Az Élet Menete Alapítvány megemlékezése a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából

Holokauszt megemlékezés a Bethlen Színházban

Szembe kell nézni a Holokauszt világmegrázó tragédiájával – Az Élet Menete Alapítvány megemlékezése a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából

A világ felelős államainak szembe kell nézniük a holokauszt „világmegrázó tragédiájával” – hangoztatta a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából Az Élet Menete Alapítvány által rendezett csütörtöki budapesti megemlékezésen.

 

Forrás: heti.tvmti.hu

A Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) korábbi elnökeként az államtitkár arról beszélt: a holokauszt alapvető előzménye volt az ENSZ és az IHRA létrehozásának, hiszen mindkét szervezet megszületése szorosan összefügg a világ vezetőinek azon felismerésével, hogy kizárólag stabil és intézményesített államközi együttműködéssel lehet megelőzni, hogy a második világháborúhoz hasonló konfliktus vagy a holokauszt megismétlődjön.

Mint mondta, a holokauszt járt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megalkotói fejében, amikor a dokumentum első sorába foglalták, hogy a méltóság minden ember veleszületett joga, hiszen felismerték, hogy minden emberiség elleni bűncselekmény gyökere az emberi lény belső értékének teljes figyelmen kívül hagyásából ered. Auschwitz után a rasszista gyalázkodást és a lealacsonyító nyelvezetet már nem lehetett ugyanúgy nézni, mert mielőtt a holokauszt az élettől fosztotta volna meg áldozatait, először a méltóságukat kezdte ki – fogalmazott Takács Szabolcs.

Takács Szabolcs – utalva arra, hogy a soá áldozatainak tizede, mintegy 600 ezer ember honfitársunk volt – kijelentette: „a magyar kormány határozott álláspontja az, hogy a holokauszt során a magyar nemzet 600 ezer alkalommal halt meg, és hogy minden magyar, aki részt vett a gyilkosságokban vagy kollaborált a gyilkosokkal, a gyilkosság megbocsáthatatlan bűne mellett hazaárulást is elkövetett”.

Kijelentette: a holokauszt az emberiség történetének nem első és nem is utolsó népirtása volt, de precedens nélküli bűntett, „a civilizáció összeomlása volt”.

A zsidó közösségek elleni erőszakos támadások elszaporodása és az Európa-szerte növekvő antiszemitizmus „közvetlen fenyegetést jelent a demokráciára, civilizációnk alapvető értékeire, valamint társadalmaink általános biztonságára” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, a nemzetközi közösség előtt álló feladat egyértelmű: az olyan súlyos kihívásokat, mint az antiszemitizmus és az emberi jogok megsértése, határozottan, kompromisszumok nélkül és gyorsan kell kezelni, különben leküzdhetetlen problémát okoznak.

A holokauszt megmutatta, hogy mi fog történni, ha ezeket a kihívásokat „nem kezeljük egyénileg, de nemzetközileg is” – mondta az államtitkár, hangsúlyozva, az emlékezés mellett „felelősséget is kell vállalnunk jövőnkért”.

A rendezvény a Bethlen Színházban egy különleges műsorral zárult, ahol a fellépők felelevenítették több nagyszerű magyar író gondolatát hazáról, Magyarországról, a zsidóságról.