Orbán Viktor a parlamentben az azonnali kérdések órájában, hétfőn.

MINDIG AKKOR VOLT NAGYMÉRTÉKŰ BÉREMELÉS, AMIKOR A FIDESZ VOLT KORMÁNYON

 

A rendszerváltás óta mindig akkor volt nagymértékű béremelés Magyarországon, amikor a Fidesz volt kormányon – jelentette ki Orbán Viktor a parlamentben az azonnali kérdések órájában, hétfőn.

Orbán Viktor ügynökügyben hazugnak nevezte a Jobbik elnökét. Emlékeztetett, nemrég fogadták el a Nemzeti Emlékezet Bizottságának létrehozásával kapcsolatos törvényt. Ez a bizottság elkészítette jelentését, melyet a kormány legutóbbi ülésén tárgyalt, az abban foglalt összes kérést teljesítette, és a mágnesszalagokat átadta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. A levéltár nyitott – mutatott rá a miniszterelnök.

„NEM MŰKÖDTÜNK EGYÜTT SEMMILYEN ÁLLAMBIZTONSÁGI SZOLGÁLATTAL, MINDIG IS A HAZÁNKAT ÉS A MAGYAR EMBEREKET SZOLGÁLTUK.”

Mi a másik oldalon álltunk, bennünket üldöztek, bennünket hallgattak le, a mi lakásainkba telepítettek lehallgató készülékeket – fogalmazott a kormányfő.

Nem működtünk együtt semmilyen állambiztonsági szolgálattal, mindig is a hazánkat és a magyar embereket szolgáltuk – szögezte le.

Orbán Viktor a jobbikosoknak azt mondta, kényes helyzetben vannak, hiszen bevallották, hogy eladták a pártjukat.

Önök benne ülnek egy nagyvállalkozó zsebében, nem a saját álláspontjukat képviselik, önök a Jobbikból, egy nemzeti radikális pártból egy csicskapártot csináltak – jegyezte meg a miniszterelnök.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 1990 óta a Házban a gazdaságpolitika kapcsán mindig azt vizsgálták, hogyan lehet orvosolni a kommunista gazdaságpolitika következtében fellépő tőkehiányt, és hogyan tud hazánk versenyezni a tőkét felhalmozott országokkal.

Fotó: fidesz.hu”A FIDESZES ÉS KERESZTÉNYDEMOKRATA KÉPVISELŐK FOLYAMATOSAN OLYAN DÖNTÉSEKET HOZTAK, MELLYEL HAZÁNKBAN JELENTŐS MÉRTÉKBEN NŐTTEK A BÉREK.”

Elmondta, a különböző politikai táborokhoz tartozó felek között mindig is egyetértés volt abban, hogy segíteni kell a belső tőkefelhalmozást, hogy létrejöjjenek a versenyképes magyar vállalkozások, valamint az országnak szüksége van külföldi beruházásokra is.

Ezt a két elemet kell kombinálni, ez adja ki a mindenkor érvényes gazdaságpolitikát – jegyezte meg. A miniszterelnök aláhúzta, a rendszerváltás óta mindig akkor volt nagymértékű béremelés Magyarországon, amikor a Fidesz volt kormányon.

Hozzátette: a fideszes és kereszténydemokrata képviselők folyamatosan olyan döntéseket hoztak, mellyel hazánkban jelentős mértékben nőttek a bérek.

Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet, hogy a béremeléssel kapcsolatos döntéseknél arra törekedtek, hogy az érintettekkel megállapodásokat kössenek. Aláhúzta, egész Európában kiemelkedő mértékű a minimálbér és a szakmunkás minimálbér emelkedése. A kormányfő leszögezte, nem támogatják, hogy bármilyen adóügyi szabályozásban átadjuk a jogköröket Brüsszelnek. Orbán Viktor szerint a Jobbik javaslata nem más, mint hogy Brüsszelben döntsenek az adókról és a bérekről.

Egy LMP-s kérdésre válaszolva a miniszterelnök kifejtette, korábban úgy képzeltük a polgári Magyarországot, hogy mindenkinek lesz munkája, és nemcsak Budapest fog fejlődni, hanem a vidék is, valamint mindenki biztonságban érezheti magát ebben az országban, mert a rendőrség meg fogja védeni. A határaink nem el fognak választani bennünket a nyugattól, hanem meg fognak védeni bennünket azokkal szemben, akiket nem akarjuk, hogy bejöjjenek az országba – hangsúlyozta.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy az európai foglalkoztatási adatok szerint a 2010-es kormányváltáskor 11 százalékos volt a munkanélküliség az országban, most 4,3 százalék. kiemelte: ebben a mutatóban az Európai Unió tagállamai közül korábban a huszadik helyen álltunk, most pedig a harmadik helyen.