A Heti TV Hétfő reggeli hírei

A Heti TV  Hétfő reggeli hírei 

A kommunizmus bűneit Nyugaton még ma is sokan mentegetik, maga az Európai Unió is vonakodik egyértelműen elítélni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Nemzeti Örökség Intézetének  a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésén, a Rákoskeresztúri új köztemetőben. Ma már nem szokás emlegetni, hogy a kommunizmus és a nemzetiszocializmus „a Nyugat szellemi termékeként látta meg a napvilágot”, ám „a tőrőlmetszett nyugati gondolat végül nekünk, közép-európaiaknak lett kényszerű osztályrészünk”. Eközben a Nyugatnak a kommunizmus megmaradt színtiszta elméletnek, „kéretlen világboldogítók bizsergető szellemi izgalmának” – fogalmazott a kormányfő a köztemető 297-es parcellájánál lévő látogatóközpontban. Szerinte Európának ma nem véletlenül rossz a lelkiismerete, amikor a kommunizmus bűneiről van szó.

Az MSZP választmány az új baloldali társadalompolitikát vitatta meg, legfontosabb célnak a középosztály újrateremtését jelölte meg – mondta a választmány elnöke. Hiller István közölte azt is: a választmány pozitívan értékelte Botka Lászlónak, a párt miniszterelnök-jelöltjének múlt heti beszédét. Az ellenzéki politikus szerint az a vélemény a választmányban – különösen az elmúlt másfél-két hónap eseményeit elemezve -, hogy ha van változás, akkor lesz kormányváltás. Ennek feltétele – folytatta Hiller -, hogy legyen esélyes kihívója Orbán Viktor miniszterelnöknek. Hozzátette: a választmány megerősítette, hogy Botka László szegedi polgármestert ajánlja a demokratikus oldalnak miniszterelnök-jelöltnek.

 

A Fidesz leváltása egy közös nemzeti érdek, mert a Fidesz egy kisebbséget képvisel, és nem a nemzeti érdeket ebben az országban – jelentette ki Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke. Mint mondta, a politikai tanács álláspontja szerint fel lehet számolni 2018 tavaszán parlamenti választáson keresztül az Orbán-rezsimet, de ennek feltétele, hogy a 2014-esnél jobb legyen a résztvevő pártok együttműködése, és több szavazót szerezzenek, azok pedig több lehetőség közül választhassanak.

Ha most rendeznék a parlamenti választásokat, akkor a Fidesz 49, az MSZP 20, a Jobbik 15, az LMP és a Demokratikus Koalíció 5-5 százalékot kapna – derült ki a Publicus Intézet legfrissebb felmérésből. Az Iránytű Intézet szerint a Fidesz-KDNP 50, a Jobbik 21, az MSZP 11, az LMP és a DK pedig 6-6 százalékot kapna.

 

A román rendőrség szerint nem azért  támadtak meg  magyar fiatalokat Kolozsváron szombat hajnalban, mert magyarul beszéltek, jelentette az MTI tudósítója. Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője a három magyar fiatal és egy szemtanú vallomása alapján elmondta:  az utcai szóváltásban nem történt utalás a felek etnikai hovatartozására. A verekedés egy félreértés miatt tört ki. A magyarok valamin viccelődtek, és hangosan nevettek, a mellettük elhaladó román férfi azt hitte, hogy rajta gúnyolódnak. A férfi valószínűleg fegyverrel fenyegette meg a csoportot, egyiküket ezzel üthette fejbe, de a tanúk nem vallottak arról, hogy lövés is eldördült volna. Egy harmincéves Hargita megyei férfi tett feljelentést fenyegetés és bántalmazás miatt. A szóvivő szerint a támadót még keresik. Korábban két gyanúsítottról volt szó, és Stiridecluj.ro információi szerint több lövést is leadtak a fegyverből, de ezt hivatalosan nem erősítették meg.

 

Oscar-díj – Deák Kristóf alkotása kapta a legjobb rövidfilmnek járó díjat

 

   Los Angeles, 2017. február 27., hétfő (MTI) – Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán Los Angelesben.

   A Mindenki című alkotás az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját.

   Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. „Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk” – fogalmazott.

   A Mindenki az Ennemis intérieurs című francia, a La femme et le TGV című svájci, a Silent Nights című dán és az El corredor című spanyol filmmel volt versenyben a legrangosabb hollywoodi elismerésért, amelyet idén 89. alkalommal osztottak ki.

 

Az Egyesült Államok Izrael mellett áll – mondta Mike Pence, amerikai alelnök a republikánus párt zsidó koalíció csoportjának találkozóján. A politikus megerősítette, hogy az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe fogják helyezni – írta az Israel Hayom. A lap tudósítása szerint az alelnök arról is beszélt, hogy a Trump-adminisztráció határozottan fel fog lépni minden antiszemita cselekedet ellen.

 

A Hezbollah részéről Izraelt érő egyre gyakoribb és agresszívebb fenyegető hangnemről írt a Jediót Ahronót. A lap szerint Hassan Nasrallah, a szervezet vezetője egyfajta csapdát kíván állítani a zsidó államnak azzal, hogy egyre keményebben fogalmaz, így adott esetben kiválthatja a kormány fegyveres válaszcsapását. Az újság szerint hiba lenne a Netanjahu-kormány részéről egy ilyen lépés, mivel az kiváltaná a nemzetközi közvélemény felháborodását, ráadásul a 2006-os második libanoni háború során sem sikerült komoly eredményt felmutatni. Ugyanerről a témáról értekezett az Israel Hayom is. A lap szerint Nasrallah fenyegetőzései nem azt mutatják, hogy komoly erő állna mögötte, hanem ez inkább a gyengeség jele.

 

Az izraeli belügyminisztérium elutasította a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik amerikai állampolgárságú aktivistája számára még fél évvel ezelőtt kérvényezett munkavállalási engedélyt, arra hivatkozva, hogy a szervezet palesztinpárti propagandát folytat. A tárca hivatalos indoklása szerint a külügyi apparátustól kapott útmutatás alapján jártak el, amely szerint a Human Rights Watch az utóbbi időkben az emberi jogok zászlaja alatt végzett nyilvános tevékenységei és kiadott riportjai a palesztinok számára kedvező politikai érdekeket szolgálnak.

 

Haszan Róháni iráni köztársasági elnök újabb mandátumért indul a május 19-i elnökválasztáson. Róháni az elmúlt hetekben jutott arra a döntésre, hogy részt vesz az elnökválasztáson. Róháni, akit 2013-ban választották meg elnöki mandátuma első négy évére a mérsékelt és reformista erők támogatásával, eddig hivatalosan nem jelezte indulási szándékát.

 

Görögország nem részesülhet olyan adósságcsökkentésben, amelyben a hitelezők leírják követeléseik egy részét és veszteséget könyvelnek el – idézi a Reuters hírügynökség Jens Spahn német pénzügyi államtitkár Deutschlandfunk csatornának adott interjúját. „Nagyon, de nagyon valószínű, hogy olyan megállapodásra jutunk a Nemzetközi Valutaalappal, ami nem tartalmaz adósságcsökkentést” – jelentette ki az államtitkár. Véleménye szerint Görögország problémája nem az eladósodottság mértékében, hanem a növekedés hiányában rejlik. Az adósság elengedését pedig nagyon rossz néven vennék más olyan euróövezeti országok, amelyek már átestek a megkövetelt reformokon.

 

Sport:

 

A Budapest Honvéd került az élre a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláján, mivel a 21. fordulóban a hajrában szerzett góllal legyőzte a Debrecent, a Videoton pedig döntetlent játszott a Ferencvárossal. A DVSC a fővárosban elszenvedett vereségével a 11., már kieső helyre csúszott vissza. A harmadik helyezett Vasas nem tudott nyerni a sereghajtó Gyirmót ellen, de így is megőrizte hárompontos előnyét a Ferencvárossal szemben.

Időjárás:

 

Hétfőn napközben változóan felhős égre számíthatunk, délelőtt az Alföldön, délután a Dunántúlon süthet ki hosszabb időre a nap. Jelentéktelen eső legfeljebb az Észak-Dunántúlon, Északi-középhegységben fordulhat elő. Napközben a Nyugat-Dunántúlon viharos lökések is előfordulhatnak, és estére sem veszít erejéből a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között várható, az északi megyékben lehet fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul, a szelesebb nyugati tájakon lesz a melegebb – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

 

És a mai érdekesség ,ami azt bizonyítja, hogy lassan már itt a tavasz:

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett faj GPS-jeladóval ellátott példányát webkamerán át is figyelemmel lehet követni. Tóbiás, a 18 éves hím vasárnap délelőtt 9 óra előtt néhány perccel szállt le a keselyűsi erdészet területén lévő, bekamerázott fészkében. A madár legkorábban 2014-ben, február 24-én érkezett meg a Gemencbe, tavaly március 25-én tűnt fel. A másik, GPS-jeladóval felszerelt fekete gólya, Zoltán is úton van, február 21-én Kartúmtól északra, a Nílus völgyében járt, azóta nem küldött adatot a jeladó.