Keresztény–zsidó imaóra: „Zsidók és keresztények arra hivatottak, hogy áldás legyenek a világnak” Az ökumenikus imahét nyolcadik napján, január 22-én, vasárnap keresztény–zsidó imaórát tartottak Budapesten az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. Erdő Péter bíboros és Darvas István rabbi tartott igehirdetést, a keresztény felekezetek képviselői imádságokat mondtak. Horváth Zoltán plébános kérésére felállva, csendes imádsággal kezdődött az alkalom a terézvárosi gimnázium diákjait ért veronai buszbaleset áldozatainak emlékére. A terézvárosi templom plébánosa ezt követően köszöntötte az egyházak vezetőit és a híveket. * * * Erdő Péter bíboros beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük: Kedves Testvérek! A katolikus liturgiában a mai szentmisében Máté evangéliumának egy részletét olvassuk. Már maga az a tény is, hogy az istentiszteleten heti és napi beosztásban meghatározott szentírási szakaszokat olvasunk, összeköt bennünket. Nem véletlen, hogy a bibliai könyvek keresztény jegyzékét is arra a kérdésre válaszolva rögzítették, hogy mely könyveket kell felolvasni a gyülekezetben. Eleinte nem azt kérdezték, hogy mely könyvek tartoznak a Bibliához, hanem azt, hogy melyekből olvashatunk fel az istentisztelet keretében. A mai evangélium utolsó mondatában tehát ez áll: „Jézus bejárta egész Galileát, tanított zsinagógáikban, hirdette az Ország evangéliumát és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyengeséget” (Mt 4,23). Ezt a tényt, hogy Jézus rendszeresen tanított, felszólalt a zsinagógákban, az Újszövetség könyvei sok helyütt megörökítették. Említik róla, hogy szombaton bement a zsinagógába (vö. Lk 1,21; Lk 6,6; vö. Mk 3,1), sőt Lukácsnál azt is olvassuk, hogy ez Jézusnak szokása volt (Lk 4,16). Többször halljuk azt is, hogy Jézus tanított a zsinagógában (Mk 6,2; Lk 4,20; Lk 13,10; Jn 6,59; vö. Mk 1,29; Mk 1,39; Mt 12,9; Mt 4,23; Mt 9,35; Mt 13, 54; Lk 4,38; Lk 4,44; Lk 4,15). Maga Jézus vallja a főtanács előtt: „Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahová minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit” (Jn 18,20). Ez az utóbbi kijelentés különösen elgondolkodtató, hiszen maguk az evangéliumok beszélik el, hogy Jézus a szabadban, a Genezáreti tó partján és másutt is tanította az embereket. Igaz, olyankor általában nagy volt a tömeg, be sem fértek volna azokba a zsinagógákba, amelyek romjait a régészet feltárta és amelyeket – például Kafarnaumban – a zarándokok manapság gyakran felkeresnek. De akár zsinagógában beszélt Jézus, akár azon kívül, nem titkos forradalmi szervezkedés volt a tanítása, hanem szervesen kapcsolódott, kapcsolódni akart népének vallási életéhez. Fizikailag és szellemileg is az ő körükben mozogva hirdette Isten uralmát, hirdette a megtérést, a bűnbánatot és Isten irgalmas szeretetét. Ha pedig mindez így volt, akkor Jézus bizony semmiképpen sem filozófiai iskolát akart teremteni, hanem igenis az erő megnyilvánulásai vonzották a hallgatóit. Ugyanis csodatevőként, csodálatos gyógyítóként jelent meg, ezért terjedt el a híre (vö. Mt 4,23). Márpedig ez szintén népe felfogásának és várakozásának felelt meg. Hiszen alig két évtizeddel később Szent Pál apostol már szembesül a különböző közösségek eltérő elvárásaival: „A zsidók csodajeleket várnak, a görögök bölcsességet követelnek” (1Kor 1,22) – írja. Az Újszövetség könyvei visszhangoznak attól, hogy a csodákat, Jézus csodáit és később a tanítványok által művelt csodákat a tanítás igazolásának tekintették (vö. Mt 11,21; Lk 10,13; 2Kor 12,12; Jn 2,23; 4,48; Gal 3,5; Mk 16,20; [...]