Az Evitától a Magyar flódniig
Kováts Kriszta színész, előadóművész beszélt pályájáról, valamint arról, hogy mennyire fontos neki a prózában a ritmus, de szó volt még a türelemről is, amit a Baltazár Színháznak köszönhet. Kitalálja a darabokat, megrendezi őket, előadja, sőt el is adja azokat. A saját útjáról is beszélt Kováts Kriszta.
Most a Magyar flódni című előadása lett sikeres.
Valóban, ezt tavaly mutattuk be a Zsidó Művészeti Napok keretében Nyáry Krisztiánnal együtt, most már sikerült ezt a darabot a Madách Színházba is bevinni, március 29-én mutatjuk be majd ott. Ebben az előadásban a magyar zsidó/zsidó magyar kulturális hőseink, irodalmáraink, zeneszerzői a műsor hősei, azok a sorsok, amik az elmúlt száz évben megtörténtek. Nyáry Krisztián a maga történetmesélését Lőw Lipótnál kezdte, majd egészen Örkény Istvánig jutottunk el. Ezek mind-mind nagyon összetett sorsok, a dalok is ezt illusztrálták.
Ezzel az előadással is tulajdonképpen saját darabot kreált magának. Mi késztette erre?
A Magyar flódni tulajdonképpen Vadas Verának, a Zsidó Művészeti Napok vezetőjének az ötlete volt, ő biztatott engem, hogy csináljunk valami érdekeset. Egy igazi menedzserként gondolkodik, aki megrendel, nekem is azt mondta, hogy valami budapesti emléket készítsek. Én meg mondtam neki, hogy engem nem az épületek, hanem az emberek érdekelnek inkább, ekkor találtam ki a Magyar flódni címet. Olyan csodálatos a magyar kultúra, amiben benne van számomra elválaszthatatlanul a pesti zsidó kultúra, humor is, ez olyan, mint a flódni rétegei. Az előadásban például sokat megidézzük Molnár Ferenc lányát, Sárközi Mártát, aki csodálatos alakja volt a magyar irodalomnak, akit a nagyközönség kevéssé ismer, de nekem nagyon fontos volt, hogy egy ilyen belevaló csajt is megidézzünk. Természetesen ennek van egy ismeretterjesztő része is, de én szeretem a dolgokat színházi módon kitalálni, az előadáson is van a színpadon huszonöt szék és ahogy a történetben egyre másra halnak meg a szereplők, úgy fordítjuk le a székeket. Mi meg a székek között játszunk, a mi alatt Nyáry Krisztiánt és magamat értem, hiszen őt is sikerült rávennem a szereplésre. Sok embernek lehetek hálás a darab kapcsán, így Erzsébetváros polgármesterének is, aki látta a főpróbát, amit a kerületi pedagógusoknak szerveztünk, majd utána találtuk ki azt, hogy a kerületi iskolásokat is meghívjuk erre a programra, ezt támogatta a kerület, a Bethlen Színházba elhozta az iskolásokat. Nagyon érdekes volt, mert az előadás után elindult egy valóban kétoldalú beszélgetés a fiatalokkal arról, hogy ők mit is értettek meg ebből az egészből. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy Szirtes Tamás meghívott minket a Madáchba, bízom abban, hogy itt is siker lesz és nem csak négy előadást tartunk, hanem folytatjuk majd.
Ön sikeres színész, előadó, de mikor döntötte el, hogy ezt a pályát választja?
Középiskolásként azzal, hogy úgy gondoltam, vagy karvezető leszek, azaz a Zeneakadémiára megyek, mert én a Rádió Gyerekkórusában énekeltem, több hangszeren zenéltem, de mellette a színház is vonzott. Miután nem lehetett két művészeti iskolába jelentkezni egyszerre, így azt gondoltam, először a Színművészetit próbálom meg, ha nem sikerül, akkor meg következőleg jöhet a Zeneakadémia, ám apukám legnagyobb csodálkozására rögtön felvettek. Senki nem volt a családban, aki hasonló pályán mozgott, műszaki értelmiségi családból jöttem, igaz a Bartók Rádió állandóan szólt otthon, a nővérem is a rádióban énekelt. Horvai-Kapás osztályba jártam, ám a főiskolán nem is nagyon derült ki, hogy énekelek egyáltalán, csak később, az Evita megcsinálásakor lett ismertebb. Ezt Miklós Tibor és Várkonyi Mátyás darabja volt, ez egyfajta üstökösszerű indulása is volt a pályámnak, az akkori – még nem olyan sok – újságban mindegyiken szerepeltem. A siker miatt természetes volt, hogy én a Rockszínházzal leszek, nagyon sok szép szerepet játszhattam, ez egy elsöprő szerelem volt. Írtak rám szerepeket, majd dalokat is, így aztán a színészi és az énekesi pálya egy idő után párhuzamosan futott egymás mellett. Aztán 1988-ban otthagytam a Rockszínházat, elmentem két évre a Madáchba, de az akkori igazgatóváltás engem is elsodort. ám ez nem volt baj, mert utána tudtuk megcsinálni Gallai Péter-Fábri Péter Kolumbuszát az Operettben, vállalkozásként. Ez 1992-ben Kolumbusz felfedező útjának ötszázadik évfordulóján, nagy sikerrel játszottuk, ám ott is jött egy igazgatóváltás, ami megint elsodorta az előadást és így engem is. Ezt nagyon sajnálom azóta is, sőt még akár meg is rendezném valahol, már ha lehetne.
Mi jött ezek után?
Egy hosszabb szabadúszó időszak, mellette sok lemezt is csináltam, volt a Komédiumban a Kováts műhely.
Közben a főiskolás osztálytársai befutottak?
Igen, hiszen olyanokkal jártam együtt, mint Gáspár Sándor, Bán János, Pap Vera, Dörner György, Görbe Nóra és még sorolhatnám őket.
Van valami a saját pályáján megbánt?
Lehetséges, ha annak idején nem jövök el a Rockszínházból, akkor kaptam volna még feladatokat, de akkor nem tanultam volna meg, hogy milyen is, amikor a magam lábára állok. Akkor nem kezdek el saját produkciókat létrehozni, nem kezdem el megcsinálni úgy a lemezanyagaimat, hogy azok szinte pódiumra vannak kitalálva. Ilyen például az Arany-óra, amit most mutatunk be március 24-én a MÜPÁ-ban. Itt Arany János balladák hangoznak el acapella. Mi ezt már kilenc évvel ezelőtt megcsináltuk szintén itt, Szirtes Edina Mókus írta a zenét, mi meg sok-sok, összesen nyolc szólamban énekelünk.
Az otthoni főzést is így csinálja, azaz több dolgot egyszerre?
Valóban szeretek egyszerre több dolgot is csinálni.
Így hogyan is jutott ideje férjhez menni?
Akkoriban sokat jártunk az országban fellépni, amikor hazajöttünk, akkor legtöbbször a Balettcipőben kötöttünk ki, ott ismerkedtem meg Péterrel, azaz Fábri Péterrel. Ő akkor éppen Szakácsi Sándornak írt lemezt, aki a partnerem volt az Evitában, én meg lecsaptam, hogy ha vannak olyan dalok, amik nekik nem kellenek, akkor esetleg megkaphatnám azokat. Így ismertem meg Pétert, akiről éreztem, fantasztikus apa is lenne belőle, így lett is egy lányunk, aki zenész csemballóművész, aki nem itthon él, hanem Németországban, szerencsére sokszor van itthon. Nekem nagy élmény volt a gyerekszülés, mondom is a fiatal kolléganőimnek, nincs olyan, hogy rossz vagy jó időpont, egy nőnek jó dolog gyereket szülni, ha van valami, amit bánok, hogy nincs még egy gyerekem.
Mi is az a Baltazár Színház?
Én már évek óta rendezek, tanítok is náluk, itt is a színház vezetője kért fel, hogy a nyitó előadásukat én rendezzem meg. Örkény Egyperceseiből csináltam egy előadást. A Baltazár egy küldetés, ami nem könnyű, mert itt sérült emberekről van szó, de cserébe olyan szeretetet kap vissza az ember, amit nem lehet megkapni a hétköznapi emberektől.
Mennyivel látja másként a világot, mióta a Baltazárral van együtt?
Teljesen, én ugye nagyon hajlamos vagyok pörögni, de ott erre nincs lehetőség, így én a Baltazárnál türelmet tanulok.
A világban szinte mindenhol már meghallgatásokon dőlnek el a szerepek. Volt már ilyenben része?
Voltam ilyen castingokon, érdekes volt, hogy én ugye eljöttem a Madáchból, mert nem voltak saját bemutatóim, csak átvett szerepeim, ám egyszer szólt az egyik barátnőm, hogy bemutatják a Mamma miát és castingolnak a darabra. Bejelentkeztem, meg is hívtak, el is mentem, rengetegen jelentkeztek, ha jól emlékszem, akkor én voltam a százhetvenedik jelentkező. Rettenetesen izgultam, hiszen bementem a színpadra, a hatalmas nézőtéren, valahol a sötétben ülnek az ítészek. Az jó volt, hogy amikor bementem a színház zenei vezetője, Kocsák Tibor egyből szólt, hogy ő akar engem kísérni. Túljutottam az első fordulón, nagyon neves kollégák között, aztán másfél hónapig semmi nem történt. Ám végül értesítettek, hogy a három szereposztás egyikében megkaptam a szerepet. Az azóta eltelt közel három évben folyamatosan játszuk az előadást, az meg külön öröm volt, hogy Szegeden csak én játszhattam végig, ahogy most is, hiszen most lesz a negyedik nyár Szegeden. Most tizenhetedszer adjuk elő ott, ami irdatlan nagy nézőszámot jelent, hiszen egy előadáson majd ötezren ülnek.
Mi mindenre van még ideje?
Ez nem olyan egyszerű, mert mondjuk a Baltazár előadásaira is mindig újra kell próbálni, a Magyar flódninak a Madáchban való szerepeltetése is azért jó, mert nem csak egyszer játszuk el, de ezzel is, az Arany-órával, a koncertekkel is az a nehéz, hogy másfele is el tudjuk juttatni, azaz eladni a produkciókat.
Van még olyan színész, színésznő, aki ma kitalálja, megrendezi, előadja, de el is adja a produkciót?
Vannak olyanok, akik a saját útjukat járják, ilyen például Szalai Kriszta is. Én nagyon szerettem a társulatot, a társulati létet, a Rockszínház után már nem volt szerencsém ilyenben, annak ellenére, hogy másutt is megfordultam, de nem találtam úgy a helyemet. Persze nem várhatom, hogy rám találjanak ki dolgokat, a Mamma mia az, ami egy csoda volt, az egymásra találás szempontjából.
A prózai darabokra nem vágyik?
De vágyom, játszottam Debrecenben a Hamletben Gertrudot is, szerettem is, de ezeket a vágyaimat most már inkább rendezőként próbálom kiélni. Amiket rendezek, mint most az Örkényt is, abban egy kicsit benne vagyok én is. Müller Péter Sziámi alakítja Örkényt, én vagyok Angéla, a felesége. Ez egy kicsi szerep, de mégis ott vagyok velük együtt én is. Nem kell, csak rendezőként elengednem a darabot, mert akkor csak a színészeké az előadás.
Én láttam a Magyar flódnit és úgy vettem észre, hogy Ön mintha többet szeretne maga után hagyni, mint „csak” egy színész. Ez tudatos döntés?
Ezt nem tudom, inkább azt mondanám, felfedeztem azt a fajta kreativitást magamban, amit még talán a főiskolai osztályfőnökömnek, Horvai Istvánnak köszönhetek. Ő arra tanított minket, hogy akkor mis el tudjunk játszani egy szerepet, ha a rendező nem annyira jó, ha nem mond semmit, akkor is át tudjam gondolni. Én így az egész darabban gondolkodtam, azon belül kerestem persze azt, amit én játszom. Engem mindig is nagyon érdekelt az egész, ezért is kezdtem el rendezni, az foglalkoztatott, hogy miként is kapcsolódik a zene és a próza, mit tud kihozni az egyik a másikból és most nem feltétlenül a musicalra gondolok. Az én prózai előadásaimban mindig is nagyon erősen van jelen a ritmus és a zene.
Mondta, hogy tanít is, akkor ennyire érdekli az oktatás?
Én a Baltazár előtt is tanítottam itt-ott, az oktatás kiegészíti a dolgokat, mert ha az ember tanít, akkor sok mindent meg kell fogalmaznia, amit magának nem biztosan tenne meg, de itt rá van kényszerítve, hogy így is segítsen a fiataloknak.
Ha a Színművészeti megkeresné, akkor mit mondana?
Örömmel mennék, a saját tapasztalataim alapján tudnék is olyat mondani, mint a ritmus szerepe. Én magam a prózai szöveget is egyfajta zenének hallom. Egy prózai előadásnak is van egy zene íve, ha ez jó előadás, akkor ez nagyon pontos, szinte mérhetően pontos. Egy példa: Antigonét játszottuk és Vörös István barátomat arra kértem, a kórusokat írja át mai szövegre, mert nem lehet érteni mindent. Mellé kitaláltunk egy ritmust is, így úgy szólaltak meg a kórusok, mint egy rap, hogy ez nagyon érdekessé tette az előadást.
Zenekara is van, de mennyi erő kell egy ilyen csapat összetartásához?
Sok, mert a zenekarnak munkát kell adni, a mai zenészek ráadásul sok zenekarban vannak, mellette tanítanak és mást csinálnak, mert egy zenekarból nem tudnak megélni. Nehéz az egyeztetés velük, viszont nagy öröm együtt dolgozni velük. Én ahova tudom, azért viszem őket, ilyen a Magyar flódni is.
Még mire készül?
Játékok és szerelmek a Zsidó Művészeti Napokon, erre is készülök, május 7-én mutatjuk be, szintén Nyáry Krisztiánnal közösen. Az előadás játékokról szól, amik persze egyben életjátszmák is, amik férfi-női játszmát is szimbolizálnak. Erről szólnak a dalok, ehhez kértük fel Krisztiánt, hogy szabad kezet kapva, tegyen hozzá valamit. Van egy Játszótér című dal, amihez Krisztián egy érdekeset írt. Volt egy albérlet, ahol egykor közösen lakott Heltai Jenő, Bródy Sándor, Molnár Ferenc és ők hívták játszótérnek a lakást és erről a történetről írt Krisztián. Ebből remélhetőleg még egy könyv is születik majd.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
