Napi Tóra és Talmud-tanulás Hetiszakasz- Tecáve פָּרָשָׁת תְּצַוֶּה

Napi Tóra és Talmud-tanulás  Tecáve פָּרָשָׁת תְּצַוֶּה

x

Darvas István Főrabbi  

K”K,

 

Tecáve hetiszakasz 4. kommentár, 5777. Ádár 10.

 

A mostani szombat az emlékezésé is (Sábát Záhor), mert a purimi események negatív főszereplője, Hámán kapcsán azon felmenőiről olvasunk a második tóratekercsből, akik az egyiptomi kivonulás óta esküdt ellenségei a zsidóknak, ezáltal Istennek is. Az ámálék nép eltűnt az évezredek során, de az attitűd maradt, és ebből fakadóan mestereink minden korban felfedezhették az utódokat. Tegyünk mi is erre kísérletet, azzal a kitétellel, hogy nem személyeket, hanem mentalitást keresünk, a kiváló író, Darvasi László segítségével: „Ja, igen, és hogy tudd, én elítélem azt a holokausztot. Szívemből ítélem el. Az egy nagyon mocskos dolog volt. De tedd a kezed a szívedre, mi lenne a mi termékbemutatónkkal, ha még állna a zsinagóga. Nem az, hogy örülünk annak, hogy nem áll, de viszont ahhoz, hogy nem áll, igenis tudunk alkalmazkodni. Kötelességünk? Az hát. Ezt nekem senki ne vesse a szemünkre. Alkalmazkodás és teremtés együtt, ez van, ez így működik, ez az idők szava”. (Darvasi László: Mert mi nem vagyunk dánok)

 

Szép napot mindenkinek!

16.15: Talmud-tanulás a Hegedűsben (Minha-mááriv 17 órától)