breuerpress.com
Csintalan Sándor: Tessék olvasni! – Breuerpress International
Tessék olvasni! Csintalan Sándor volt politikus, országgyűlési képviselő, jelenleg a Lánchíd Rádió műsorvezetője, több televíziós műsor szereplője. Van véleménye a világról, a hazáról. Beszélt életéről, megkérdeztük, hogy szerinte mi lehet Magyarország jövője. Hol született? Cegléden, 1954-ben, odament az anyám szülni az anyjához, így én egy igazi Ratkó gyerek vagyok, ha még tudja egyáltalán valaki, hogy kik is a Ratkó gyerekek. Aztán a nagyanyám magánál tartott engem, a szüleim egy pincelakásban laktak, apám buszsofőr volt, anyám villamosvezető, akik feljöttek Pestre, hátha csoda történik velük, ez a csoda leginkább én lettem. Cegléd akkoriban egy komoly katonai település volt, magyar és szovjet katonai jelenléttel, mi is egy tisztiházban laktunk, ott laktak a szovjet hadsereg jelentősebb tisztjei. Később jöttem rá, hogy ez milyen érdekes volt, mert én voltam a ház játszóterén a magyar gyerek, a többiek mind szovjet gyerekek voltak, akik között persze grúzok, tatárok, kirgizek voltak. Magyar gyerekként egy idő után megtanultam oroszul, egészen az iskolai oroszórákig, akkor leckeszerűen, menetrend szerint felejtettem el mindent. Később Pestre visszajöttem, a Szent István körúton lakunk, már nem a pincében, egy „hatalmas”, másfél szobás lakásban. Jó volt, mert az iskolában az első napon névsorolvasás volt, mondták a nevemet, én meg sem mozdultam, akkor odajött a tanító néni, hogy miért nem jelentkeztem, hiszen én vagyok Csintalan Sándor, én meg azt feleltem, én nem vagyok az, hanem a Tóth bácsi unokája, a Sanyi. Nem is tudtam, hogy mi a nevem. Később persze megtanultam a nevem, rá is jöttem, ezt nem is nagyon lehet elfelejteni. Mikor mutatkozott meg a politikai iránti érzékenysége? A középiskolában, ahol a marxista-leninista diákakadémia elnöke voltam, én akkoriban az ELTE filozófia szakának a szervezésében jártam a Studium Generaléra, az egyetemi előkészítő volt, akkor, a hetvenes évek elején rúgták ki Heller Ágneséket a Filozófiai Intézettől, a Berzsenyibe jártak az önképző körünkbe. Micsoda nevek, Heller Ágnes, Márkus György, Vajda Mihály, Eörsi István. Mondják manapság is, hogy milyen szörnyű volt az akkori iskolai rendszer,én ezt másként látom. Jártam a Berzsenyibe, Angyalföld közepére, ilyen emberek is tanítottak, nálunk sosem mondták ellenforradalomnak 1956-ot, a mi iskolánk egy szabad iskola volt, aminek nagyon sokat köszönhetek. Voltak kívánalmak persze, olvasni kellett, de szerettem, szerettünk olvasni. Gimnázium után jött az egyetem? No nem, mert egyrészt baromi fegyelmezetlen voltam, fizika tagozatra jártam a középiskolába, de megbuktam fizikából, matematikából, a pontjaim sem álltak jól. Debrecenbe felvételiztem magyar-történelem szakra, el is mentem, a felvételin megkérdezték, hogy mit olvasok. Nagyon érdekes volt, mert a felvételiztető tanár, Orosz István később képviselőtársam is lett a Parlamentben és még emlékezett erre a jelenetre, én meg a kérdésre válaszoltam, hogy Vajda Mihály fasizmuselméletéről beszélgettünk legutóbb az iskolában. és elmondtam az elméletet, ami az állami szerepvállalások hasonlóságát mutatja ki a new deali Amerikában, a sztálini Szovjetunióban és a náci Németországban. Nem is vettek fel. Méregbe jöttem és dühömben, meg a bennem lévő partizánvérnek is köszönhetően úgy döntöttem, elmegyek felderítő szakra a katonai főiskolára. Fel is vettek, de később rájöttem, operettországnak csak operetthadserege van. Voltunk egyszer egy közös gyakorlaton a lengyelekkel, meg a szovjetekkel, teljesen be voltunk tojva, mert ők, ellentétben velünk, [...]