hírlevél 17-02-02 ,dvár Tóra, névadás, állásajánlat, stb

Radnóti Zoltán rabbi az évszámokról és a nyelv fontosságáról is beszélt.

Kérdezték tőlem, hogy miért van a zsidóknak külön naptára, miért írnak 5777-et, miért nem a hagyományos időszámítást követik?

Mi, zsidók szeretjük a saját ünnepeinket, szokásainkat, ez a szeretet és ez a ragaszkodás az, ami fenntartotta ezt a naptárt. Gondoljunk csak bele, ezelőtt kétezer évvel még erősen létezett a latin nyelv, ám eltűnt, olyannyira, hogy ma már szinte csak nyelvtankönyvekben létezik. A latin nyelv egy idő után eltűnt az imákból is, a nemzeti nyelvek, a reformáció megerősödésével, ma már szinte senki sem beszéli ezt a nyelvet. Ehhez képest a héber egy körülbelül háromezerötszáz éve működő nyelv, amit a zsidó nép mindig is fenntartott beszélt nyelvként, hiszen héberül imádkoztak, olvasták a Tórát. Ennek köszönhetően, amikor bő száz évvel ezelőtt Eliezer ben Jehuda megcsinálta az új héber szótárat, akkor nem egy holt nyelvhez nyúlt, hanem egy virulens, élő nyelvhez. Így lett az, hogy a mai Izrael nyelve ugyanaz, amit Mózes beszélt egykor. Mindez azért, mert szerettük, ragaszkodtunk hozzá, nem cseréltük le újabbra, még újabbra. Így vagyunk a dátumainkkal is, most 5777 van, ez a világ teremtésének a dátuma, ez egy fix pont az életünkben. Egy picit azért változott a naptárrendszer, mert a Tórában az első hónap a szabadság hónapja, a Niszán, a mi mostani újévünk meg csak a hetedik hónap a tórai időszámításban. Ez azért van, mert akkor vált néppé Izrael népe, amikor kijöttek Egyiptom országából és Isten azt mondta Mózesnek, mondjad azt a népnek, ez az első hónap nektek. A Misna azt mondja, legyen több újév, legyen egy olyan is, ami az emberé, így lett Ros Hasana, a zsidó újév, az Év Feje.

Mi az a Misna?

Akkor kezdjük az elejéről. Mózes a Szináj hegyén van negyven nap és negyven éjszaka, a kommentárok szerint úgy zajlott, hogy nappal írta a Tórát, éjszaka meg belekérdezett a Jóistennél, hogy amit leírt, az jól van-e. Így, amikor lejött a hegyről Mózes és kérdezték az emberek, hogy mi az a szombat, mi a kóserság, akkor ő ezt mindig elmondta nekik. Ez így ment nemzedékről nemzedékre, ez a hagyomány bő ezer éven keresztül fejlődött. Ezt mondjuk szóbeli Tórának. Érdekes, hogy ezt nem volt szabad leírni, mindig volt valaki, aki megmondta, hogyan kell értelmezni a szavakat abban az adott környezetben. Majd jött egy tragikus időszak, amikor a rómaiak lerombolták a Szentélyt, megkezdődött a zsidó száműzetés. Ekkor volt, hogy rabbi Meir és rabbi Jehuda azt mondták, ha már nekik is menniük kell a Szentföldről, akkor nagy baj van, mert nincs leírva a Szóbeli Tan, iu. 200-nál vagyunk, így ez a két rabbi leírta az egész Szóbeli Tant, elnevezve Misnának, azaz ismétlésnek. Ennek köszönhetően a zsidó közösségeknek, éljenek bárhol, ott volt a Tóra tekercs, meg a Szóbeli Tan is, ami segített értelmezni a tekercsben leírtakat. Igen ám, de amikor Babilóniába is eljutott a Misna, ott azt mondták, vitassuk meg, értsük meg, mit is akart Meir és Jehuda rabbi. Háromszáz évig tanulták, értelmezték a szöveget, amikor is a nomád népvándorláskor úgy érezték, 500 körül vagyunk, hogy ez mind elveszhet. Fogták magukat, leírták ennek a háromszáz évnek a tanulását, ebből lett a Talmud, ami nem más, mint a Szóbeli Tan vitairata.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2017. február 3-i Halljad Izrael! adásának szerkesztett változata.