsolatban mire jutott a kormány, ahogy azt is meg kívánta tudni, mikortól lehet újra magyarul tanulni a Héber Egyetemen. Lázár János válaszában elmondta, még zajlanak az egyeztetések a vendégház kapcsán többek között az izraeli kormányzattal, konkrétumokkal még nem szolgált a kancelláriaminiszter, de a tárgyalások jól haladnak. Ugyanezt említette meg a Héber Egyetem kapcsán is.

A Kormányinfón még sok másról is szó volt

A kormány arra számít, hogy májusban és júniusban soha nem látott erejű vitái lesznek Brüsszellel a bevándorlók szétosztásának kérdésében – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 84. Kormányinfón, melyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.

Lázár János jelezte: május 10-én tartják a kvótapert az Európai Unió Bíróságán, ahová Magyarország fordult – Szlovákiával együtt -, hogy megakadályozza a kvótadöntés kötelező jellegét.

A következő hetekben arra kell számítani – mondta -, hogy mind az Európai Bizottságban, mind az

Európai Parlamentben nyomás alá akarják majd helyezni Magyarországot. A két testület egyes csoportjai, elsősorban a liberálisok, ugyanis el akarják érni, hogy Magyarország vegyen részt a migránsok kvóta szerinti szétosztásában.

Lázár János szerint Brüsszelben ebbe a kérdésbe „mindent bele fognak kavarni”, a nemzeti konzultációt és az CEU ügyét is. Azt is mondta, hogy a vita kétes kimenetelű.

Nem tűrhetjük, hogy valaki bevándorlókat szervezzen a határhoz

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar kormánynak Soros Györggyel van baja, de ennek nincs köze a CEU-hoz, az ott tanulókhoz és tanítókhoz.

Lázár János az Országházban azt mondta: a magyar származású amerikai üzletembernek a bevándorlással kapcsolatban kifejtett véleménye miatt van vita, de a két ügyet külön kell kezelni. Amit Soros György az illegális bevándorlással kapcsolatban tett az elmúlt években, az Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sérti. Nem tűrhetjük, hogy valaki bevándorlókat szervezzen a határhoz és kényszerhelyzetbe hozzon bennünket – fogalmazott.

A miniszter kiemelte: a kormány megállítani akarja bevándorlást, Soros György pedig megszervezni. Nem tartható az sem, hogy a „Soros-féle szervezetek” a magyar állammal perbe szállnak és a határ megnyitására akarják kényszeríteni – jelentette ki.

Nem korlátozza a tanszabadságot az új törvény

Az új felsőoktatási törvény nem korlátozza a tanszabadságot, az egyetemi autonómiát, a kutatás szabadságát – mondta Lázár János. A tárcavezető kiemelte: az oktatás területén egyenlő esélyeket akarnak, világos versenyszabályokat, hogy a magyar egyetemek versenyhátránya megszűnjön.

Lázár János kijelentette: az ügyben „készek vagyunk válaszolni” Brüsszelnek, Washingtonnak és Berlinnek is. „Soros György és hálózata” komoly nyomás alá helyezte Brüsszelt, Washingtont és Berlint, „folyamatosan megy a lobbi Magyarországgal szemben”, de ezektől a szerveződésektől is megvédjük az országot – hangsúlyozta.

2,4 százalékos hiány és 4 százalék fölötti növekedés lesz jövőre

A kormány célja 2018-ban az államadósság további csökkentése, 2,4 százalékos hiány és 4 százalék fölötti növekedés – adott számot a jövő évi költségvetés tervezetéről Lázár János miniszter.

A Miniszterelnökség vezetője három fontos célt jelölt meg a jövő évi büdzsével kapcsolatban: a teljes foglalkoztatás érdekében szükséges lépések megtételét, a családok támogatását és a biztonság garantálását.

A tárcavezető beszámolt arról is, hogy a kormány még idén bevezeti az e-számlát, amelyhez kezdetben önkéntes lesz a csatlakozás.

Mégsem kell engedélyeztetni a háztartási célú kutakat

A kormány döntése alapján hatályon kívül helyezik azokat a rendeleteket, amelyek szerint fennmaradási engedélyt kellene kérni a háztartási célú kutakra – mondta Lázár János.

Hangsúlyozta: a kormány döntése szerint a 2016. január 1-jén hatályos állapotot kell visszaállítani, így a tavaly született rendeleteket hatályon kívül kell helyezni. Senkit nem kényszerítenek arra, hogy a több évtizede használt kutat újra engedélyeztesse több százezer forintért – közölte a miniszter.

Külpolitika:

A nézeteltérések ellenére több nagyvonalúsággal kell viszonyulni az Európai Unió kelet-európai

tagállamaihoz – mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter. Kiemelte: nem szabad túlságosan nagy igényekkel fellépni Németország európai barátaival és szomszédjaival, a lengyelekkel, a magyarokkal és a csehekkel szemben. Ezeknek az új uniós tagországoknak sokkal inkább biztosítani kellene egy kis időt, hogy hozzászokjanak az új környezethez – tette hozzá Wolfgang Schäuble, utalva arra, hogy a német egység helyreállítása is sokáig tartott. Ez ugyan nem mentség mindenre, de a régi uniós tagországoknak „egy kicsit nagyvonalúbbnak” kellene lenniük a fiatal tagállamokkal szemben – mondta a német pénzügyminiszter.

A Törökországba szállított három áldozat boncolása során bebizonyosodott, hogy vegyi fegyverrel hajtottak végre támadást kedden az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány Han Sejkun településén – írta a Millyet című török napilap Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter Kirikkaléban tett nyilatkozatára hivatkozva. Bozdag elmondta: az érintettek fojtogató gáz következtében vesztették életüket, tüdejükben súlyos ödéma található.

Nemzetközi fellépést sürgetett a több tucat halálos áldozattal járó Hán Sejkún-i vegyi támadás után a Jad Vasem izraeli holokauszt múzeum és intézet igazgatója, Meír Lau volt askenázi főrabbi pedig holokausztnak nevezte a Szíriában zajló vérengzést – közölte a Haaretz. A második világháború után a világ vezetői egyetemes elveket fogadtak el és szervezeteket hoztak létre a további emberiségellenes tettek megakadályozására, s ezeket kellene alkalmazni a szíriai atrocitások leállítása érdekében – mondta a Jad Vasem emlékmúzeumot vezető Avner Salev, az ENSZ Biztonsági Tanácsának üzenve. Ami Szíriában történik az holokauszt, amely immár hat éve tart – mondta Meír Lau rabbi, aki szerint a világnak félre kellene tennie a katonai beavatkozást akadályozó politikai megfontolásokat.

Buszmegállóban várakozók közé hajtott szándékosan gépkocsijával egy palesztin merénylő Ciszjordániában, a gázolásban egy izraeli fiatal meghalt, egy másik pedig megsérült. Az incidens az Ofra nevű ciszjordániai település egyik kereszteződésében történt. Szemtanúk elmondása szerint a gépkocsivezető a buszmegállóhoz közeledve gyorsított, és a várakozók közé hajtott. A gázolásban egy húszéves izraeli a helyszínen belehalt sérüléseibe, a másik, tizenkilenc éves fiatalt pedig könnyebb sérülésekkel egy jeruzsálemi kórházba szállították. A palesztin támadó a Jediót Ahronót honlapja szerint a közeli Szilvád falu lakója. A támadás után a kiérkező biztonságiak őrizetbe vették őt. Gázolásos támadást legutóbb januárban követtek el Izraelben, amikor Jeruzsálemben egy merénylő teherautójával a városnéző túrán lévő katonák közé hajtott, megölt négy, és megsebesített tizenöt katonát.

Sport:

Az MLSZ-elnök Csányi Sándort szerdán választották be a FIFA tanácsába, ami az egyik legmagasabb tisztség a nemzetközi futballszövetségben, és rögtön a beválasztása után már arról beszélt, hogy a külföldiek helyett a fiatal játékosok szerepeltetése lesz az egyik legfőbb célja. Interjújában arról beszélt, hogy, az európai érdekek képviselete lesz a legfőbb feladata, amely egybeesik a magyar érdekekkel is, és szeretné, hogy a fiatal tehetségektől ne vegyék el a helyet a légiósok, akiknek a számát korlátozni kell. A 48 csapatos világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, Európa nem számíthat jóval több helyre, de legalább tizenhat helyet szeretne a kontinensnek. Az

UEFA-ban és a FIFA-ban sem jellemző már a korrupció, különösen az utóbbinál fontos ez, Csányi szerint nemzetközi standardokon alapuló modellt vezetnek be, azaz megújulás történt. Csányi nem akar sem UEFA-, sem FIFA-elnök lenni, éppen elég feladata van így is .

Időjárás:

Pénteken erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Az északnyugati szél erős, főleg a középső tájakon viharos lesz. Hűvös, kellemetlen időnk lesz 11 fokos csúcshőmérséklettel. Hidegfronti hatás érvényesül. Szombat délelőtt még erősen felhős lesz az ég, aztán fokozatosan csökken a felhőzet. Záporok alakulnak ki. Délutánra mérséklődik az eleinte még erős légmozgás. 16 fok köré erősödik a felmelegedés. Vasárnap a napsütést gomolyfelhők zavarják, melyekből elszórtan valószínű zápor. 16 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.