breuerpress.com
A kultúra határtalan – Breuerpress International
A kultúra határtalan Deák Andrea, a Határtalan Kultúra sorozat kulturális programvezetője beszélt az elkövetkezendő időszak terveiről. Mit is jelent az, hogy Határtalan Kultúra? Egy olyan kulturális, utaztatási programsorozat, amely során a határon túlra került magyar zsidó közösségeket, kulturális emlékeket látogatunk meg. Tehát a történelmi Magyarország épített örökségeit látogatják meg. Igen, a résztvevőket illetően azt szoktam mondani, a kultúra és a korhatár is határtalan. A közösséget a honlapon, a közösségi oldalakon, az ismeretségi körben sikerült megtalálni, már van egy masszív állandó csapat is, akiknek a tagjai nagyon szeretnek határtalanul csavarogni, utazgatni. Bár nagyrészt a zsidó közösség tagjaiból kerülnek ki az utastársak, de mindenkit nagy szeretettel várunk. Mi lesz a következő úti cél? Most voltam Kárpátalján, mert éppen zsidó napokat szervezünk oda, ehhez kaptunk kormányzati támogatást is, együttműködve a Mazsihisszel. Ez egy négynapos program lesz koncertekkel, beszélgetésekkel, színházi előadásokkal. De tervezünk egy egynapos túrát Pécsre is. Ami, ha jól tudom, nem csak egy egyszerű kirándulás lesz, hanem szerveznek komoly előadásokat is. Schweitzer Gábor lesz az egyik előadó, aki egyébként az egykori főrabbi Schweitzer József fia, Pécsett is született, ráadásul a helyi közösség elkötelezett híve ma is. Az utazás első fele a zsidó közösséggel foglalkozik, míg a másik része meg egy klasszikus pécsi túra lesz. De Önök más nagyszerű programokat is szerveznek? Ha jól sejtem, akkor a Fülei Balázs zongoraművésszel – akinek ezúton is szeretnék gratulálni a Liszt díjához – elindított sorozatra gondol. Ebben szerettük volna újra életre kelteni a szalonok világát, a négy évszakra felfűzve. A téli program már megvolt, most májusban folytatjuk majd, amit majd egy székesfehérvári programmal kötünk egybe. Köszönjük a beszélgetést. Az interjú a 2017. március 31-i Halljad Izrael! adásában elhangzó beszélgetés szerkesztett változata.