Heisler András: A mélységből kiáltunk. A veronai tragédiáról

Heisler András: A mélységből kiáltunk. A veronai tragédiáról

 

Amikor „beteltek az élettel”, a gyermekek kötelessége eltemetni szüleiket. A halál így is fájdalmas, de felfogható és elfogadható, az élet rendje szerint való. Ha szülőknek kell búcsúztatni tucatnyi fiatal, életet, az a Teremtés rendjét tagadja meg. Felfoghatatlan és elfogadhatatlan.


Minden szó mintha illetéktelen és tapintatlan volna, mintha felsértené a gyász döbbent némaságát.  A borzalmas tragédia csak fokozza megrendülésünket a hősies önfeláldozás példáit látva. A diákét, aki úgy halt meg, hogy közben utolsó erejével is társait mentette, a két gyermekét elveszítő apáét, aki a többiek mentését saját élete kockáztatásával tette. A pedagógus szó most új értelmet nyert vele.  S a gyász egy időre elnémít minden vitát, egységessé tesz bennünket az együttérzésben, megmutatja, vannak még tartalékai a szeretetnek, a szolidaritásnak.

Meg kell szólalni még akkor is, ha szívünk szerint óvnánk a csendet: meg kell szólalni, hogy tudjuk és érezzük, együtt vagyunk a bajban, s a vigasztalhatatlanok egyetlen vigasza az erős közösség lehet. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége osztozik a nemzet gyászában.

A mélységből kiáltunk, ahogy a zsoltársor mondja, és bízunk abban, hogy az Örökkévaló meghallgatja imáinkat az áldozatokért, a sérültekért és a hozzátartozókért, a gyászoló Magyarországért.