A HetiTV reggeli hírei 2017.02.07

A HetiTV reggeli hírei 2017.02.07

A Fidesz-frakció azt kezdeményezi, hogy a parlament gazdasági bizottsága vizsgálja ki a 4-es metró beruházása körüli korrupciós ügyet. Bánki Erik elmondta: a testület ezzel foglalkozó ülésére meghívják Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnököket, Demszky Gábor korábbi főpolgármestert, helyettesét, Horváth Csabát és Gy. Németh Erzsébetet, aki korábban az MSZP, jelenleg a DK színeiben politizál a Fővárosi Közgyűlésben. A fideszes képviselő kizártnak nevezte, hogy az említettek ne tudtak volna azokról a folyamatokról, amelyek “minden idők legnagyobb korrupciós botrányához” vezettek.

Hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszéknek a vörösiszapper összes vádlottját minden vádpont alól felmentő határozatát a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla. Az új eljárást az elsőfokú bíróság egy másik tanácsának kell lefolytatnia. Zólyomi Csilla, a tanács elnöke indokolásában azt mondta, hogy a törvényszék több eljárási szabályt sértett a tárgyalássorozat ideje alatt. Az elsőfokú ítélet alkalmatlan a felülbírálatra, mert nem volt felismerhető, hogy milyen logika alapján jutott a bíróság a minden vádpont alól felmentő ítélet meghozatalához – jelentette ki.

 

A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylést nyújt be annak érdekében, hogy hozzák nyilvánosságra az összes, az Európai Csalás Elleni Hivatal által vizsgált és lezárt magyarországi ügyet. Gréczy Zsolt hangsúlyozta, az OLAF 2008 és 2015 között 22 ügyet zárt le, és ennyi esetben tett ajánlást a magyar hatóságoknak. Ezek közül ismert, hogy a 4-es metró ügyében milyen visszaéléseket talált a hivatal – mondta Gréczy Zsolt.

Négyen egy asztalnál

Ezzel a címmel akár egy angol krimi színdarab vagy akár egy vicc is kezdődhet, de jelen esetben egyikről sincs szó, hanem a Heti Tv legújabb közéleti, politikai vitaműsoráról, a Kvartettről, ahol a szerkesztő-műsorvezető egy asztalhoz leültet három embert, akiknek van véleménye a világról.

Kvartett címmel indít új műsort a Heti Tv, Bánó András szerkesztése mellett. Négy ember ül össze, hogy megvitassák az aktuális közéleti, politikai témákat. A mai magyar közéletet ismerve egy dolog biztos, a Kvartett sem szenved majd témahiányban.

Az első adásban Bánó András vendége volt Lakner Dávid újságíró, Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató vezetője és Péterfy Gergely író volt. A téma pedig az OLAF jelentés, az olimpiai aláírásgyűjtés, a képviselők vagyonnyilatkozatai és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök évértékelője volt.  Az utóbbi téma már azért is volt érdekes, mert Gyurcsány Ferenc beszédében egy „királycsinálóról” beszélt, aki a Demokratikus Koalíció háta mögött szervezkedik a többi ellenzéki párttal. Mint nem sokkal később kiderült, Lengyel Lászlóról beszélt. Kiváló alkalom adódott arra, hogy Lengyel László elmondja saját véleményét. A közgazdász elmagyarázta, hogy egy tavalyi konferenciára vezethető vissza ez a helyzet, amit a Pénzügykutató szervezett Szegeden. Lengyel László tökéletes értelmetlenségnek tartja az ellenzéki pártvezető mondatait, amit ráadásul a választó nem ért. Lengyel megerősítette a 2006 óta fennálló véleményét Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban, mely szerint nem lenne szabad politizálnia.

Lakner Dávid is osztotta Lengyel értetlenségét a beszéddel kapcsolatban, ahogy Péterfy Gergely szerint sem javít ez a helyzet a sokat tépázott ellenzék renoméján, a jelenlegi emberi feltételekkel lehetetlen az előbbre jutás. Természetesen szóba került még az előválasztások kérdése, amely jelenleg komoly logisztikai nehézségekbe ütközhet, ezért érdemes lehet inkább a közvélemény-kutatásokra hagyatkozni és nem csak a miniszterelnök-jelölt állítására. Bármennyire is hasznos lehet az előválasztás, jelenleg a kultúrája és a hagyománya is hiányzik – emelte ki Péterfy Gergely.

 

Az ombudsman szerint a kormány kellő előkészítés nélkül írta elő a felsőoktatásba való bekerülés egyik feltételeként a középfokú nyelvvizsgát, továbbá súlyosan sértette a jogbiztonság követelményét az, hogy a szakgimnáziumok kerettantervét közvetlenül a 2016/2017-es tanév kezdetét megelőzően hirdették ki. Székely László alapjogi biztos hivatalból indított átfogó vizsgálatot amiatt, hogy a kormány 2014 decemberében bejelentette: 2020-tól a felsőoktatásba csak az vehető fel, aki legalább középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgával rendelkezik. Az ombudsman megállapította: az új követelmény meghatározásakor a szaktárca nem vette figyelembe az egyes oktatási szintek egymásra épülésének követelményét, nem biztosította a szükséges felkészülési időt, és nem gondoskodott az idegennyelv-oktatás iskolai feltételrendszerének megteremtéséről.

 

Ukrajnával kapcsolatban az Európai Unió rossz válaszokat adott egy kihívásokkal teli helyzetre, az Oroszországgal szemben hozott szankciók politikai és gazdasági szempontból is kudarcot vallottak, mert nem érték el a kívánt hatást – jelentette ki Szijjártó Péter. A külügyminiszter kijelentette: tisztességtelen, hogy az Európai Unió nem adta meg a vízummentességet Ukrajnának, noha Kijev minden feltételt teljesített, valamint előre kell lépni a szabadkereskedelmi megállapodás aláírása tekintetében is.

 

Újult erővel támadtak a Moszkva által támogatott szakadárok a kelet-ukrajnai fronton, ahol az elmúlt egy napban 94-szer nyitottak tüzet és a harcokban hat katona sebesült meg. Az ukrán média azt sem zárja ki, hogy Moszkva a támadással az új amerikai elnök, Donald Trump reakcióját teszteli a kelet-ukrajnai válság kiújulására.    Moszkva az elmúlt napokban több ízben is Kijevet tette felelőssé a konfliktus kiéleződéséért.

A múlt heti máltai informális EU-csúcson elfogadott nyilatkozat gyakorlatilag megfelel annak, amit Magyarország javasol az európai külső határok védelmének erősítésére, az uniós határkörzetek törvényes rendjének helyreállítására a helyzet kezelhetősége érdekében – mondta Londonban Kovács Zoltán. A kormányszóvivő kijelentette: ma már a megbeszélések uralkodó elemévé kezd válni az a korábban utópiának bélyegzett magyar vélemény, hogy nem elég az európai határok közvetlen védelme, hanem a migrációt már a határoktól távol meg kell állítani, a lehető legközelebb a migráció kiindulópontjává vált konfliktusövezetekhez.

Hivatalosan felkérték kancellárjelöltnek Angela Merkelt hétfőn Münchenben a német Kereszténydemokrata Unió és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió elnökségének együttes ülésén. Német hírportálok a tanácskozás résztvevőinek beszámolóira hivatkozva azt jelentették, hogy a CSU elnöke, Horst Seehofer bajor kormányfő pártjának támogatásáról biztosította a 2005 óta hivatalban lévő kancellárt, aki ezzel hivatalosan a pártszövetség jelöltjévé vált.

 

Letett a román igazságügyi minisztérium arról, hogy a parlament elő terjesztendő törvénytervezettel kezdeményezze a büntetőjog módosítását. Romániában csaknem egy hete százezrek tüntetnek amiatt, hogy a kormány sürgősségi rendelettel próbálta módosítani a büntető törvénykönyvet és perrendtartást. Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt elnöke hétfőn közölte, teljes mértékben támogatja a Sorin Grindeanu vezette bukaresti kormányt.

 

Csak hét percre lenne szüksége az iráni rakétáknak, hogy csapást mérjenek Tel-Avivra – mindezt Majtaba Zonour, az iráni forradalmi gárda egykori tagja, aki jelenleg parlamenti képviselő. A The Jerusalem Post tudósítása szerint a kijelentés azt követően hangzott el, hogy Washington szankciókkal fenyegette meg Teheránt. A helyzetet tovább rontotta, hogy az új amerikai adminisztráció beutazási tilalmat rendelt el az irániakkal szemben is.

 

Életét vesztette Muhammad Hemada Walid al-Quqa, a Hamász katonai szárnyának egyik vezetője egy rejtélyes robbanásban – írta meg az Israel Hayom. A lap szerint a gázai övezetben történt az ismeretlen eredetű robbanás, amiben a terrorista életét vesztette. A volt vezető több társa is megsérült a detonációban.

 

A teljes lakossági téli gázfogyasztás 2,3 milliárd köbméter, az enyhének ígérkező február elején pedig több mint 1,5 milliárd köbméternyi gáz van a tárolókban, a biztonsági tartalékhoz az idén sem kell hozzányúlni – mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője. Emlékeztetett: Magyarország 3,7 milliárd köbméter betárolt gázzal kezdte meg a mostani fűtési szezont, ebből 2 milliárd volt a lakossági fűtési célra félretett mennyiség, ezt egészítette ki a mintegy 1 milliárd köbméter biztonsági tartalék, ami az illetékes miniszter rendelkezése alatt áll.

 

Nők szerepelnek majd a hamarosan debütáló izraeli bankjegyeken. A 20-as bankón ezentúl Rachel Bluwstein (1890-1931) arcképe lesz. Az egyszerűen csak Rachelként emlegetett költőnő az első modern kori, héber nyelven alkotó nő volt. Oroszországban született, majd 19 éves korában költözött a Szentföldre, és főleg mezőgazdasági településeken dolgozott. Az új 100-as bankjegyen egy másik költőnő, a litvániai születésű Lea Goldberg (1911-1870) arcképe szerepel majd – közölte a The Jerusalem Post.

Szalai Ádám, a Hoffenheim futballistája bekerült az elmúlt forduló válogatottjába a Kicker magazinnál. A német szaklap honlapja szerint a magyar válogatott támadó 2-es osztályzatot érdemelt ki korábbi csapata, a Mainz elleni összecsapáson mutatott teljesítményéért. Szalai a 69. percben csereként lépett pályára, a hajrában pedig két gólt szerzett.

 

Kedden borult lesz az ég, csupán északnyugaton szakadozik fel délután a felhőzet. Kezdetben többfelé várható csapadék; a Dunántúlon havas eső, havazás, majd napközben az esőt keleten is havas eső, havazás váltja fel, ezzel egyidejűleg nyugaton már megszűnik a csapadék. Megmaradó friss hó főként a Bakonyban és a Mecsekben, illetve az Északi-középhegységben valószínű, de 1-3 cm síkterületen, a Dunántúl déli felén is lehet. Az északi szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és +3 fok között alakulhat.

 

Megáldotta az okostelefonokat egy katolikus pap Olaszországban, hogy ezzel is a modern kommunikációs eszközök tudatosabb használatára ösztönözze a hívőket. Az umbriai Citta di Castellóban Don Giorgio Mariotti megáldotta a vasárnapi mise után a telefonokat, tableteket és laptopokat – idézi a Kathpress vatikáni hírügynökség az Avvenire olasz napilapot. A pap szerint az új eszközök a hit szolgálatába állhatnak, és sokakat megvédhetnek veszteségektől.