A HetiTv Kedd reggeli hírei 2017.03.14

A HetiTv Kedd reggeli hírei 2017.03.14

Belpolitika:

Újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés hétfőn. A Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott a titkos voksoláson. A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra 39-en szavaztak. Áder Jánost a második fordulóban választotta ismét államfővé a parlament, miután az első kör – kétharmados támogatás híján – eredménytelen volt. Az 1959-ben született Áder János – volt házelnök, országgyűlési és európai parlamenti képviselő – második ciklusát kezdheti meg a Sándor-palotában. Újraválasztása május 10-től hatályos. Először 2012. május 2-án választotta őt elnökké az Országgyűlés, majd – a rendszerváltás utáni ötödik államfőként – 2012. május 10-én lépett hivatalba.

Vona Gábor az ügynökaktákról kérdezte a miniszterelnököt, aki először elmondta, hogy ezt a kérdést már többször is körüljárták. A Jobbik politikusa viszonválaszában arra szólította fel a kormányfőt, mondja ki, hogy soha nem volt ügynök, soha nem jelentett senkiről. A miniszterelnök erre válaszul kijelentette: természetesen a másik oldalon álltam, mi, akik itt ülünk, a másik oldalon álltunk, bennünket üldöztek, bennünket hallgattak le. Nem működtünk együtt semmifajta állambiztonsági szolgálattal.” Orbán Viktor hozzátette, mindannyian tudják, hogy a Jobbik nem a saját álláspontját képviseli. A miniszterelnök szerint a radikális párt benne ül egy nagyvállalkozó zsebében: önök a Jobbikból, egy nemzeti radikális pártból egy csicskapártot csináltak.”

 

A bértárgyalások felgyorsítása érdekében tartott munkaügyi vitát a BKV. A szakszervezetek sztrájkolni is készek. A BKV szerint a vitán a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége vett részt. Ezen a szakszervezetek kijelentették: ha a vita adott határidőn belül eredménytelen lesz, akkor nem riadnak vissza a sztrájktól sem. A BKV vezetősége a találkozón hangsúlyozta: határozott a szándéka a bérfeszültségek hosszú távú rendezésére, elkötelezett a szükséges béremelés és más humánstratégiai intézkedések iránt.

 

Helyi népszavazást kezdeményezett az óbudai önkormányzat képviselő-testületének hat – ellenzéki – tagja a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme kapcsán. A helyi népszavazásra javasolt kérdés úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete oly módon alkossa meg a kerület településképi rendeletét és építési szabályozását, hogy a Csillaghegyi-öblözet védelme kapcsán a Duna főmedre mentén csak a Nánási út és a Királyok útja nyomvonala mentén legyen építhető elsőrendű árvízvédelmi védmű?”

 

Éhségsztrájkba kezdtek bevándorlók a békéscsabai zárt befogadó központban. A központban jelenleg mintegy százan vannak, azt azonban nem tudni, hogy mennyien kezdtek éhségsztrájkba. A tiltakozást a menekültek a legnagyobb közösségi oldalon hirdették meg, illetve a sajtóhoz is eljuttattak egy nyilatkozatot, amelyben azt írják, hogy testi és lelki betegségektől szenvednek és többen az öngyilkosság elkövetését fontolgatják. Hozzátették, hogy az éhségsztrájkkal azt akarják elérni, a külföldi sajtó is foglalkozzon velük, hogy minél előbb kiszabadulhassanak a befogadó központból.

 

Tíz új kanyarógyanús esetet jelentettek az Országos Epidemiológiai Központnak hétfőig, így február vége óta az országban 41 embernél jelentkeztek kanyaróra utaló tünetek. Valamennyi új esetet Csongrád megyéből jelentették, a vérminták hétfőn érkeztek meg az epidemiológiai Központnak. Az érintettek valamennyien február 28. és március 7. között betegedtek meg. Nem biztos, hogy mindannyian a kanyaró valamennyi tünetét mutatják, a laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak.

 

Külpolitika:

Brit sajtóértesülések szerint történelmi látogatásra készül a Buckingham Palota, ugyanis a királyi család valamely tagja hivatalos látogatásra érkezhet Izraelbe a Balfour Nyilatkozat aláírásának 100. évfordulója alkalmából – közölte a The Jerusalem Post. A királyi család a zsidó állam fennállása óta egyszer sem fogadott el hivatalos meghívást, tagjai kizárólag magánszemélyként érkeztek a Szentföldre. Az uralkodót képviselő személy kilétét illetően egyelőre még csak találgatások folynak; a The Independent nevű brit lap szerint Károly herceg tűnik a legvalószínűbb vendégnek – tekintettel arra, hogy ő tavaly személyesen repült Izraelbe, hogy részt vegyen Simon Peresz egykori államfő temetésén. Erzsébet királynő látogatása főként egészségügyi okok miatt szinte kizártnak tekinthető – írja a lap.

 

Izraeli katonák lelőtték a késsel támadó palesztin merénylőt. A támadás hétfőn kora reggel történt Jeruzsálem óvárosában az izraeli közszolgálati rádió szerint. Az elkövető az óvárostól délkeletre lévő, Dzsabel Mukaber nevű arab lakónegyedben élt, az oroszlános kaput felügyelő őrhelynél rántott kést. Ezután a hadsereg határőr egységéhez tartozó, ott álló két izraeli katonára támadt. Egyikőjük közepes, másik könnyebb sérülést szenvedett. Az egyik határőr kimenekült az őrhelyről, és rálőtt a merénylőre, aki később belehalt sérülésébe.

 

Az izraeli hatóságok megtagadták a határátlépési engedélyt Hugh Lanningtől, egy izraeli termékek bojkottjára felszólító brit szervezet elnökétől – jelentette a Jediót Ahronót. Az Izraelből kitiltott Hugh Lanning annak a Palestine Solidarity Campaign (Palesztinai Szolidaritási Kampány, PSC) nevű brit civil mozgalomnak az elnöke, amely támogatja a főként Európában elterjedt, Izrael-ellenes BDS (Boycott, Divestment and Sanctions, azaz Bojkott, megfosztás és szankciók) mozgalmat. Izrael lakossági és bevándorlási hivatala és a stratégiai ügyek minisztériuma egyeztetett a külügyminisztériummal, és közös közleményben jelentette be a kitiltó döntést, amelyet Lanning folyamatos bojkott-erőfeszítéseivel indokolt.

 

Támogatásáról és szolidaritásáról biztosította Angela Merkel német kancellár a holland kormányt a törökországi alkotmánymódosításról kiírt népszavazás kampánya körül az ankarai vezetéssel kialakult vitában. Merkel teljességgel elfogadhatatlannak minősítette, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő “náci maradványnak” nevezte a holland kormányt, amiért megakadályozta török miniszterek kampányrendezvényeit. A Hollandia és Törökország közötti vitát az okozta, hogy Hága szombaton visszavonta a török külügyminisztert, Mevlüt Cavusoglut szállító repülőgép leszállási engedélyét, majd a rotterdami török konzulátusnál feltartóztatták Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból érkezett autókonvoját, és visszafordították a német határ felé.

 

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök bejelentette, hogy a jövő héten felhatalmazást kér a skót parlamenttől az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírásához szükséges lépések megtételére. Sturgeon szerint a referendumot 2018 ősze és 2019 tavasza között lehetne megtartani. A skót kormányfő kijelentette: 2018 ősze lehet a legkorábbi időpont, mivel a jelenleg ismert menetrend alapján addigra egyértelművé válhat, hogy a brit kormány milyen egyezséget érhet el a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalásokon.

 

Szembe kell nézni a globalizáció hibáival, és fel kell építeni egy új, igazságos, élhető világrendet – hangsúlyozta Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltje a Progresszív Szövetség nevű baloldali világszervezet konferenciáján. A több mint 130 szociáldemokrata pártot összefogó szövetség tanácskozásán az SPD kormányfőjelöltje Timothy Garton Ash brit történész szavait idézve kiemelte, hogy elkezdődött az “ellenforradalom a liberalizmus terjedésével szemben”.

 

A másfél hónap múlva esedékes francia elnökválasztáson függetlenként induló Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter programját tartják a leghitelesebbnek a munkanélküliség csökkentése terén a franciák – derül ki a Harris Interactive közvélemény-kutatóintézet felméréséből. Elemzők szerint a gazdasági kérdések, s azon belül is a 10 százalék körül stagnáló munkanélküliség csökkentésére tett javaslat lesz az egyik legfontosabb szempont a francia választópolgárok számára a választáson.

Gazdaság:

Megvásárolta az Intel az izraeli Mobileye nevezetű céget, ami az autók elektronizációjával foglalkozik. Az Israel Hayom cikke szerint az amerikai cég több mint 14 milliárd dollárt fizetett a vállalkozásért. A Mobileye ezenkívül még az önvezető autók kifejlesztésével is foglakozik. A lap szerint ez a mostani felvásárlás Izrael történetében a legnagyobbnak számít a technikai cégek területén.

 

Termékfejlesztési programon vett részt a Google LaunchPad accelerátor programjának első magyar résztvevője, a Miutcánk.hu nevű startup vállalkozás. A Google LaunchPad programban négy magyar fiatal márciusban egy hétig Tel-Avivban kapott szakmai tanácsokat és üzleti segítséget a Google nemzetközi mentorcsapatától. Teljesen új nézőpontot és visszajelzéseket kaptunk informatikai szakemberektől, ami segít bennünket ötletünk értékeinek megfogalmazásában, és üzleti elképzeléseink megvalósításában- közölte Horváth Gáspár társalapító.

 

Ötmilliárd forintos tőkekivonásról döntött a McDonald’s magyarországi leányvállalatánál. A cég cáfolja, hogy ezzel párhuzamosan csökkentené aktivitását Magyarországon, vagy máshová csoportosítaná erőforrásait. A vg.hu értesülései szerint a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. néven működő cég az eddigi, 6,5 milliárd forintos törzstőkéjét 5,5 milliárd forinttal szállítja le a közvetlen tulajdonos, a Hollandiában bejegyzett Golden Arches European Holdings néhány héttel ezelőtti döntése alapján. A gyorsétteremlánc annyi kommentárt fűzött a lépéshez, hogy a magyarországi hálózat tovább növekedett és eredményes évet zárt 2016-ban. Hozzátették, hogy a jövőben tervezett hosszú távú befektetésekkel a hazai jelenlétüket erősítenék.

 

Sport:

Bátor játékot vár március 25-én Portugáliában, az Európa-bajnok elleni világbajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. „Természetesen vannak elképzeléseim, de tanulmányozzuk még a korábbi mérkőzéseinket, és ha kell, akkor változtatunk. Ugyanakkor bátor játékot várok, és bízom benne, hogy minden tudásunkat fel tudjuk használni, amelyet az elmúlt másfél évben együtt megszereztünk” – mondta a tréner a telki edzőközpontban.

 

Gigi Becali, az egykori BEK-győztes Steaua Bukarest nyilvánosságra hozta következő átigazolási tervét: meg akarja szerezni a CSM Iasi magyar támadóját, Bőle Lukácsot. Akár 600 ezer euró is lehet a korábbi kaposvári játékos ára. A 26 éves Bőle 2014-ben igazolt Romániába, szélsőként és csatárként is megbízható teljesítményre képes, és már több klub figyelmét is felhívta magára. A télen Debrecenben is felvetődött a leigazolása, de végül maradt klubjánál. Ebben az idényben, 22 mérkőzésen 6 gól és 3 gólpassz fűződik a nevéhez.

 

Időjárás és:

 

Kedden főleg keleten helyenként kialakulhat záporeső. Az északi, északnyugati szelet kedden a Duna-Tisza közét leszámítva sokfelé élénk, helyenként erős széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 9 és 14 fok között valószínű – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A leukémia legkorábban 45 millió évvel ezelőtt a denevérekben jelenhetett meg – állapította meg egy új brit tanulmány kövületminták elemzése nyomán. A leukémia olyan rosszindulatú daganatos betegség, amely a vérképző sejtekből indul ki. Egy most publikált brit kutatás szerint vérrákot okozó vírust találtak ősi DNS-mintákban, s ez a felfedezés a betegség új kezeléséhez vezethet – számolt be róla hétfőn a The Daily Telegraph. Robert Gifford, a Glasgow-i Egyetem víruskutató központjának tudósa szerint ennek a vírusszekvenciának a felfedezése kitölti az utolsó nagy hiányzó részt a retrovírusok fosszilis leleteiben. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában  közölt tanulmány arra a megállapításra jutott a bizonyítékok alapján, hogy ezek a vírusok 20-45 millió évesek.