Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európában egyre többen osztják a magyarok véleményét a migráció ügyében. Erről a kormányfő hétfőn az Országgyűlésben beszélt napirend előtt. Bejelentette: öt kérdésben nemzeti konzultáció kezdődik.

A miniszterelnök az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitónapján kijelentette, a januári államháztartási egyenleg 123,4 milliárd forintos többletet mutatott, ami az elmúlt 17 év legkedvezőbb első havi eredménye.

„71 VÁLLALAT DÖNTÖTT MAGYARORSZÁGI BERUHÁZÁSOK MELLETT, EZZEL 3,2 MILLIÁRD EURÓNYI MŰKÖDŐ TŐKE ÉRKEZETT MAGYARORSZÁGRA.”

Hozzátette, 490 milliárd forinttal több adó és járulék folyt be a költségvetésbe. A tavalyi évről szólva elmondta, 2 százalékkal bővült a magyar nemzeti össztermék, ami meghaladja az unió és az eurozóna növekedését is. A kormány 2017-ben 4,1 százalékos, 2018-ban pedig 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol – prognosztizálta.

A kormányfő beszélt arról is, rekordévet zárt a magyar külkereskedelem 2016-ban: még soha nem fordult elő olyan a magyar gazdaság történetében, hogy egy év alatt 10 milliárd eurónyi külkereskedelmi többletet tudtunk előállítani. Az év végi zárásból az derült ki, hogy 71 vállalat döntött magyarországi beruházások mellett, ezzel 3,2 milliárd eurónyi működő tőke érkezett Magyarországra – ismertette.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a munkanélküliség rekord alacsony szintnek számító 4, 4 százalékon áll, karnyújtásnyira van a teljes foglalkoztatottság. A 2010-es kormányváltás óta több mint 700 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, így reális esély van rá, hogy 10 év alatt elérjük az egymillió új munkahelyet – közölte, hozzátéve: ez a legmagasabb Európában, Luxemburg és Málta szintjéhez hasonló növekedést jelent.

Fotó: fidesz.hu”MINDEN JAVULÓ MUTATÓ MÖGÖTT SOKMILLIÓ EMBER KEMÉNY MUNKÁJA ÁLL, A MAGYAR EMBEREK MEGDOLGOZTAK AZ EREDMÉNYÉRT.”

A turizmussal kapcsolatban elmondta, 2016-ban 7 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az előtte lévő évhez képest, az ágazat a nemzetgazdaság szempontjából is egyre fontosabb.

„Minden javuló mutató mögött sokmillió ember kemény munkája áll, a magyar emberek megdolgoztak az eredményért” – emelte ki a miniszterelnök, hozzátéve: a gazdaság tényei 2016-ban megmutatták, hogy a magyar modell működik, és kijelenthetjük, hogy Magyarország a 2016-ra kitűzött gazdaságpolitikai céljait elérte.

A tavalyi év végén a munkavállalókkal és a munkáltatókkal kötött megállapodás eredményeként 2017 januárjában nőttek a bérek és csökkentek az adók – emlékeztetett.

Hozzáfűzte, jövőre további 8 és 12 százalékkal nőnek a legalacsonyabb keresetűek bérei. Januártól számos ágazatban valósult meg béremelés, többek között a felsőoktatási dolgozók, a katonák, a rendőrök, az országgyűlési őrség tagjai, a nevelést és oktatást segítő alkalmazottak, a felsőfokú végzettséggel rendelkező bölcsődei alkalmazottak és szociális ágazatban dolgozók, valamint az ápolók is magasabb fizetést fognak kapni – sorolta.

„JANUÁRTÓL BŐVÜLT A CSALÁDI KEDVEZMÉNYRE JOGOSULTAK KÖRE: 2017-BEN EGY GYERMEK ESETÉN HAVI 10 EZER, KÉT GYERMEK ESETÉN HAVI 30 EZER, HÁROM VAGY ANNÁL TÖBB GYERMEK ESETÉN PEDIG HAVI 100 EZER FORINTOT ÍRHATNAK LE AZ ADÓJUKBÓL.”

A nyugdíjasok támogatását szolgálja a januári, tervezettnél nagyobb mértékű nyugdíjemelés, az Erzsébet-utalványok és a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkenése is – hívta fel rá a figyelmet.

Ezen kívül januártól bővült a családi kedvezményre jogosultak köre: 2017-ben egy gyermek esetén havi 10 ezer, két gyermek esetén havi 30 ezer, három vagy annál több gyermek esetén pedig havi 100 ezer forintot írhatnak le az adójukból.

Orbán Viktor szerint az otthonteremtés nemzeti ügy, fontos, hogy minden családnak legyen saját otthona. A programmal – amelyre idén még több forrást, 211 milliárd forintot biztosítanak – a kormány főbb céljai, hogy segítsék a lakásépítést, felpörgessék a gazdaságot, új munkahelyeket teremtsenek és ösztönözzék a gyermekvállalást is.

Az élhető környezetről kifejtette: a cél, hogy 2020-ra legalább 30 ezer elektromos jármű közlekedjen, ezzel összefüggésben együttműködési megállapodást kötöttek Budapesttel, így 750 töltőoszlop és 500 töltőhely jön majd létre.

„Megállítottuk az országra nehezedő migrációs nyomást, felépült a déli szakaszon az ideiglenes biztonsági határzár, amelynek fejlesztése folyamatosan zajlik” – fogalmazott a kormányfő, aláhúzva, hogy a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, ezért senki nem léphet be illegálisan országunk területére. Ezt segítve megduplázták a védelemben résztvevő katonai és rendőri erők létszámát, és felállították a határvadász állományt.

„BRÜSSZEL BE AKARJA TILTANI A REZSICSÖKKENTÉST, ÁM MI RAGASZKODUNK AHHOZ A JOGUNKHOZ, HOGY MAGUNK HATÁROZZUK MEG AZ ENERGIAÁRAKAT.”

Rámutatott, Európában egyre többen osztják a magyarok véleményét a migráció ügyében, példaként említve, hogy a legutóbbi miniszterelnöki csúcson többen is támogatták az unión kívüli menekülttáborok létrehozását. Orbán Viktor elmondta, a visegrádi országok vezetői találkoztak februárban, és megerősítették, hogy a határokat továbbra is védeni kell.

A kormányfő a 2017-es év veszélyeként nevezte meg, hogy Brüsszel be akarja tiltani a rezsicsökkentést, ám „mi ragaszkodunk ahhoz a jogunkhoz, hogy magunk határozzuk meg az energiaárakat” – jelentette ki.

A második veszély a bevándorlás: az önvédelem érdekében a menekültkérelmet benyújtókat ügyük elbírálásáig a kormány álláspontja szerint őrizetben kell tartani – szemben a korábbi helyzettel, amikor szabadon mozoghattak.

Hozzátette: nem fogjuk hagyni, hogy a döntéseinket külföldről pénzelt szervezetek befolyásolják. Átláthatóságot, nyilvánosságot és elszámoltathatóságot akarunk éppúgy, mint a politikai pártok esetében – húzta alá.

„MAGYARORSZÁG RÉG NEM LÁTOTT ESÉLYT HARCOLT KI MAGÁNAK 2010 ÉS 2016 KÖZÖTT, NE JÁTSSZUK EL, INKÁBB VÁLTSUK VALÓRA.”

A kormányfő arra szólította fel az országgyűlést, hogy együtt védjék meg a sikeres magyar adórendszert, ne engedjenek teret Brüsszel befolyásolási törekvéseinek.

Veszélyként nevezte meg azt is, hogy az Európai Unió támadja a munkahelyvédelmi támogatásokat, például a közmunkát vagy az egyedi munkahelyteremtő beruházásokat, holott ez is nemzeti hatáskörű ügy.

Ezeknek a támadásoknak a kivédésére kidolgozott lépéseket nevezi a kormányzat új nemzeti politikának – emlékeztetett a miniszterelnök.

Rámutatott, a szuverenitásunk sikeres védelemhez együttműködésre van szükség, így az említett kérdésekben nemzeti konzultációt indítanak.

Magyarország rég nem látott esélyt harcolt ki magának 2010 és 2016 között, ne játsszuk el, inkább váltsuk valóra – zárta szavait Orbán Viktor.