A Hetitv reggeli hírei 2017.02.02

Belpolitika:

A Donyec-medencében kiéleződött helyzet kapcsán az ukrajnai helyzetet is megvitatja Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő február másodikán Budapesten. Az orosz államfő két év után érkezik ismét a magyar fővárosba. Szó lesz a Közel-Keletről, Szíriáról, illetve az ukrajnai helyzetről, tekintettel az Avgyijivka környékén zajló eseményekre. A két vezető tárgyalásának napirendjén fontosabb európai és nemzetközi kérdések is szerepelnek majd, így szó lesz az Európai Unió és az Oroszország kapcsolatainak helyreállításáról. A két ország kulturális és régióközi együttműködése is napirendre kerül. Aláírják a többi között a két ország regióközi együttműködési programját a 2017-2022 közötti időszakra.

Hosszú évek után most először van olyan helyzet a nemzetközi politikában, amely kedvező hatással van a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztésére – mondta Szijjártó Péter, miután megbeszélést folytatott Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszterrel. Az elmúlt években „kaptunk hideget-meleget”, folyamatos bírálatokat a nyugati világból, amiért pragmatikus kapcsolatot tartunk fenn Oroszországgal, de ma már a nyugati világ is ilyen kapcsolat kialakítására törekszik – mondta a külügyminiszter. Közölte: a csütörtöki tárgyalásokon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szóba kerülnek energetikai, oktatási, nehézipari kérdések, továbbá téma lesz több gyógyszeripari és mezőgazdasági beruházás is.

A Fidesz szerint a Gyurcsány-korszakkal ellentétben ma biztosított a lakosság gázellátása, annak köszönhetően, hogy a kormány visszaszerezte a gáztárolókat és 25 százalékkal csökkentette a gáz árát. Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató Gréczy Zsoltnak, a Demokratikus Koalíció szóvivőjének nyilatkozatára reagált. Gréczy Zsolt szerint egy-két héten belül kiürülhetnek a magyarországi kereskedelmi gáztározók, és a kabinet „felfoghatatlan felelőssége”, hogy az időjárásra bízta a lakosság sorsát.

 

Országszerte több mint százezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az elmúlt héten. Az elmúlt 10 évben egyetlen influenzaszezonban sem regisztráltak ilyen magas heti betegszámot. A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz fordulók száma, másfélszer annyi beteget regisztráltak a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok, mint az azt megelőző héten. Két megye kivételével (Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg) valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága.

 

Az államhatár magas szintű védelme és biztosítása mellett tavaly sikerült teljesíteni azt az alapvető célkitűzést, hogy a rendőrség garantálja Magyarországon megfelelő közbiztonságát – mondta az országos rendőrfőkapitány. Papp Károly szerint a rendőrség számára a legnagyobb kihívást tavaly az illegális migrációval és a terrorfenyegetettséggel kapcsolatos feladatok jelentették. Hozzátette: a költségvetési források rendelkezésre álltak, a kormány biztosította a többletfeladatokhoz szükséges forrást, ennek eredményeként 2016-ot a rendőrség valamennyi szerve adósságmentesen zárta.

 

A Kereszténydemokrata Néppárt tiszteletbeli elnöke szerint a magyar egészségügy helyzete folyamatosan javul, s bár a hátrányokat nehezen dolgozza le az ágazat, a felzárkózás megkezdődött. Surján László rámutatott: további javulás érhető el egészségtudatos magatartással, az egészség megőrzésére irányuló lépésekkel, a költségvetés növelésével, a finanszírozás átalakításával. Most van egy „lyukas zsák” jellege a rendszernek, és ennek, ilyen formában való feltöltése nem a jó megoldás – fejtette ki a politikus, aki jelezte: a teljesítményvolumen-korlátot is megszüntetné.

 

Több mint hárommilliárd forintos támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok, amelyek a jövőben a vakok és a gyengénlátók családtagjainak segítenek abban, hogyan gondozzák, támogassák fogyatékkal élő hozzátartozójukat. Czibere Károly elmondta, az uniós finanszírozású, 3,3 milliárd forintos program célja a hozzáférési esélyek javítása, a helyben való segítségnyújtás, a családok elszigetelődésének és az érintettek intézményi gondozásba kerülésének megakadályozása.

Külpolitika:

Az amerikai elnök szerint a hét muzulmán többségű országból való beutazások korlátozására vonatkozó dekrétum lényeg az, hogy általa „rossz embereknek” nevezett személyek ne léphessenek be az Egyesült Államokba. Donald Trump újabb Twitter-üzenetben reagált a rendeletével kapcsolatos vitákra. Trump kitartott azon döntése mellett, hogy a rendeletről nem figyelmeztették előre az Egyesült Államokba utazókat.

 

Az izraeli biztonsági erők megkezdték az Amóna nevű ciszjordániai telep felszámolását a helyszínre gyűlt több száz telepes erőszakos tiltakozása ellenére. Amónában, a palesztin területen létesített Ofra nevű telepesfalutól két kilométerre lévő dombtetőn kődobálással fogadták a fegyvertelenül, védősisak és mellény nélkül érkező több ezer biztonságit – írta a The Jerusalem Post. Amóna kiürítését legkésőbb február nyolcadikáig rendelte el a bíróság, miután a fellebbezés minden lehetséges jogi fórumát végigjárták az ott élő telepesek. Azért kell felszámolni otthonaikat, mert házaik palesztin magántulajdonban lévő földre épültek. A Zsidó Otthont vezető Naftali Bennet a kneszetben hősnek nevezte az Amónában élőket, és megígérte, hogy új telepet fognak építeni számukra.

 

A román ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, miután az sürgősségi rendelettel módosította a román büntető törvénykönyvet és a perrendtartást – közölte Raluca Turcan, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt vezetője. A liberálisok ideiglenes elnöke bejelentette, hogy pártja a szintén ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetséggel együtt véglegesítette az indítvány szövegét.

 

Újabb 3000 lakás építését rendelte el Júdeában és Szamáriában Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Avigdor Lieberman védelmi miniszter – írta az Israel Hayom. A lap emlékeztetette arra, hogy korábban 2500 új lakás építését jelentették be Kelet-Jeruzsálemben. Lieberman arról is beszélt, hogy a építkezésekkel alkalmazkodni kell a térségben élők igényeihez, amit most teljesíteni is fognak.

 

Továbbra sem enyhült a feszültség Kelet-Ukrajnában, Donyeck körzetében, a harcoknak több civil is áldozatul esett, az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatti Donyeck városában pedig megszűnt az ivóvízellátás. Eközben a napok óta tüzérségi támadások sújtotta, ukrán ellenőrzésű Avgyijivkában megkezdődött azoknak a lakóknak az evakuálása, akik el akarják hagyni a települést. Szerdán a 15-16 ezer lakosú településen mindössze mintegy 200-an kérték kimenekítésüket. Sajtójelentések szerint főként szülők kérték gyerekeik elszállítását.

 

Támadások kereszttüzébe került António Guterres, miután egy izraeli rádióinterjúban közölte, hogy egyértelmű számára: a rómaiak által, közel kétezer éve lerombolt jeruzsálemi Szentély a zsidók temploma volt. A Máhmud Ábász vezette és a Palesztin Autonómiát irányító PFSZ  terrorszervezet azonnal dühödten reagált az világszervezet részéről valóban meglepő, ám a történelmi tényekkel összhangban álló kijelentésre – írja a zsido.com. Cipi Hotoveli, izraeli külügyminiszter-helyettes örömét fejezte ki Guterres szavai hallatán: “Hálás vagyok az ENSZ főtitkárának, amiért kiállt a Templom-heggyel kapcsolatos történelmi igazság mellett, mely a zsidó nép és Jeruzsálem közötti kötelékről tanúskodik.

 

A Fülöp-szigeteki igazságügy-miniszter visszautasította az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet azon vádját, hogy emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsíthatók az ország rendőrei, mert megölik vagy megöletik a drogterjesztőket és -fogyasztókat. Vitaliano Aguirre kijelentette, hogy a bűnözők nem emberi lények. „Ez a háború csak a bűnözők, a drogbárók, -kereskedők és -fogyasztók ellen irányul, márpedig ők nem részei az emberiségnek” – jelentette ki Aguirre.

 

A sokáig a halálbüntetés visszaállításával kampányoló francia Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje, Marine Le Pen szerdán visszavonta a két évvel ezelőtt megfogalmazott javaslatát. „Inkább a tényleges életfogytiglanit teszem be” a programomba – mondta a bevándorlásellenes párt elnöke. Marine Le Pen korábban azt ígérte, hogy elnökké választása esetén népszavazást ír ki a halálbüntetés visszaállításáról, amit személy szerint támogatna.

 

Az osztrák turisztikai szakma tiltakozik a kormány által tervezett burkatilalom, vagyis az arc elfátyolozásának büntetése ellen, amely az ágazat képviselői szerint rosszat tesz Ausztria megítélésének. A hétfőn bemutatott módosított kormányprogram szerint a jövőben betiltanák a köztereken az egész arcot eltakaró burka viselését. A Kurier arról írt, hogy a rendőr feltartóztathatja és 150 eurós (mintegy 46 ezer forintos) büntetést szabhat ki azokra, akik elfedik az arcukat. Továbbá szabályoznák azt is, hogy a tanároknak, a jogászoknak, az ügyvédeknek és a rendőröknek „világnézeti és vallási szimbólumoktól” mentesen kell megjelenniük.

 

A szélsőségesség, azon belül a fasizmus különböző megjelenési formái elleni küzdelem, illetve a terrorizmus megelőzése lesz a feladata Szlovákiában annak a különleges rendőrségi egységnek, amelynek létrejöttét Robert Fico kormányfő jelentette be belügyminiszterével és az országos rendőrfőkapitánnyal. A több mint száz fős egység a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség részeként fog működni, s a jövőben minden olyan bűncselekmény kivizsgálása a hatáskörébe tartozik majd, amelyeket a szlovák büntető törvénykönyv a terrorizmus, illetve extrémizmus címszó alatt tart számon.

 

Gazdaság:

 

A NAV ebben az évben mindenkinek, mintegy 3,8 millió magánszemélynek, elkészíti az adóbevallási tervezetét a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján. Ha a magánszemély a NAV által készített adóbevallási tervezetet szeretné megismerni, választhat: vagy személyesen nyit ügyfélkaput, vagy sms-ben kéri az adóhivataltól a postázást – mondta Tállai András. A legegyszerűbb dolga azoknak lesz, akiknek van ügyfélkapujuk, ők ugyanis egyetlen kattintással érik el adóbevallási tervezetüket, amelyet – ha szükséges – kiegészíthetnek vagy módosíthatnak.

 

Januárban 6418 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 15,3 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A januári számok annak ellenére jelentősen meghaladták a 2016-osakat, hogy a kemény tél nem kedvez a gépjármű értékesítésnek. Ez azt vetíti előre, hogy idén is folytatódik az új személygépjárművek forgalomba helyezésének növekedése.

 

Minden korábbi rekordot megdöntve, 513 ezer magyar turista járt tavaly Horvátországban, ahol 2,753 millió vendégéjszakát töltöttek. Az állami turisztikai szervezet végleges adatai szerint mindkét adat 10,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Tavalyelőtt 465 ezer magyar vendég járt Horvátországban, 16,8 százalékkal több, mint 2014-ben. A magyarok 2,493 millió vendégéjszakát töltöttek el 2015-ben a tengerparti államban, ami 15,5 százalékkal haladta meg a 2014-ben mért adatot.

 

Sport:

 

A svéd Ljubomir Vranjes a Veszprém csapatának vezetőedzői posztja mellett a nyártól a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi teendőit is átveszi. A szerződést már megkötötte a szakemberrel, aki júliustól látja el a kapitányi teendőket 2020. augusztus 31-ig. Az MKSZ továbbá jelezte, hogy a januári világbajnokságon a csapatot vezető spanyol Xavier Sabaté szerződése január 31-én lejárt, arról pedig később születik döntés, hogy június 30-ig ki vezeti a vb-7. nemzeti csapatot.

 

A londoni olimpián kajaknégyesben ezüstérmes Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid, valamint a világbajnok kenus, Lakatos Zsanett az Újpesti TE kajak-kenu szakosztályában folytatja pályafutását. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatói posztját elvállaló Doma Gergőtől Homoki Tamás vette át az újpesti szakosztály irányítását.

 

Időjárás 

 

Csütörtökön északkeleten, északon többnyire borult idő lesz, másutt rövid időszakokra a nap is kisüt. Keleten, északkeleten elszórtan valószínű eső, az északkeleti határvidéken még ónos eső is lehet. A déli, délnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +4 fok között alakul, de északnyugaton, nyugaton -2, -3 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 11, északkeleten 0 és +3 fok között várható – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A kelet-afrikai Tanganyika-tavat nyilvánította a 2017-es esztendő veszélyeztetett tavának a Global Nature Fund nevű környezetvédelmi alapítvány a vizes élőhelyek február 2-i világnapja alkalmából. A természetvédők szerint környezetszennyezés és túlzott kihasználás veszélyezteti a szibériai Bajkál-tó után a világ második legmélyebb és második legnagyobb víztömegű, egyben a világ leghosszabb édesvízű tavát. A legmélyebb pontján 1500 méter mély és 670 kilométer hosszú, 18 900 köbkilométer vizet tartalmazó tó 1500 állat- és növényfajnak ad otthont, ezek 40