A HetiTV Hétfő reggeli hírei 2017.04.03

A HetiTV Hétfő reggeli hírei 2017.04.03

Belpolitika:

A budapesti Kossuth téren ért véget a Közép-európai Egyetem melletti demonstráció vasárnap este. A szervezők becslése szerint mintegy tízezres tömeg, valamint civil és oktatási szervezetek képviselői a kormány felsőoktatási törvényének tervezett módosítása ellen tiltakoztak, és a CEU-val fejezték ki szolidaritásukat. A szónokok arról beszéltek, hogy ez már akkora tömeg, amelyet a kormány nem hagyhat figyelmen kívül, amikor a jövő héten dönt a kérdésben. A tüntetés résztvevői a Fővám térről a CEU Nádor utcai épülete elé, majd a Parlamenthez vonultak. Útközben egyebek mellett a „szabad ország, szabad egyetem” mottót skandálták, és a kormány oktatáspolitikája ellen emelték fel hangjukat.

 

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők szerdán kezdhetik tárgyalni azt a kormányzati javaslatot, amely alapján a jövőben csak akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A házelnök előzetes napirendi javaslata szerint az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk és az azonnali kérdések követhetnek.

 

A Fidesz szerint egy olyan furcsa koalíció alakult ki az ellenzéki oldalon, amelyben a baloldalt Soros György, a Jobbikot pedig Simicska Lajos rángatja, finanszírozza. Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke úgy fogalmazott, a Jobbik szombaton indított sok százmillió forintos plakátkampánya a végső bizonyítéka annak, hogy a Jobbik egy milliárdos pátja, Simicska Lajos pedig marionett bábuként mozgatja Vona Gábor pártelnököt.

 

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt arra kéri az embereket, hogy vegyenek részt a nemzeti konzultáción és segítsenek megállítani Brüsszelt. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője elmondta, május 20-ig lehet válaszolni a rezsicsökkentés megtartására, az illegális bevándorlók beengedésére, a migrációt támogató, illetve a belügyekbe beavatkozó nemzetközi szervezetekre, a munkahelyteremtési támogatásra, valamint az adócsökkentésre vonatkozó kérdésekre.

 

Nem Európát, hanem Orbán Viktort kell megállítani, Európát utol kell érni – jelentette ki az MSZP alelnöke. Gúr Nándor szerint a Fidesznek az ország felemelkedéséről szóló „dumájával” szemben több millió ember számára romlik a helyzet, és nemhogy utolérnénk az Európai béreket, de lassan már a romániai bérek alá csúszunk. Hangsúlyozta, hogy a legjobb demográfiai ösztönzőt az anyagi biztonság és a növekvő bérek jelentenék.

 

A Közép-európai Egyetem mellett demonstrált a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, az Ifjú Demokraták Egyesülete az intézmény budapesti épülete előtt. A demonstráció, mintegy 30-40 résztvevője „A CEU mellett állok” feliratú röplapot tartott a magasba. Körmendi István, az ifjúsági szervezet elnöke a résztvevők előtt kijelentette: a kormány évek óta háborút visel a józan ész és a valóság ellen, most pedig a hatalomnak ellentmondani merő embereket képző iskolákat vette célba.

 

A 3-as metró hanyagul kivitelezett felújítása a szovjet mentalitást példázza, és megmutatja, milyenek lesznek az orosz befolyásszerzés hétköznapjai – mondta Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke. A liberális politikus szerint első héten ötször kellett leállítani a felújított metrót, és ennyi hiba nem lehet véletlen. Ezeknek ki kellett volna derülniük a tesztüzem során, ezért az MLP kikéri a tesztüzem jegyzőkönyveit.

 

A Fidesz-KDNP márciusban is magabiztosan vezette a pártversenyt, a teljes felnőtt népesség 32 százaléka támogatta a kormánypártokat, a Jobbikkal 11, az MSZP-vel 7 százalék szimpatizál. A baloldali szavazótábort a Momentum Mozgalom és a Kétfarkú Kutya Párt is tovább osztotta – közölte a Nézőpont Intézet. Azt írták: a legvalószínűbb listás választási eredményt tekintve a Fidesz-KDNP hét százalékpontos emelkedéssel 53, míg a Jobbik öt százalékpontos csökkenéssel 16 százalékos eredményre számíthatna. Az MSZP legvalószínűbb listás választási eredménye 11, a DK-é 6 százalék, míg ezen a bázison az Együtt, a Párbeszéd és a Liberálisok tábora egyaránt 1 százalékos. Az LMP tábora ebben a körben 6 százalék.

 

Külpolitika:

Egy 17 éves ciszjordániai palesztin merénylő késsel megsebesített három izraelit Jeruzsálem óvárosában, mielőtt izraeli határőrök lelőtték volna. A merénylő két zsidó járókelőt késelt meg, majd elmenekült. Izraeli határőrök üldözőbe vették és lelőtték, miután egyiküket szintén késsel megsebesítette. A két izraeli civil csak könnyebben sérült meg, a rendőr súlyosabban, mindhármukat kórházba szállították. Az incidens után palesztinok kövekkel dobáltak meg izraeli rendőröket, akik hanggránátot vetettek be ellenük.

 

Teljes mértékben biztosítanunk kell az izraeli állampolgárok biztonságát, ami egyébként is a kormány felelőssége – mondta Benjamin Netanjahu. A zsidó állam kormányfője a vasárnapi minisztertanácsi értekezlet előtt arról is beszélt, hogy Izraelnek módszeresen erősítenie kell mind a támadó, mind a védelmi képességét az ellenségei ellen. A kormányfő arról is beszámolt, hogy Parittya nevezetű rakétavédelmi rendszer mostantól kezdve működőképes, és így az izraeli polgároknak nem kell tartania attól, hogy rakétatámadás érheti az országot, mivel a rendszer képes megsemmisíteni az ellenséges akciókat. A miniszterelnök a fejlesztésekért a hadsereg vezetőinek is köszönetet mondott.

 

A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász lehet a felelős Mázen Fukaha március 24-i megöléséért Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter utalása szerint. A Hamász belső leszámolásairól ismert. Hagyjuk, hogy ott keressék Fukaha halálának okát – mondta Liberman, elutasítva a Hamász vádját, miszerint izraeli biztonságiak végeztek a terrormerényleteket előkészítő Hamász-vezetővel. Nincs vitánk a Hamásszal, azt tesznek, amit akarnak” – jelentette ki a védelmi miniszter a Gázai övezet határán fekvő Szderót nevű városban tett látogatásán, és hozzátette, hogy „Izrael nem keresi a kalandokat az övezetben”.

 

A The Jerusalem Post az elmúlt napok koalíciós válságáról írt, és vezércikkében megállapította, hogy nem sok értelem volt a túlságosan nagy felhajtásnak a közszolgálati műsorszolgáltatások körül. Úgy látják a létrejött kompromisszum Benjamin Netanjahu miniszterelnök, és Moshe Khalom pénzügyminiszter között nem sokat változtatott a kiinduló helyzeten. A lap bízik benne, hogy a válság lezárásával a fontosabb ügyekre tud majd összpontosítani a kabinet.

 

Izraeli emberi jogi szervezetek arra kérik a jeruzsálemi holokauszt múzeumot, a Jad Vasemet, hogy mondja le Rodrigo Duterte Fülöp-szigetek-i elnök tervezett látogatását, mivel országában halomra gyilkolják az ő bíztatására a kábítószer fogyasztókat és árusokat – írta a Haaretz. Dutertét tavaly választották elnökké a Fülöp-szigeteken és pár hónap múlva Izraelbe tervez látogatni. Duterte az elnökválasztási küzdelemben azzal kampányolt, hogy győzelme esetén 100 ezer kábítószerrel kapcsolatos ügyekben érintett bűnelkövetőt fog megöletni hivatali ideje első fél évében. Nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint beiktatása óta hozzávetőleg 7 ezer kábítószer fogyasztót és árust gyilkolhattak meg különböző halálosztagok bántatlanul. Duterte hírhedtté vált kijelentése szerint „Hitler meggyilkolt hárommillió zsidót. Most 3 millió drogfüggő van itt… boldogan meggyilkolnám őket”. Később a bocsánatot kért a zsidóktól ezért a megjegyzésért, amely egyéb szépséghibái mellett pontatlan is, mivel a holokausztnak 6 millió áldozata volt.

 

A brit biztonsági szolgálatok terrorveszélyre figyelmeztették a brit repülőtereket és atomerőműveket, és a biztonsági intézkedések fokozására szólították őket, mert nőtt az elektronikus biztonsági rendszereiket fenyegető veszély – értesült a The Telegraph című. Az újság azt írja, hogy a biztonsági szolgáltok az elmúlt 24 órában többször adta ki figyelmeztetést. A hírszerzés azt feltételezi, hogy a terroristák kifejleszthettek olyan módszereket, amelyekkel úgy tudnak robbanóanyagot elrejteni a hordozható számítógépekbe (laptop) és mobiltelefonokba, hogy a repterek biztonsági átvilágítási rendszere ne észlelje őket. A lap szerint a hatóságok attól is tartanak, hogy hackerek megpróbálják kijátszani az atomerőművek biztonsági rendszereit is. Kormányilletékesek arra figyelmeztettek, hogy terroristák, külföldi kémek és „hacktivisták” megkísérlik kihasználni az atomipari létesítmények internetvédelmének sebezhetőségét.

 

Hatalmas tűz keletkezett Dubajban egy épülő toronyházban, a sejkség legnagyobb bevásárlóközpontja közelében. A területet sűrű füst lepte el. A helyszín közelében található az a luxushotel, amelyben 2015 szilveszterén lángok csaptak fel. Egy szemtanú szerint a tűzoltók gyorsan a helyszínre értek, és megkezdték az oltást. Szinte percenként lehetett hallani robbanásokat; feltehetően a munkások által a hegesztéshez használt tartályok robbantak fel. A területet a rendőrség lezárta. A helyi kormányzat tájékoztatási irodája szerint négy ember ragadt az épületben. A polgári védelem emberei egy sérültet kimenekítettek. A tűzeset világszerte komoly aggályokat vetett fel a felhőkarcolók külsejének beborításához használt alumíniumpanelek biztonságosságával kapcsolatban.

 

Mintegy hatvan emberrel a fedélzetén, köztük iskolásokkal balesetet szenvedett egy busz Svédország középső részén, hárman meghaltak, sokan megsérültek. A buszon 52 középiskolás diák és hat felnőtt, valamint a sofőr tartózkodott. Tizenkilencen könnyebben, hatan súlyosan megsérültek, az autópályán a fővárostól, Stockholmtól 430 kilométerre északnyugatra fekvő Sveg településnél. A busz egy síközpontba tartott. A baleset helyszínén készített fényképeken az látható, hogy a busz az oldalára dőlve fekszik az árokban, az autópálya mellett.

 

Egy légicsapással megölték Ajad adzs-Dzsumailit, akiről úgy tartják, hogy Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének a jobbkeze volt Irakban. A dzsihadisták második számú vezetőjével az iraki légierő végzett a szíriai határhoz közeli al-Kaim nevű település környékén. Értesülések szerint Dzsumaili az Iszlám Állam „második számú vezetője” és „hadügyminisztere” volt.

 

Németországban a kormányzó kereszténydemokraták egyre több vezető politikusa sürget jogszabályt a muzulmán vallás gyakorlásáról és szervezeti működéséről. A hét végén a CDU egyik alelnöke, a CDU/CSU pártszövetség ifjúsági szervezetének elnöke és a középvállalati szektor érdekeit képviselő CDU-s tagozat vezetője is felsorakozott a párt fiatal nemzedékének legismertebb képviselője, Jens Spahn pénzügyminisztériumi államtitkár követelése mögé, miszerint törvényben kell szabályozni az iszlám működését Németországban. Julia Klöckner alelnök a Bild am Sonntag című lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a jogszabályban rögzíteni kell a német törvények elsőbbségét a muszlim vallási előírásokkal szemben, tiltani kell a muzulmán közösségek, mecsetek külföldi finanszírozását, és rendezni kell a muszlimok szervezeteinek jogi státuszát.
Az Egyesült Államok önállóan, Kína segítsége nélkül, egyoldalú lépésekkel is kész „felszámolni” az észak-koreai atomfegyver-fejlesztési program jelentette fenyegetést – mondta a Financial Timesnak adott interjúban Donald Trump amerikai elnök. Trump kijelentette: megvitatja az észak-koreai nukleáris fegyverkezés kérdését Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akit a jövő héten lát vendégül floridai klubjában. Trump szerint Kínának nagy befolyása van Észak-Koreára, és „dönthet úgy, hogy segít nekünk Észak-Korea ügyében, de úgy is, hogy nem segít”. Hozzátette: ha Kína nem oldja meg az észak-koreai problémát, „majd mi megoldjuk”. Hangsúlyozta, hogy erről ennél többet jelenleg nem kíván mondani.

A szerb kormánykoalíció jelöltje, Aleksandar Vucic kormányfő vezet a szerbiai elnökválasztáson az első, nem hivatalos adatok szerint. Az Ipsos közvélemény-kutató több mint 800 szavazóhelyen végzett felmérést, az adatok több mint 63 százalékának feldolgozását követően pedig közölte, a voksok 55,3 százalékát Aleksandar Vucic szerezte meg. A második helyen Sasa Jankovic volt ombudsman végzett 15,8 százalékkal, őt Ljubisa Preletacevic Beli, egy viccpárt jelöltje követi (9,4 százalék), míg Vuk Jeremic volt külügyminiszter a voksok 5,8 százalékát szerezhette meg. A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ felmérése is hasonló eredményt hozott. Ők az adatok mintegy felének feldolgozását követően közölték, hogy Aleksandar Vucic a voksok 58,8 százalékát szerezte meg.

 

Gazdaság:

Az autósoknak a térségben Magyarországon kell az egyik legalacsonyabb jövedéki adót fizetniük, az április elsejei jövedékiadó-csökkentésnek köszönhetően pedig még olcsóbban lehet tankolni – mondta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint az uniós szabályozás a jövedéki adó kapcsán is keretek közé szorítja a magyar döntéshozók lehetőségeit, Magyarország azonban az európai jövedékiadó-emelési trendben is egyedi megoldást választott – ismertette. Az Országgyűlés tavaly úgy döntött, hogy a családok, a háztartások és vállalkozások érdekét szem előtt tartva csak akkor emeli a jövedéki adót, ha alacsony a kőolaj világpiaci ára – hangsúlyozta.

 

Jelentős lemaradás volt tapasztalható az oktatás, az egészségügy és a szociális szektor beruházásaiban tavaly 2015-höz képest, pedig ezek a gazdaság hosszú távú versenyképessége, a nagy hozzáadott érték szempontjából fontosak – figyelmeztetett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. Csath Magdolna közgazdász kifejtette: egy ország versenyképességének szempontjából minimális feltétel, hogy az állam legalább ne gátolja a vállalkozásokat. Ezen a téren is nagyot lehet lépni, ha olyan konkrét kérdéseket kezelnek, mint az, hogy az adóbevallás minél kevesebb időt és kiadást jelentsen egy vállalkozás számára, vagy csődhelyzetben a kisebbségi tulajdonos milyen védelmet kapjon – tette hozzá.

Sport:

Az éllovas Videoton előnye egy pontra csökkent a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulóját követően. A székesfehérváriak gól nélküli döntetlent játszottak Pakson, a Budapest Honvéd viszont házigazdaként 2-1-re legyőzte a címvédő Ferencvárost, így egy pontra felzárkózott a listavezető mögé. A Vasas sorozatban harmadszor veszített, ennek ellenére továbbra is dobogós. A Mezőkövesd, az Újpest és az MTK vereségével, valamint a Debrecen, a Diósgyőr és a sereghajtó Gyirmót győzelmével az alsóházban, illetve a kiesőzónában tovább sűrűsödött a mezőny.

 

Góllal mutatkozott be új csapatában, az észak-amerikai labdarúgóligában szereplő Chicago Fire-ben Bastian Schweinsteiger, a németek világbajnok játékosa. Az együttes 2-2-re végzett a vendég Montreal Impacttel szombaton, s a meccs első találatát a múlt héten a Manchester Unitedtől igazolt, 32 éves Schweinsteiger szerezte. A Chicago magyar futballistája, Nikolics Nemanja is kezdő volt a mérkőzésen, a 75. percben cserélték le.

Időjárás és könnyű:

Hétfőn délelőtt és kora délután még jellemzően derült, napos lesz az idő, de a nap második felében az ország északi felén már gomolyfelhők is megjelennek az égen, késő estig helyenként zápor, főként északnyugaton egy-egy zivatar is kialakulhat átmenetileg megerősödő széllel. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 3-10 fok között alakul „szeszélyes területi eloszlásban”, de az északi völgyekben gyenge fagy is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 21-25 fok között valószínű – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az elmúlt kilenc évben a triplájára nőtt a diagnosztizált autisták száma Izraelben – írta az Israel Hayom. A lap szerint az új esetek 80 százalékát a férfiaknál fedezték föl, valamint a világ más fejlett országaiban is hasonló tendenciákat regisztráltak. Izraelben az új autista esetek túlnyomó többségét a 24 év alatti korosztályban regisztrálták. A kormány a következő időszakban növeli a betegekre fordított költségvetési összegeket, így 2018-ban már közel 100 millió dollárnyi sékelt költenek erre a területre – írta az izraeli napilap.