breuerpress.com
A HetiTV reggeli hírei 2017.02.07 – Breuerpress International
A HetiTV reggeli hírei 2017.02.07 A Fidesz-frakció azt kezdeményezi, hogy a parlament gazdasági bizottsága vizsgálja ki a 4-es metró beruházása körüli korrupciós ügyet. Bánki Erik elmondta: a testület ezzel foglalkozó ülésére meghívják Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnököket, Demszky Gábor korábbi főpolgármestert, helyettesét, Horváth Csabát és Gy. Németh Erzsébetet, aki korábban az MSZP, jelenleg a DK színeiben politizál a Fővárosi Közgyűlésben. A fideszes képviselő kizártnak nevezte, hogy az említettek ne tudtak volna azokról a folyamatokról, amelyek "minden idők legnagyobb korrupciós botrányához" vezettek. Hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszéknek a vörösiszapper összes vádlottját minden vádpont alól felmentő határozatát a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla. Az új eljárást az elsőfokú bíróság egy másik tanácsának kell lefolytatnia. Zólyomi Csilla, a tanács elnöke indokolásában azt mondta, hogy a törvényszék több eljárási szabályt sértett a tárgyalássorozat ideje alatt. Az elsőfokú ítélet alkalmatlan a felülbírálatra, mert nem volt felismerhető, hogy milyen logika alapján jutott a bíróság a minden vádpont alól felmentő ítélet meghozatalához - jelentette ki. A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylést nyújt be annak érdekében, hogy hozzák nyilvánosságra az összes, az Európai Csalás Elleni Hivatal által vizsgált és lezárt magyarországi ügyet. Gréczy Zsolt hangsúlyozta, az OLAF 2008 és 2015 között 22 ügyet zárt le, és ennyi esetben tett ajánlást a magyar hatóságoknak. Ezek közül ismert, hogy a 4-es metró ügyében milyen visszaéléseket talált a hivatal - mondta Gréczy Zsolt. Négyen egy asztalnál Ezzel a címmel akár egy angol krimi színdarab vagy akár egy vicc is kezdődhet, de jelen esetben egyikről sincs szó, hanem a Heti Tv legújabb közéleti, politikai vitaműsoráról, a Kvartettről, ahol a szerkesztő-műsorvezető egy asztalhoz leültet három embert, akiknek van véleménye a világról. Kvartett címmel indít új műsort a Heti Tv, Bánó András szerkesztése mellett. Négy ember ül össze, hogy megvitassák az aktuális közéleti, politikai témákat. A mai magyar közéletet ismerve egy dolog biztos, a Kvartett sem szenved majd témahiányban. Az első adásban Bánó András vendége volt Lakner Dávid újságíró, Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató vezetője és Péterfy Gergely író volt. A téma pedig az OLAF jelentés, az olimpiai aláírásgyűjtés, a képviselők vagyonnyilatkozatai és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök évértékelője volt. Az utóbbi téma már azért is volt érdekes, mert Gyurcsány Ferenc beszédében egy „királycsinálóról” beszélt, aki a Demokratikus Koalíció háta mögött szervezkedik a többi ellenzéki párttal. Mint nem sokkal később kiderült, Lengyel Lászlóról beszélt. Kiváló alkalom adódott arra, hogy Lengyel László elmondja saját véleményét. A közgazdász elmagyarázta, hogy egy tavalyi konferenciára vezethető vissza ez a helyzet, amit a Pénzügykutató szervezett Szegeden. Lengyel László tökéletes értelmetlenségnek tartja az ellenzéki pártvezető mondatait, amit ráadásul a választó nem ért. Lengyel megerősítette a 2006 óta fennálló véleményét Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban, mely szerint nem lenne szabad politizálnia. Lakner Dávid is osztotta Lengyel értetlenségét a beszéddel kapcsolatban, ahogy Péterfy Gergely szerint sem javít ez a helyzet a sokat tépázott ellenzék renoméján, a jelenlegi emberi feltételekkel lehetetlen az előbbre jutás. Természetesen szóba került még az előválasztások kérdése, amely jelenleg komoly logisztikai nehézségekbe ütközhet, ezért érdemes lehet inkább a közvélemény-kutatásokra hagyatkozni és nem csak a miniszterelnök-jelölt állítására. Bármennyire [...]