Csintalan Sándor: Tessék olvasni!

Tessék olvasni!   

Csintalan Sándor volt politikus, országgyűlési képviselő, jelenleg a Lánchíd Rádió műsorvezetője, több televíziós műsor szereplője. Van véleménye a világról, a hazáról. Beszélt életéről, megkérdeztük, hogy szerinte mi lehet Magyarország jövője.

Hol született?

Cegléden, 1954-ben, odament az anyám szülni az anyjához, így én egy igazi Ratkó gyerek vagyok, ha még tudja egyáltalán valaki, hogy kik is a Ratkó gyerekek. Aztán a nagyanyám magánál tartott engem, a szüleim egy pincelakásban laktak, apám buszsofőr volt, anyám villamosvezető, akik feljöttek Pestre, hátha csoda történik velük, ez a csoda leginkább én lettem. Cegléd akkoriban egy komoly katonai település volt, magyar és szovjet katonai jelenléttel, mi is egy tisztiházban laktunk, ott laktak a szovjet hadsereg jelentősebb tisztjei. Később jöttem rá, hogy ez milyen érdekes volt, mert én voltam a ház játszóterén a magyar gyerek, a többiek mind szovjet gyerekek voltak, akik között persze grúzok, tatárok, kirgizek voltak. Magyar gyerekként egy idő után megtanultam oroszul, egészen az iskolai oroszórákig, akkor leckeszerűen, menetrend szerint felejtettem el mindent. Később Pestre visszajöttem, a Szent István körúton lakunk, már nem a pincében, egy „hatalmas”, másfél szobás lakásban. Jó volt, mert az iskolában az első napon névsorolvasás volt, mondták a nevemet, én meg sem mozdultam, akkor odajött a tanító néni, hogy miért nem jelentkeztem, hiszen én vagyok Csintalan Sándor, én meg azt feleltem, én nem vagyok az, hanem a Tóth bácsi unokája, a Sanyi. Nem is tudtam, hogy mi a nevem. Később persze megtanultam a nevem, rá is jöttem, ezt nem is nagyon lehet elfelejteni.

Mikor mutatkozott meg a politikai iránti érzékenysége?

A középiskolában, ahol a marxista-leninista diákakadémia elnöke voltam, én akkoriban az ELTE filozófia szakának a szervezésében jártam a Studium Generaléra, az egyetemi előkészítő volt, akkor, a hetvenes évek elején rúgták ki Heller Ágneséket a Filozófiai Intézettől, a Berzsenyibe jártak az önképző körünkbe. Micsoda nevek, Heller Ágnes, Márkus György, Vajda Mihály, Eörsi István. Mondják manapság is, hogy milyen szörnyű volt az akkori iskolai rendszer,én ezt másként látom. Jártam a Berzsenyibe, Angyalföld közepére, ilyen emberek is tanítottak, nálunk sosem mondták ellenforradalomnak 1956-ot, a mi iskolánk egy szabad iskola volt, aminek nagyon sokat köszönhetek. Voltak kívánalmak persze, olvasni kellett, de szerettem, szerettünk olvasni.

Gimnázium után jött az egyetem?

No nem, mert egyrészt baromi fegyelmezetlen voltam, fizika tagozatra jártam a középiskolába, de megbuktam fizikából, matematikából, a pontjaim sem álltak jól. Debrecenbe felvételiztem magyar-történelem szakra, el is mentem, a felvételin megkérdezték, hogy mit olvasok. Nagyon érdekes volt, mert a felvételiztető tanár, Orosz István később képviselőtársam is lett a Parlamentben és még emlékezett erre a jelenetre, én meg a kérdésre válaszoltam, hogy Vajda Mihály fasizmuselméletéről beszélgettünk legutóbb az iskolában. és elmondtam az elméletet, ami az állami szerepvállalások hasonlóságát mutatja ki a new deali Amerikában, a sztálini Szovjetunióban és a náci Németországban. Nem is vettek fel. Méregbe jöttem és dühömben, meg a bennem lévő partizánvérnek is köszönhetően úgy döntöttem, elmegyek felderítő szakra a katonai főiskolára. Fel is vettek, de később rájöttem, operettországnak csak operetthadserege van. Voltunk egyszer egy közös gyakorlaton a lengyelekkel, meg a szovjetekkel, teljesen be voltunk tojva, mert ők, ellentétben velünk, ezt is komolyan csinálták. Ennek az egésznek az lett a vége, hogy jól le is léptem három év után innen.

Ezek után hogyan lett politikus?

Mindig izgatott a közélet, kiszeztem, ez is érdekes volt, elvégeztem a tanárképzőt, tanítottam, úgy döntöttem, hogy én bizony szolid polgári életet fogok élni, de 1982-ben megcsörrent a telefon, a KISZ KB-ból hívtak, hogy menjek be. Itt lett vége a szolid polgári életnek, a KISZ KB-hoz mentem dolgozni. Innen mentem el a szakszervezethez, közben kitört itthon a demokrácia, akkor már nem voltam párttag sem, 1987-ben léptem ki, voltak mindenféle szociáldemokrata kísérleteim, az MSZDP, a Független Szociáldemokrata Párt mellett, egészen 1990-ig, akkor hívtak az MSZP-hez.

Miért lépett ki 1987-ben az akkor egypártból?

Mert azt láttam, hogy a rendszert már csak a Mercedes, a titkárnő és a Jaltai Egyezmény tartja össze. Néztem a reformkörösöket, láttam, hogy hiányzik a politikai bátorság belőlük, nem beszélve arról, hogy azt lehetett látni, amíg Jalta szelleme él, addig itt nem lesz változás. Jött egy pillanat, amikor mindenki úgy szeretett volna élni, mint Burgerlandban, de persze arra senki nem gondolt, hogy a piacgazdasággal együtt jönnek a tőkések, és bizony munkanélküliek is lesznek.

Mit gondolt erről az egészről, a privatizációról, a magántőkéről?

A kerekasztal-tárgyalásokon, mint szakszervezeti emberke ott voltam, felmerült bennem a kérdés, hogy jó, hogy lesz piacgazdaság, meg szociális piacgazdaság, de hogyan születnek majd a tőkések, a kapitalisták? Amikor 1994-ben nagyon nyert az MSZP, mint ugyebár szociáldemokrata párt, akkor sokat veszekedtünk páran, hogy kell ugyan privatizálni, de mire is használjuk fel a bevételeket. Arról nem beszélve, hogy hány emberi tragédia lett abból, hogy rendes, tisztességes szociáldemokrata embernek kellett megélnie azt a sokkot, ami a privatizációs politikából keletkezett.

Az MSZP-ben hány évet húzott le?

2001 környékén jöttem el, már előtte két évvel jeleztem, hogy én eltűnök, innen, mint erdőben a vadnyom. De jött a kérdés, hogy mi lesz velem. Volt egy barátom, akivel tejipari termékeket kezdtünk el fejleszteni, majd a Lehel piacra kerültem, ott béreltünk egy helyet, én csapos lettem, majd félévig, de ezt nem lehetett tovább bírni, mert itt nekem iszonyatos mennyiségű alkoholt kellett meginnom nekem is. Közben jött egy régi barátom, aki ma már háborús uszító lett, Földi László és a Defend Kft. Ez azért volt érdekes, mert ezzel a céggel és az akkori hatalommal szembeni balhéja miatt keveredtem vissza a nyilvánosságba.

A nyilvánosságba való visszatérte után jött a megverése. Tudja, hogy miért is akarták megölni?

Engem a szélsőjobb sosem szeretett, már elág korán konfliktusba keveredtem ezzel a Budaházy féle náci vircsafttal. Már a kilencvenes évek legelején rájöttem, hogy létezik a politikai antiszemitizmus, ami rettenetesen zavart, már azért is, mert ez nem elsősorban zsidókérdés, hanem magyarkérdés, mentális, erkölcsi kérdés. Én 1992-ben voltam először Izraelben, volt szerencsém megismerni azt a generációt, amelyik túlélte a Holokausztot, majd felépítette Izraelt, ezek nagyon sokat jelentettek nekem. Közben kiderült, hogy a fiam is zsidó. Ez is egy jó történet, tudjuk, hogy a szörnyűségekre az egyik reakció az elfojtás volt. A feleségem nagymamája a második zsidótörvény után keresztelkedett ki, és teljesen elfojtották ezt a zsidó témát. Én megjöttem az első izraeli utamról, amit nagyon élveztem, én voltam az utolsó politikus, aki személyesen tárgyalt Rabinnal, mielőtt megölték volna, meséltem az élményeimről, közben mondtam a feleségemnek, hogy szerintem ő zsidó. Megkérdeztük a dédit, aki mindent elmesélt nekünk. Mindez a fiamnak volt fontos a saját maga építkezése kapcsán, ez őt nagyon érdekelte, el is ment Izraelbe, így lett belőle egy hívő, kóser módon élő zsidó ember. Minderről persze a szélsőjobbosok is tudtak, írtak is róla. Már lezajlott egy előkampány az interneten, telefonon, de utána is fenyegettek engem, a gyerekeimet egyaránt. Ezt az egész történetet magamban elhelyeztem, élek a hitem és a meggyőződésem szerint.

Ma biztonságban érzi a családját?

Igen, azzal együtt, hogy egyébként meg nem, ez a világ rettentő bizonytalanságokkal van tele. Ha nagy békére, nyugalomra vágyom, akkor felülök a repülőgépre, elmegyek Tel-Avivba.

Egy volt politikus, a médiában sokat szereplő, véleménnyel bíró embert nem keresték meg a pártok, hogy a jövő évi választásokon álljon közéjük?

Nem kerestek, de az is igaz, én ebből a médiaközegből nem vágyom el, persze ha megkeresnének pártok, akkor nemet mondanék, mert a jelenlegi kínálatban nem látok olyan politikai pártot, amit szívesen támogatnék. A közönség és a pártelitek nehezen viselik, hogy én a pártokra nem úgy tekintek, mint egy fociklubra és a választónak is jót tenne, ha nem úgy tekintene magára, mint egy szurkolói klub tagjára. Egy fociklubnak lehet örök hűséget fogadni, egy pártnak nem lehet! Egy pártot két dolog tart össze, egyik a magáról vallott identitása, a másik meg az, hogy mit csinál. Mi van akkor, ha amit csinál, az nem azonos azzal, ami a hite? Akkor kel egy pártot otthagyni, leváltani. Ez a tudás még nincsen meg a magyar választóban.

Igen, de a választó el sem megy szavazni.

Ott mennek el, ahol kötelező, ahol nem kötelező, ott azért észre kell venni, a nemválasztás is választás. Gondoljunk bele, egy szavazás, egy népszavazás ügye, az nézőpont kérdése, mindjárt itt van a népvándorlás ügyében és az olimpia ügyében megtörtént népszavazás és aláírásgyűjtés és az ezekre adott kormányzati válaszok. A nemválasztás ügyében meg nem lehet jó, ha az ember a politikát és a tisztességet nem említi együtt, a közjó és a tisztesség az mindenképpen összefügg. Itt vannak a világot érintő problémák, amikre keresi a jó választ Európa, a nemzetállamok. Megszületik majd a jó válasz, de hogy addig mi lesz, az kérdés, vér árán fog-e megszületni, esetleg másként. Lehetnek olyan csodák, mint az, hogy a jaltai rendszer gyakorlatilag úgy omlott össze, hogy szinte egy pofon sem csattant el. Most egy olyan útelágazáshoz értünk, amikor el kell dönteni, az integráció az egyeztetések, a kompromisszumok mentén jön létre, vagy pedig ránkszakad az ég és rettenetes áron jön ez létre.

Most jön a nagy nemzeti ünnep, március 15-e. Mit csinál majd?

Miután most költöztem, így valószínűleg nem megyek sehova, otthon ülök majd és olvasok.

Ha felírhatna valamit a magyar nép jólétére, akkor mi lenne a recepten?

Először is, meg kéne tanulni minden magyar embernek olvasni, ne feledjük el, egy zsidó gyereknek meg kell tanulnia olvasni, hiszen csak így lehet belőle felnőtt. Az én nemzetemnek ezt meg kellene tanulnia. Az én nemzetembe természetesen beleértem azt a hatszázezer embert, akit annak idején bűnös módon elengedtünk. Nézzük meg Izraelt, kis nép, sok üldöztetés után saját állammal, győztes háborúkkal, ezekre vágyik a magyar nép is. Mi lehet a titok? A tanulás, a könyv, az olvasás. No meg az – és ez is egy izraeli emlékhez köthető, amikor a tel-avivi tengerparton voltam egy olyan helyen, ahol túlnyomórészt német diákok voltak -, hogy mindenki kommunikál mindenkivel. Izraelben két nyelven folyik az oktatás, hármon, ott nem nyelvvizsga papírokat kérnek a gyerekektől, hanem a nyelvtudást. Ehhez kell a nyitottság, amire még szükség van. Akinek van tudása, tud kommunikálni, az egyenlőnek tartja a világot önmagával. Itthon az oktatásba kell befektetni, a szakképzést végzett gyerekek alig egy százaléka beszél idegen nyelvet. Ez tragédia, így csak alattvalók lesznek, akik csak olyan munkára lesznek alkalmasak, mint egykor a piramisépítők. Ebből az is következik, hogy Magyarországon a boldogsághoz vezető út hosszú lesz, mert még a felismerésig sem jutott el az ország.

Mi legyen az első lépés?

Tessék olvasni! Forrásokat összevetni, nem szabad mindent rögtön elhinni. Ne feledjük el, Magyarország kétezer éves történetében ezelőtt százötven évvel még nem volt magyarul tudó politikai elitje. ma is a XIX-XX. századi le nem folytatott viták mentén élünk.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter