Ez Magyarország szégyene!

Ez Magyarország szégyene!

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke a magyar kormányhoz fordul a szélsőjobboldali rendezvény kapcsán, ahol rettenetes tiltott jelképek is előkerültek, ám a hatóság nem intézkedett.

Mindenhol lehet látni, hogy ma Magyarországon náci felvonulást tartottak, horogkeresztes jelképekkel, a hatóság meg semmit sem tett.

Ez mindannyiunk számára szomorú, minden magyar állampolgár számára, hogy ettől a hírtől harsog a hazai és a nemzetközi sajtó. A magyarországi zsidó közösség tagjai is rendkívüli módon fel vannak háborodva, hogy Magyarországon ez megtörténhetett. A Mazsihisz és én magam is a szólásszabadság hívei vagyunk, de a horogkeresztes lobogó nem a szólásszabadság része! Ami a hétvégén történt, az Magyarország szégyene, borzasztó nagy probléma, hogy ehhez a hatóságok asszisztáltak és nem csináltak semmit.

A kormány vezetői, a miniszterelnök úr is többször beszélt a nulla toleranciáról. Hol van most akkor ez?

Nem tudjuk, úgyhogy a hatóságokhoz fordulunk mindenképpen. Nem tudom, hogy erre volt-e hatósági engedély, azt tudom, Magyarországnak vannak törvényei, amelyek az önkényuralmi jelképek használatát tiltják, ahogy azt a tudósításokban lehetett látni, ezen a rendezvényen önkényuralmi jelképek tömegét használták. A Mazsihisz arra kéri a kormányt, a hatóságokat, hogy tegyék a dolgukat, mert most ez elmaradt. Ezt a vonulást meg kellett volna akadályozni, ennek semmilyen törvényi alapja nem volt.

Az egyik lap szerint a Betyársereg vezetője, aki Vona Gábor barátja szervezte ezt az egészet. Tud mást is erről az emberről?

Nem, azt tudjuk, hogy egy szélsőjobboldali szervezet vezetője, de rajta kívül más szervezetek is ott voltak, mint a Hatvannégy Vármegye mozgalom, de ha jól tudom, a Jobbik emberei is megjelentek. Meg kell ismételnem: ez az ország szégyene, az tragédia, hogy ehhez a magyar kormány, a hatóságok asszisztáltak. Van a nemzetbiztonságért felelős intézményünk, van rendőrségünk, neki kell megtenni a lépéseket. Nagyon fontos, hogy ez a történet, ami itt lezajlott, ez egy közvádas történet, azaz a rendőrségnek hivatalból is meg kell tennie azokat a lépéseket, amelyek ezt az egész ügyet felgöngyölítik.

Ezek után kérdezem: Ön biztonságban érzi magát magyar zsidóként 2017-ben?

Bízom benne, hogy ezek a szélsőségek a magyar társadalomnak csak egy parányi részét érintik.

Igen, de mégis hihetetlen rettegést okozhatnak azoknak, akik ezt a szörnyűséget már egyszer átélték. Lehet ezt velük megtenni?

Egyrészt morálisan sem lehet, de a magyar törvények szerint sem lehet félelmet keltő cselekedetekkel félelemben tartani bármelyik közösséget. Ami itt történt, az nagyon sok emberben félelmet kelt, felidézi saját emlékeit, az, hogy erre sor került, az a hatóságok felelőssége. Nagyon bízom abban, hogy ez tényleg csak egy szűk kisebbség, a magyar társadalom többsége józanul gondolkodik, a Mazsihisz pedig minden lehetőséget megragadva igyekszik a zsidóság biztonságát megőrizni.

A főváros mellett is történtek hasonló események.

Egy horogkeresztes zászlót vontak fel, ami úgyszintén minden törvényünkkel ellentétes.

Vannak, akik politikai okot sejtenek a háttérben. Ön mit gondol erről?

Nem szeretnék találgatásokba és összeesküvés-elméletek gyártásába belemenni, Magyarországnak van törvénye, amit mindenkinek be kell tartania, és be kell tartatnia! Amikről tudósítottak, azok közvádas történetek, a rendőrségnek, a nyomozó hatóságoknak, majd az ügyészségnek kell minden szükséges lépést megtennie.

A Mazsihisz akkor a kormányhoz fordul.

Igen, a belügyminiszterhez, kérve azt, hogy nyomozzák ki ezt az egészet, a törvény megszegőit vonják felelősségre és meg kell tenni mindent, hogy ez többé ne történhessen meg Magyarországon. Ha a Belügyminisztérium teszi a dolgát, akkor ez nem fordulhat elő ismét!

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter