A Raoul Wallenberg Egyesület Ember Mária-díjat alapított

A Raoul Wallenberg Egyesület Ember Mária-díjat alapított, adózva Ember Mária író, újságíró, műkritikus, műfordító és történész emlékének. Az egyesület olyan emberek tevékenységét kívánja elismerni, akik munkásságukkal kiemelkedően mutatták be a magyar-zsidó együttélés történetét.

A Raoul Wallenberg Egyesület Ember Mária-díjat alapított, adózva
Ember Mária író, újságíró, műkritikus, műfordító és történész
emlékének. Az egyesület olyan emberek tevékenységét kívánja
elismerni, akik munkásságukkal kiemelkedően mutatták be a
magyar-zsidó együttélés történetét, a soá tragikus eseményeit a
magyar történelem és kultúra részeként jelenítették meg. “Ennek a
könyvnek a tárgya nem “a” zsidó sors. Amit ez a könyv elbeszél, az a
magyar történelem” – ezt írta kézírással Ember Mária a holokausztról
szóló megrázó művének, a Hajtűkanyar című könyvnek a belső oldalára.
A díjat először 2017 áprilisában, az írónő születésnapján
ünnepélyes keretek közt adja át az egyesület. A bíráló bizottság
tagjai többek közt Bálint András színművész, Szilágyi Ákos esztéta
és Vajda Júlia szociálpszichológus.
A díjra érdemes személyekre ajánlást tehetnek magánszemélyek,
szervezetek és testületek is.
További részletek az ajánlásról a Raoul Wallenberg Egyesület
honlapján olvashatók: www.wallenbergegyesulet.hu