Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A JOBBIK EGY MILLIÁRDOS PÁRTJA

 

Jól láthatóan kialakult egy furcsa koalíció, melyben a baloldalt Soros, a Jobbikot Simicska rángatja, finanszírozza – húzta alá Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A Jobbik most indult országos kampánya végső bizonyítéka annak, hogy a Jobbik egy milliárdos pártja; Simicska Lajos marionett bábuként mozgatja Vona Gábort és a Jobbikot – húzta alá a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: ehhez sok százmillió forintért plakáthelyeket és médiafelületet is biztosít nekik, cserébe ezért gyakorlatilag, amit a Jobbik mond, azt Simicska Lajos diktálja.

“SIMICSKA LAJOS A JOBBIKNAK JUTTATOTT PÉNZÉRT CSERÉBE AZT KÉRHET A PÁRTTÓL, AMIT AKAR.”

Németh Szilárd felidézte, a milliárdos Simicska Lajos – aki miután a Fidesz-kormány nem úgy táncolt, ahogy ő gondolta, sőt olyan intézkedéseket is meghozott, melyek nem kedveztek neki – keresett magának egy parlamenti pártot, és egy olyan pártvezetőt, akit dekára megvehet. Vona Gábort meg is találta, meg is vette dekára; a Jobbik Vona utasítására teljes egészében meg is változott. Simicska Lajos a Jobbiknak juttatott pénzért cserébe azt kérhet a párttól, amit akar – jegyezte meg.

Jól láthatjuk, hogy a pénzért és az áhított hatalomért, – amelyet beígért neki ez a milliárdos –  Vona Gábor bármire képes – hangsúlyozta a fideszes képviselő.

A plakáthelyekért, a pénzért, a megszólalási lehetőségekért, az óriási médiafelületért Vona Gábornak semmi mást nem kellett tennie, mint teljes egészében elárulnia régi önmagát, a Jobbik lelkét, és elhagynia a régi szavazókat – fogalmazott Németh Szilárd. Megjegyezte azt is, hogy a Jobbik rendezvényein gyakorlatilag nincsenek emberek, hiszen ők nem kértek az árulásból, a pálfordulásból.

Fotó: fidesz.hu

Németh Szilárd aláhúzta, a Jobbik esetében jól látható az árulás és a pálfordulás. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Vonáék agyonhallgatták a kvótareferendumot, nem szavazták meg a betelepítési kvóták ellen kezdeményezett alaptörvény-módosítást, és összeálltak az olimpiabuktató álomgyilkosokkal is. Meg is kapták ezért a dicséretet, Heller Ágnes és Kőszeg Ferenc a keblére is ölelte a Jobbikot – jegyezte meg.

Jól láthatóan kialakult egy furcsa koalíció, melyben a baloldalt Soros, a Jobbikot Simicska rángatja, finanszírozza; ez a két milliárdos mindent megtesz azért, hogy az ellenzék úgy táncoljon, ahogyan ők fütyülnek, és az ő érdekeiket szolgálják – fogalmazott a fideszes politikus.

Németh Szilárd leszögezte, a Jobbikkal ellentétben a Fidesz-kormány eddig sem engedett az üzleti és politikai nyomásgyakorlásnak és ezután sem fog. A frakcióvezető-helyettes szerint a kérdés csak az, hogy Vona Gábor mit ígérhetett Simicska Lajosnak. Vajon azt ígérte, ha a Jobbikon múlna, akkor Simicska Lajos újra tollasodhatna? – tette fel a kérdést. Németh Szilárd úgy gondolja, itt kell keresni a dolgok lényegét.