A BreuerPress és a HetiTV későesti hírei

A BreuerPress és a HetiTV későesti hírei 2017.3.29

Belpolitika:

Egyetlen külföldi egyetem, így a “Soros-egyetem” sem vonhatja ki magát a magyar jogszabályok alól, nem állhatnak a törvények fölött – jelentette ki Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettes. A képviselő azt mondta, meglepődött, hogy “ekkora perpatvar” lett a Közép-európai Egyetemmel, a “Soros-egyetemmel” kapcsolatban. Kifejtette: az Oktatási Hivatal a Magyarországon működő külföldi egyetemeket vizsgálva jutott arra a megállapításra, hogy több ilyen intézmény is szabálytalanul működik. A szabálytalanságokban közös, hogy az érintett egyetemek az anyaországban nem folytatnak semmilyen oktatási-képzési tevékenységet – tette hozzá, a csalás kategóriájába sorolva ezt a helyzetet.

Palkovics László oktatási államtitkár azt mondta, a jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezne. Az államtitkár nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a CEU ellehetetlenítése-e a kormány célja, és jelezte: szerda este ülnek le tárgyalni az egyetem rektorával.

 

Nem zárják be a CEU-t semmilyen körülmények között, a tudományos programok folytatódnak – mondta az intézmény elnök-rektora. Michael Ignatieff kijelentette: Budapest az “otthonuk”, és itt akarnak maradni. Kiemelte: a magyar kormány által benyújtott felsőoktatási törvénymódosítást diszkriminatívnak tartják, támadásként értékelik a CEU-val szemben, és úgy vélik, az a tanszabadság kárára válik egész Európában, károsítja a magyar-amerikai kapcsolatokat is. Az MSZP szerint a Közép-európai Egyetem nemzeti érték, az pedig tudatos hazaárulás, hogy a kormány az egyetem bezárásával “fenyeget”.

 

 

 

A magányos elkövetők Európát célzó terrorcselekményeinek veszélyére hívták fel a figyelmet a szolgálatok az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén – nyilatkozta a testület szocialista elnöke. Molnár Zsolt felidézte, hogy a múlt heti londoni merényletet magányos elkövető hajtotta végre, s a bizottság ülésén a szolgálatok is felhívták a figyelmet arra: a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet iraki és szíriai területvesztései nyomán több magányos elkövető veheti célba Európát.

 

A Demokratikus Koalíció 2018-ban, kormányra jutása esetén eltörölné a kötelező ipar- és agrárkamarai tagságot. Elhangzott az is: a DK elfogadhatatlannak tartja a felsőoktatásitörvény szerintük a CEU bezárását célzó módosítását. Nagy Zoltán, a DK zalai megyei közgyűlési képviselője elmondta, az érintetteknek két nap múlva kötelezően be kell fizetniük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagsági díját, vállalkozónként 5000 forintot. Ezekből a kamarai pénzekből a közelmúltban közel 80 millió forintot külföldi luxusutazásokra és sokcsillagos szállodákban megrendezett konferenciákra költöttek, míg 795 millió forint ment el olyan megrendelésekre, amelyeknek a kamara vezetőinek magáncégei voltak a nyertesei.

 

Külpolitika:

Magyarország álláspontjával megegyező határozatot fogad majd el migráció ügyében az Európai Néppárt kongresszusa – mondta Gál Kinga, a Fidesz képviselője az Origónak Máltán. Arról is beszélt, hogy egyelőre még nem dőlt el, hogy milyen irányba indul majd Európa, de a néppárt hagyományosan a tagállami szuverenitás mellett áll. Szintén az Origo helyszínen lévő tudósítójának Schöpflin György azt mondta a migránsok jelentős részét nem tudjuk integrálni az európai társadalomba, amire legjobb példa Malmö esete, ahol a bevándorlók nagy része munkanélküliként tengeti az életét. A Fidesz európai parlamenti képviselője arról is beszélt, hogy várhatóan nem a lisszaboni szerződés lesz az utolsó uniós alapszerződés.

 

A migrációs válságról, az európai határvédelemmel kapcsolatos jogi vitákról is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Pedro Agramunttal, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnökével Máltán, az Európai Néppárt kongresszusa előtt. Orbán egyértelművé tette, hogy a határőrizeti szigorítások a magyar és az európai polgárok védelmét szolgálják; egyes külföldi hátterű nem kormányzati szervezetek anyagilag és politikailag is visszaélnek helyzetükkel, és ez különböző jogi vitákhoz vezet, de a magyar kormány elkötelezett Magyarország és Európa határainak megvédése mellett. A kormányfő az Albán Demokrata Párt elnökével is tárgyalt. Lulzim Basha és a Fidesz elnöke az európai jövő egyik legfontosabb kérdésének a Balkán stabilitását nevezte, amelyet Magyarország minden rendelkezésére álló eszközzel elő kíván segíteni.

 

Megküldte az értesítést a brit kormány a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról, hivatalosan elindítva az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot – jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. “Kilenc hónap után az Egyesült Királyság megküldte az értesítést” – írta az uniós állam- és kormányfőket tömörítő testület vezetője a Twitteren, röviddel azután, hogy Tim Barrow, az EU melletti brit nagykövet átadta neki a Theresa May miniszterelnök által aláírt levelet. A bejelentést követően nyilatkozatot adott ki az Európai Tanács, amelyben leszögezték, egységesen, konstruktív szellemben fognak fellépni a bennmaradó tagállamok a szigetország kilépésének feltételeiről szóló tárgyalásokon, és meg fogják védeni az érdekeiket.

 

Emberiesség elleni bűncselekményekért jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság Ion Ficiort, a kommunista korszak egyik kegyetlenségéről elhíresült munkatábor-parancsnokát, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek. Ficior a hatvanas évek elején a Duna-deltában felállított peripravai munkatábort vezette, ahol főleg a rendszer által “ellenforradalmároknak” minősített elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt.

 

Bejegyezte az Európai Bizottság az európai kisebbségi szervezetek által közösen összeállított Minority SafePack című európai polgári kezdeményezést. A kezdeményezőknek a bejegyzéstől számítva egy év áll rendelkezésükre, hogy az Európai Unió egymillió állampolgárának az aláírásával erősítsék meg kezdeményezésüket, amely lehetővé teszi, hogy jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről.

 

Laurent Fabius volt francia külügyminiszter, a párizsi klímamegállapodást tető alá hózó ENSZ-klímacsúcs elnöke “súlyos visszalépésnek” nevezte Donald Trump amerikai elnöknek azt a rendeletét, amely eltörölte az elődje, Barack Obama által hozott klímavédelmi intézkedéseket. A fontos védelmi szabályozások felszámolása, a fosszilis energiák szennyező projektjeinek támogatása, ezen a téren a nemzeti és nemzetközi költségvetések jelentős megnyirbálásának bejelentése ellentétes a legmegalapozottabb tudományos ismeretekkel, és a már 141 ország, köztük az Egyesült Államok által is ratifikált párizsi klímamegállapodás által megfogalmazott általános érdekű célokkal – mondta Fabius.

 

Manuel Valls, Franciaország volt szocialista miniszterelnöke (2014-2016) kijelentette, hogy Emmanuel Macron függetlenként induló jelöltet – egykori kormányának gazdasági miniszterét -, és nem a szocialisták megválasztott jelöltjét, Benoit Hamont támogatja majd az egy hónap múlva esedékes francia elnökválasztáson. A francia baloldal államfőjelölt-állító választásán alulmaradt volt kormányfő szerint az esélyesnek számító radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltjével szemben semmilyen kockázatot nem szabad vállalni.

Gazdaság:

Idén a magyarországi GDP 3 százalék körül nőhet a CIB Bank elemzői szerint, elsősorban a belső kereslet és az uniós források felhasználásának emelkedése miatt – mondta Trippon Mariann, a pénzintézet vezető elemzője. Elmondta: a költségvetés idén is stabil marad, az államháztartási deficit csökkenésének lendülete ugyan megtörhet, de a hiány várhatóan nem haladja meg a 3 százalékos maastrichti kritériumot.

A magyar kormány feladata és felelőssége, hogy minden feltételt biztosítson ahhoz, hogy az Opel új tulajdonosa a magyarországi tevékenység bővítésében és fejlesztésében legyen érdekelt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szentgotthárdon, az Opel-gyárban, a gyártás megkezdésének 25. évfordulójának alkalmából tartott ünnepségen. Emlékeztetett arra, hogy több kormánydöntés is született, amely PSA-csoport számára vonzóvá teheti a szentgotthárdi gyár fejlesztését, példaként említette a társasági adó szintjének csökkentését, a kutatási-fejlesztési adókedvezményeket, a kedvező beruházásösztönzési rendszert.

Sport:

Súlyos térdsérülése miatt véget ért az idény Marko Pjaca, a Juventus horvát labdarúgója számára. A 21 éves játékos kedden, az Észtországban 3-0-ra elvesztett barátságos mérkőzés 64. percében vált harcképtelenné, s az orvosi vizsgálat szalagszakadást állapított meg nála. Válogatottbeli csapattársa, Ivan Perisic élesen bírálta a HNS-t vezető Davor Sukert az ellenfél kiválasztásáért.

 

Az FC Barcelonát “meglepte” és “felháborította”, hogy Lionel Messit négy válogatott mérkőzésről tiltotta el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség. A katalán klub “igazságtalannak” és “teljes mértékben aránytalannak” tartja a FIFA fegyelmi testületének döntését.”A Barcelona támogatásáról biztosítja Lionel Messit, akinek a viselkedése a pályán és azon kívül is példamutató” – üzente az egyesület. Az ötszörös aranylabdás argentin támadó a Chile együttesével szemben múlt csütörtökön 1-0-ra megnyert hazai világbajnoki selejtezőn szidalmazta az egyik partjelzőt, majd azt követően nem volt hajlandó kezet fogni vele.

Időjárás és könnyű:

Csütörtökön a többórás napsütést gomolyfelhők zavarhatják, főként keleten záporeső is előfordulhat, majd kora estétől mindenütt csökken a felhőzet. Az élénk északnyugati szelet a Kisalföldön és északkeleten, csütörtökön többfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 15 és 21 fok között alakul – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Felszámolják a “szemétdombot”, amely 6400 méteres magasságban, a 2-es táborban alakult ki a világ legmagasabb hegyén, a Mount Everesten a 2014-es és a 2015-ös lavinakatasztrófák nyomán. Most első ízben az idei tavaszi mászószezonban 10 darab speciális, 80 kiló hulladék befogadására alkalmas szemeteszsákot küldenek fel a hegymászókkal, a kísérőkkel és a hordárokkal, majd a szeméttel teli zsákokat helikopterrel hozzák le az alaptáborba. A 2-es táborban azért halmozódott fel szokatlanul sok szemét, mert az összesen 35 emberéletet követelő 2014-es és a 2015-ös