Különleges ember, különleges helyeken és különleges feladatok közt
Dr. Csorba László egyetemi tanár, történész. Volt a Római magyar Akadémia vezetője, a Nemzeti Múzeum főigazgatója. Most az örök városról, a Magyar Akadémia történetéről, a modern múzeumról is beszélt.
Ön egyetemi tanár, volt a Nemzeti Múzeum főigazgatója, előtte hosszú időn át volt a római Magyar Intézet vezetője. Sokak szerint Ön, ha valamit nem tud Rómáról, akkor az nincs is.
Az itáliai kapcsolatai Magyarországnak mindig is erősek voltak, ennek ez egy különleges fordulatot vett az 1890-es évek végén, amikor is egy nagyszerű történész, Fraknói Vilmos ébredt arra rá, hogy a középkori Magyarország emlékeit elsodorta a történelem, de számos emlék van olasz területen, mint például a Pápai Állam levéltárában, ezt a történészek feldolgozhatnák és az egykor elpusztult emlékeket újra fel lehet fedezni. Nekifogott részben a magánvagyonából egy kutatóház építésébe, sőt még egy művészházat is a Rómában dolgozó szobrászok, festők számára. Ezt emelte új szintre az I. világháború után a Bethlen István vezette politika és a kultúrpolitika irányítója, Klebelsberg Kúnó. Bethlenék elképzelése az volt, hogy a háború után kell egy győztest szerezni, aki érdekelt a revízióban, ez lett Olaszország.
A mendemondák szerint, amikor Bethlen meglátogatta az intézetet, akkor nem a legjobb időpontban érkezett, ő fel is háborodott azon, hogy a művészek milyen léha életet folytatnak ott.
Ez később volt, hiszen Bethlen 1927-ben volt Rómában, de a történethez hozzátartozik, még a Fraknói által létrehozott művészházban is ilyen élet zajlott az 1900-as évek legelején. Visszatérve, a kormány megvette az intézet épületét, itt több kollégium működött, volt tanári, művész és egyházi kollégium is egymás mellett. A Római Magyar Akadémia története újabb és újabb fejezetekkel gazdagodott, én írtam erről egy könyvet is, középpontban az ötvenes évekkel.
Ha már ez az időszak, milyen volt az intézet élete 1945 után?
Itthon egy izgalmas korszak az átmenet időszaka van éppen, nem lehet még tudni, hogy a szovjet csapatok ittléte mennyire befolyásolja majd az életet. Kardos Tibor kerül ki Rómába igazgatónak, aki egy hihetetlen kulturális pezsgést hívott életre, megfordultak az intézményben a szellemi élet legnagyobb figurái, Ottlik, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Csorba Győző, fel sem lehet sorolni a neveket. Itt ők egy olyan komoly Róma, itáliai tudást szereztek, ami később, a diktatúra évtizedeiben is kitartott náluk. Sajnos a csoda nem tartott sokáig, 1950-ben bedarálták az intézetet az akkori magyar külpolitikai gépezetbe, egyfajta propaganda intézménnyé süllyesztve az akadémiát. Ez az ötvenes években megváltozott, a Kádár korszakban rájöttek, az unalmas fűrészpor rágás nem vezet sehova, a vonzerőt a minőségi magyar kultúra bemutatása jelenti. Így lett az, hogy az akadémia egy minőségi kultúrát vitt Rómába, ami fejlesztette az olasz-magyar kapcsolatokat, de már mint egy modern kultúrintézmény működött a Római Magyar Akadémia.
Az ötvenes években volt az akadémián egy politikai vezető, de volt egy egyházi vezető is. ők például beszéltek egymással?
Nem, akkoriban nagyon szerették volna az egyházi intézményt eltávolítani, de egy korábbi szerződés miatt erre nem volt lehetőség, az egyházi intézet tagjai nem a főbejáraton, hanem a kertkapun át közlekedhettek. Hihetetlen történetek voltak, amikor ezt is megpróbálták megakadályozni, amit az olasz rendőrség gátolt meg, miközben papok jöttek tiltakozni, meg ilyenek történtek. 1956-an a nagykövetség feladta az épületet, ekkor a pápai intézet elfoglalta az egész épületet, így még a forradalom leverése után majd egy évvel is menekült diákok lehettek a szálláson. Végül visszaállt a rend.
Mikor került ki Rómába?
Ösztöndíjasként még 1982 őszén, utána még többször is sikerült eljutnom. Dolgozni 1998-ban kerültem ki, először tudományos igazgatónak, majd utána igazgatónak.
Többen is úgy gondolják, Ön lenne a legjobb idegenvezető Rómában.
Sokat olvastam Rómáról, sokat jártam ott, számos történetet ismerek, tanár is vagyok, így biztosan szórakoztatóan tudnám ezeket előadni, nem beszélve arról, hogy talán olyan részleteket is tudok, amik az útikönyvekben nem szerepelnek. Egy ilyen történet, hogy volt egy igazgatási tanácsos a követségen, Szász Viktor, aki több követet és nagykövetet is kiszolgált. A legenda szerint, amikor Horthy a világháborúban az olaszok ellen vezényelt a hajócsatát, akkor egy repesztalálatot kapott és egy saroglyáról vezényelte tovább az ütközetet. 1920-ban az egykori katonáit megkérdezte, ki mit szeretne kapni, ki ezt kért, ki azt, míg az egyikük azt kértre, hogy igazgatási tanácsos lehessen Rómában. Érdekes vele kapcsolatban, hogy ő akkor is Rómában maradt, amikor az olaszok a második világháborúban kiugrottak. Amikor 1946-ban az új vezetés megjelent, akkor Szász Viktort horthystának bélyegezték, de ekkor a római zsidó hitközség állított ki egy levelet, amiben az ő érdemeit méltatták. Tényleg sokat tett, amikor a németek a háborúban Rómát megszállták, azt gondolom, az ő történetét érdemes lenne feldolgozni alaposabban. Persze ennek ellenére nem maradhatott ott, de a családja Rómában maradt, én még találkoztam a lányával. 1983-ban egy Garibladi előadást tartottam, ahol megjelent két ősz hajú hölgy, egyikük volt Szőnyi Zsuzsa, Szőnyi istván festő lánya, aki a híres Triznya kocsmát üzemeltette Rómában, a másik pedig Szász Éva volt, Szász Viktor lánya.
Ha száz év múlva mennek Rómába magyar diákok, akkor mit találnak ott, ami az Ön öröksége?
Megtalálhatják azokat a táblákat, amiknek az elhelyezése az én ötletem volt, amik megörökítenek olyan embereket, helyeket, eseményeket, amelyek érdekesek voltak. Helyreállítottunk sírokat is, de az épületben is helyeztünk el emléktáblákat, amik azért a reményeim szerint még jó sokáig ott lesznek.
Vajon találnak-e olyan dokumentumokat, amik azt mutatják be, hogy az Ön igazgatása alatt milyen jók voltak az intézet egyházi kapcsolatai?
Remélem, majd akkor előjön az, hogy milyen nagyszerű kapcsolataink voltak.
Ha felkérnék, hogy legyen nagykövet a Vatikánban, mit felelne?
Ez nem ilyen egyszerű, ehhez a poszthoz azért kéne egy olyan előélet, ami a katolikus egyházhoz kapcsolódik, az én életem kicsit máshogy zajlott.
Róma mennyire hagyott nyomot a családján, hiszen sokat élt ott?
Biztosan sokat, persze egy ideig eltartott, míg Róma ízére rájöttek, de azt hiszem mindhárom gyermekem személyiségében komoly változásokat hozott, legyen szó a tanulásról, a munkáról, a nyelvről. Ez is volt az egyik késztetés, mert amikor egyedül voltam kint kutatni, akkor fájt, hogy a családom azokat a szépségeket nem láthatja, de amikor már külszolgálatra jelentkeztem, akkor már a családot is kivihettem magammal.
Róma után jött a Nemzeti Múzeum, Nem tartott attól, hogy ez egy nagyon nagy kihívás? Nem beszélve arról, hogy nem régész, hanem „csak” történész?
Az egy tévedés, hogy a Nemzeti Múzeumot csak régészek vezették, az utolsó időszakban valóban régészek vezették, de ha az egész időszakot nézzük, akkor azért több volt a történész, mint régész a múzeum élén.
Sokan mondták, hogy pénzt, paripát, fegyvert kapott az intézmény vezetéséhez.
Ez azért nem egészen így volt, a 201-es évek elején egy erős megszorítás volt, a dologi kiadások jelentősen megcsappantak, ez egy kemény időszak volt, még olyan is előfordult, hogy tudományos munkatársaknak kellett teremőrzést vállalni, ebből még én magam is kivettem a részemet. Erre azért volt szükség, mert a megszorítások miatt létszámot kellett csökkenteni és úgy döntöttünk, együtt a közösséggel, hogy egy múzeum nem csak tárgyakból áll, a működtetéséhez fejek, agyak kellenek, így teremőröket kellett elbocsátani, viszont az ő munkájukat meg nekünk kellett elvégezni. Ez fordítva nem hiszem, hogy működött volna. Egy idő után már persze megoldottuk ezt a helyzetet egy biztonsági rendszer kiépítésével. Nekem az volt a célom, hogy ne legyen színvonalcsökkenés, sőt közben elindult az intézmény a modern múzeummá válás útján is. Erre szükség volt, mert az emberek azt hiszik, a múzeumokban megállt az élet, holott a modern muzeológia nagyon felpörgött az utóbbi évtizedekben. A múzeum egy olyan tér lett, ahol a jelenről és a jövőről beszélnek, miközben ott van körülöttünk a múlt. Ez a változás egyszerűen elkezdte vonzani az embereket. A Nemzeti Múzeumban sikerült a régebbi folyóiratokat megtartani, közben újabb kiadványokat is megjelentetni. Az utódomnak sikerült egy jó intézményt, egy hálózatot is működtető múzeumot is átadnom, hiszen több jeles vidéki múzeum is hozzánk tartozik. A Nemzeti Múzeum egyszerre több helyen képes hitelesen beszélni a magyar történelem korszakairól, ezt működtetni azért nem ugyanaz, mint üldögélni egy nagy szobában.
Közben, majd utána az egyetemen is tanított, tanít.
1991 óta tanítok, ez meg is maradt, persze a római évek alatt nem, de mindvégig legalább félállásban ott is voltam a diákok között. Most, amikor már nem vagyok a múzeumnál, kézenfekvővolt, hogy már teljes állásban leszek egyetemi tanár.
Ha mégis megkeresné Önt a külügy, ha már a Vatikán nem jó, de mégis válasszon, mondjuk London, Róma, Jeruzsálem, akkor mit válaszolna?
Csak olyan hely jöhetne számításba, ahol nyelvileg is megállom a helyem, így az angol és az olasz nyelvvel. Anglia érdekelne, akár Kmetty György tábornok utóélete miatt is, tudni kell, ő Londonban halt meg. Azt is érdemes tudni, hogy Kmetty a krími háborúban is harcolt, a londoni magyarok meg-megőrizték az emlékét. de vannak mások is, akikért érdemes lenne Londonba menni.
Egyetemi tanárként mennyire van megelégedve a diákjaival?
Szoktam egy viccet mondani a diákoknak, ami úgy szól: Fiam, ha még egyszer ilyen ostobaságot mondasz, akkor kapsz egy olyan pofont, hogy Elszállsz Lotharingiába. Volt, amikor nem értették, de zömében azért nem lehet panasz rájuk. Igaz, hogy a középiskolából kevesebb tudást hoznak, de aki valódi tehetség, az ezt a hátrányt leküzdi, bepótolja a hiányosságokat, hogy a végén nagyszerű embereket tudunk a pályára állítani.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
