A BreuerPress és a HetiTV csütörtök reggeli hírei

A BreuerPress és a HetiTV csütörtök reggeli hírei 

A Közép-európai Egyetem (CEU) magyarországi működését ellehetetlenítő törvénymódosítás után Áder János köztársasági elnök kerül főszerepbe. Miután a módosítást kedden megszavazták a kormánypárti országgyűlési képviselők, civilek, kutatók hada, valamint az egyetem megmaradásáért szerveződött több ezer fős tüntetés résztvevői is arra kérték az államfőt, ne írja alá a szerintük alkotmányellenes, diszkriminatív lex CEU-t. A törvény parlamenti elfogadása után az egyetem elnök-rektora, Michael Ignatieff is jelezte: jogi úton fogják megkérdőjelezni a törvénymódosítás alkotmányosságát. A felsőoktatási törvény vonatkozó paragrafusait két olyan ponttal egészítené ki a kormány, amelyek egyértelműen arra irányulnak, hogy illegálissá tegyék a jelenleg minden törvénynek megfelelő CEU működését: ha a módosítás életbe lép, Magyarországon csak akkor folytathat oklevelet adó tevékenységet külföldi felsőoktatási intézmény, ha működését nemzetközi szerződés erősíti meg, valamint ha a székhelye szerinti országban is folytat felsőoktatási képzést. (A CEU-t New York államban jegyezték be még 1991-ben). Ezek a feltételek a megadott határidő (2018. január 1.) szűkössége miatt biztos, hogy nem fognak teljesülni, és ezt a kormány is jól tudja.

 

Ötpárti egyeztetést tartottak szerdán, amin nem született megegyezés a külföldről támogatott civil szervezetek finanszírozásának átláthatóságáról szóló  javaslatról .  Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta, a Soros György által támogatott szervezetek minden korábbinál élesebben támadják a magyar kormányt azzal a céllal, hogy szétzilálják a magyar határvédelem rendszerét és kikényszerítsék a bevándorolók szabad bejutását. Ezen szervezetek több esetben burkoltan vagy nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítottak – jelentette ki. Fontosnak tartja, hogy minden esetben tudható legyen, kik a támogatók, függetlenül attól, hogy egy civil szervezet Soros Györgytől, oroszoktól vagy például az unió más államától kap támogatást. A javaslat – amit még a hét folyamán előterjeszt a Fidesz-frakció – lényege, hogy minden olyan szervezetnek, ami 7,2 millió forintnál nagyobb külföldi támogatást kap, regisztrálnia kelljen magát, mint külföldről támogatott szervezet.

 

Packázásnak ítélte az LMP társelnöke, hogy – közlése szerint – már a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság hátráltatja a párt paksi bővítéssel kapcsolatos népszavazási kérdéseinek leadását. Hadházy Ákos elmondta: egy népszavazás kezdeményezésének része, hogy előzetesen egy regisztrációs számot kell kérni a NAIH-tól. Ezt a párt korábbi, a paksi bővítést érintően kezdeményezett tizenegy kérdése gond nélkül megkapta, a legújabb két kérdésük esetében azonban többször is hiánypótlást kért tőlük a hivatal.

 

A Demokratikus Koalíció pártigazgatója népszavazási kérdést nyújtott be annak érdekében, hogy a Közép-Európai Egyetem tovább működhessen Magyarországon. Sebián-Petrovszki László a DK által korábban már megelőlegezett azzal indokolta, hogy a kormány „24 óra alatt keresztülverte” a parlamenten azt a törvényt, amely gyakorlatilag bezárja a CEU-t. A politikus véleménye szerint ez a jogszabály egy hét éve zajló folyamat része, amelynek során Orbán Viktor miniszterelnök Nyugatról Kelet, Vlagyimir Putyin Oroszországa felé közelíti Magyarországot.

 

A római-parti védmű a Duna-part menti nyomvonalon történő megépítését támogatja a Főváros Közgyűlés. A testület 19 igennel, 2 nem szavazattal, és 4 tartózkodás mellett támogatta a Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztést, amelyben szakértői vélemények alapján azt javasolták, hogy „a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén” épüljön meg.

 

A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége szerda délelőtt hivatalosan közölte a BKV vezetésével az áprilisi sztrájkok menetrendjét. A munkabeszüntetést 2017. április 18-án 00 órától 20-án 24 óráig, majd 2017. április 24-én 00 órától 28-án 24 óráig tartják. Mindkét sztrájk első napján csak néhány járatot tartanak vissza, a második naptól azonban az elégséges szolgáltatás úgy fog megvalósulni, hogy csak napközben működtetik a közösségi közlekedési eszközöket. Este 6-tól éjfélig semmilyen BKV-jármű nem fog járni. Se a metró, se a villamosok, se a trolik, se a BKV buszai. Csak a BKK más szerződéses partnereinek buszai lesznek forgalomban illetve a HÉV fog üzemelni, ami állami tulajdonba került múlt év végén.

 

Külföldi hírek:

 

Izraeli biztonsági tisztviselők szerint nagyon valószínű, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének legmagasabb szintjén határozták el a vegyi fegyver keddi bevetését Szíriában – értesült a Haaretz. Izraelben úgy vélik, hogy a támadás célja a fegyveres ellenzéki csoportok elleni fenyegető üzenet volt, és a döntés az Aszad-rezsim növekvő önbizalmán alapult. Jeruzsálem szerint egyelőre nem világos, hogy mindez Aszad pártfogóinak, Iránnak és Oroszországnak a jóváhagyásával történt-e. Noha a szíriai hadsereg kiadott egy nyilatkozatot, amelyben tagadta a vegyi fegyverek alkalmazását, Izraelben nem tekintik hitelesnek Damaszkusz hivatalos változatát, miszerint csak hagyományos fegyvereket vetettek be, ám az egyik támadásban megsérült egy, a lázadók birtokában lévő, vegyi fegyvert tartalmazó tartály.

 

Üdvözölte az egyiptomi-amerikai kapcsolatokban bekövetkezett fordulatot a The Jerusalem Post. A lap vezércikkében kiemelte, hogy helyes döntés volt a Trump-adminisztráció részéről a viszony normalizálása, mivel az Obama-adminsiztráció a muszlim testvériség ellen elkövetett lépések miatt nem rendezte a viszonyát a kairói vezetéssel. Bár tiszteletben tartjuk, hogy az előző adminisztráció számára a legfontosabbak az emberi jogok voltak, de a mostani amerikai politika sokkal jobban szolgálja a térségben a washingtoni és az izraeli érdekeket – olvasható a cikkben.

 

Meghatározta az Európai Parlament az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséről létrejövő esetleges egyezség elfogadásához szükséges feltételeket, és amennyiben ezek nem teljesülnek, a képviselők nem hagyják jóvá a megállapodást. A néppárti, szociáldemokrata, liberális és zöld frakció által beterjesztett dokumentumban elvetették a párhuzamos tárgyalások lehetőségét. Kiemelték, csak akkor kezdődhetnek meg a tárgyalások a felek közötti jövőbeli kapcsolat feltételeiről, ha megfelelő ütemben haladnak az egyeztetések a kilépési megállapodásról.

 

Gazdaság:

 

A magyar cégvezetők 78 százaléka tapasztalja, hogy a korrupció és a visszaélések mindennaposak az üzleti életben, arányuk öt százalékponttal emelkedett 2015-höz képest a vállalati szférában – derült ki az EY kétévente kiadott EMEIA régiós (Európa, Közel-Kelet, India és Afrika) visszaélési felméréséből.  A magyar érték mintegy 18 százalékkal haladja meg a közép-kelet európai átlagot, amivel bekerült az EMEIA régió korrupció által leginkább érintett országai közé.

A kutatás rámutat arra, hogy míg a magyar vezetők 57 százaléka, addig a kelet-európai vezetők 73 százaléka hisz a felelősségre vonás elrettentő erejében, ha korrupcióról van szó. A magyar munkavállalók nem jelzik a visszaéléseket, csak 21 százalékuk jelezte a felsővezetőnek vagy külső partnernek a korrupciót.  Az arány hasonló a kelet-európai régióban is. A kutatás szerint a magyar vezetők 85 százaléka még a karrierjének előmozdítása vagy jutalom ígérete esetén sem nyúlna illegális vagy etikátlan eszközökhöz. A válaszadók körülbelül fele gondolt már arra, hogy etikátlan magatartás észlelése miatt felmondjon, ám a magyar vezetők 52 százaléka, a kelet-európai 37 százalékhoz képest végül nem tette ezt meg.

 

Az Európai Unión kívül az Amerikai Egyesült Államok lett Magyarország első számú export piaca, idén januárban 11 százalékkal nőtt a kivitel – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hangsúlyozta: 1710 amerikai vállalat mintegy százezer embert foglalkoztat Magyarországon. Hozzátette, a Dana új beruházása, amely a vállalat központi európai fogaskerékgyára lesz, reményei szerint tovább erősíti majd a magyar-amerikai gazdasági együttműködést.

 

Sport:

 

Fiát, Palkót is nevezte a Borussia Mönchengladbach elleni idegenbeli mérkőzésre Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A tréner legidősebb fia – aki szélsőt játszik – először kapott helyet a felnőtt együttesben, és a 32-es mez lesz az övé. A találkozó 20 órakor kezdődik. Dárdai a napokban azt mondta a Kicker című lapnak, hogy 17 éves fiának magyar és német útleve is van, így akár pályára léphet a német korosztályos válogatottban is.

 

Időjárás:
Csütörtökön napközben északnyugat felől felszakadozik, délutántól jelentősen csökken a felhőzet. A csapadékzóna kelet felé helyeződik, egyre inkább csak az ország keleti harmadában valószínű további eső, zápor. Éjszakától egyre több helyen megerősödik, csütörtökön napközben az ország középső területén viharossá fokozódik az északnyugati szél, de zivatarok környezetében is számíthatunk átmenetileg viharos széllökésekre. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 15 fok között várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.