Ha elkezdünk félni, akkor gyakorlatilag a terroristák terveit valósítjuk meg
Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója arról beszélt, hogy miként érdemes nekünk viselkedni, hogy félelem nélkül kell élni, no meg arról is, hogy mire kellene figyelni az államoknak a biztonság érdekében.
Ma megint azt látjuk, hogy Európában, a Közel-Keleten tombol a terror. Mi magunk úgy vagyunk vele, amíg nem a közelünkben van, addig nem esünk kétségbe, ám amikor érzékelhető távolságba kerül, akkor bizony megijedünk. Ön többször is azt nyilatkozta, hogy mi civilek úgy védekezhetünk legjobban a terror ellen, ha továbbra is éljük az életünket. Hogy lehet ezt továbbélni?
Nagyon nehéz, tekintettel arra, hogy egy nagy dilemmában vagyunk, mi legyen előbb, az objektív tények vagy a szubjektív percepció? Tehát az döntő-e, amit a kutatók mondanak, hogy persze emelkedett Európa terrorfenyegetettsége, de lényegesen összemérhetetlenebb a közel-keleti térséggel, legyen szó Szíriáról, Izraelről, Irakról. Nem beszélve arról, hogy Izraelben is normálisan élnek az emberek. Vagy pedig az a fontos, hogy mit érzékel a társadalom, amelyik egy globális információs hálózaton van, így gyakorlatilag a szobába kapja a terrorizmusról szóló híreket. A társadalom szerintem hajlamos túllőni azon a tényleges fenyegetettségen, mint amit a szakértők egyébként mondanak.
Helyes-e az a német stratégia, amely szerint a berlini események után a német belbiztonsági szervek azt javasolták, az emberek maradjanak otthon, ne posztolják, amiket felvettek, zárják be az ajtót?
A berlini események azért érdekesek, mert ekkora támadást Németország még nem szenvedett el, szerintem a biztonsági szervek nem nagyon mondhatnak mást, különösen akkor, amikor mindenki a német biztonsági apparátusból jelezte, hogy Nizza, Brüsszel után Németországot is elérhetik ezek az események. Úgy vélem, hogy összességében az első reakciók mindenképpen normálisak voltak. De azért voltak, vannak olyan hangok, amelyek azt mondják, nem akkora a pánik, m int ahogyan azt a média egy része mondja, tehát az emberek normálisan élik az életüket. A másik, akik felhívják a figyelmet, hogy tulajdonképpen nem szabad megrettenni. Elsősorban azért nem, mert úgy látjuk, a terrorizmus, most túl a halálos áldozatokon, a sebesülteken, egyetlen célja, hogy féljenek az emberek. Én azt szoktam mondani, ha elkezdünk félni, akkor gyakorlatilag a terroristák terveit valósítjuk meg, a félelem olyan politikai magatartást diktál, ami rendpártiságot, bezárkózást akar, ez gyakorlatilag a saját jogaink, a saját életmódunk feladását jelenti. Még egy dolgot szeretnék hozzátenni, nem vagyunk messze a berlini támadástól, a terrorizmusnak van egy olyan félelemkeltő hatása, közvetlenül a támadás után nagyon nagy a félelem, később, ha nem is teljesen, de döntően szeretnek visszatérni az emberek ahhoz az életformához, amit élnek.
Hogyan viselkedjünk mi magyarok ilyen időben az utcán? Látunk egy táskát az utcán, azonnal felvesszük, az utcán nem figyelünk egymásra és még sorolhatnám. Lehet, hogy én vagyok túlságosan érzékeny, hogy a magyar emberek még nem tanulták meg, hogyan is kell ilyen helyzetekben viselkedni, cselekedni?
Úgy gondolom, a magyar emberek még nem tanulták ezt meg, ott került erre sor, ahol már van tapasztalat, ott sem úgy kell minden elhagyott cuccra nézni, hogy ez biztos robbanni fog, de mindenképpen óvatosabbak a tapasztaltak. Van már egy csomó terület, ahol mi is normálisabban viselkedünk, tudjuk, hogy a plázákban a táskánkat, a gyerekünk kezét jobban kell fogni. Azt gondolom, hogy sajnos így van a terrorizmussal is. Azok a társadalmak, amelyek közvetlenül nem találkoztak ezzel, egészen másként viselkednek, mint akik már találkoztak ezzel. Hozzá kell tennem, lehet, hogy nekünk furcsa, hogy Nyugat-Európában, Izraelben egy magára hagyott cucchoz, főleg, ha már egy ideje ott van, akkor tűzszerészt hívnak, de ezek lassan rutinkérdésekké válnak, nem lesz akkora felhajtás körülötte. Arra kell megtanítani a társadalmat, az embereket, hogy a cuccaikra vigyázzanak! Ha mindenki vigyáz a cuccára, akkor egyre kevesebb elhagyott holmi lesz.
Arra is meg lehet tanítani őket, hogy egymásra is figyeljenek?
Ez az egyik legfontosabb dolog, azt gondolom, hogy és ebben nagyon konzervatív vagyok, a virtuális világgal, a lájkolással elvesztettük elvesztettünk egy olyan kapcsolatot, amit a beszélgetés jelent. Kevesebbet találkozunk, kevesebbet vagyunk együtt, ennek megfelelően kevesebbet figyelünk másokra. Általában azt látom, van egy nagyon erős saját magunkra való figyelés, ami a virtuális valóságban úgy néz ki, Facebook oldalt csinálunk, kitesszük oda magunkat, de elsősorban csak magunkat akarjuk megmutatni, kevésbé vagyunk kíváncsiak a másikra. Ez nem jó! Azért nem jó, mert a szakértők is azt mondják, egy-egy társadalomnak biztonsági közösséget kell alkotnia, ez csak akkor működik jól, ha abban minden egyes szereplő odafigyel a másikra.
Lehet, hogy nem vagyok normális, de ha elmegyek egy helyre, akkor mindig körülnézek, hogy baj esetén merre tudok kimenekülni, egy reptéren megnézem az embereket és a lehetséges menekülő utakat is. Valóban nem vagyok normális?
Vannak, akadnak bizonyos helyzetek, amelyek ezt megkövetelik, de vannak túlhajtások, nemrégiben olvastam, hogy egy Facebook sztárt azért szállítottak le a repülőről, mert arabul beszélt, sok helyen túlhajtjuk ezeket a dolgokat, a terrorcselekmények okozta félelmünkben. Ezeknek a cselekményeknek elsősorban az áldozati, cselekményi része érdekel bennünket, miközben arra kéne figyelni, hogyan tudjuk ezeket megelőzni. Nyugat-Európában sem a titkosszolgálatoknak, sem a terrorelhárítóknak nincs olyan helyzete, hogy maximálisan felléphessenek. Mondok egy példát: ha valaki köztörvényes bűnöző és idegen, akkor nem normális azt mondani, ne haragudj, nem tartozol közénk, menj vissza, ahonnan jöttél. A jogszabályi környezet nem ilyen, borzasztó nehéz az iszlamistákat, pontosabban a gyűlöletkeltőket a társadalom perifériájára szorítani azzal, hogy nem kapsz teret. Ehhez olyan jogszabályi változások kellenek, amikre én egyelőre nem látok példát. Nemrég olvastam, hogy a franciáknál, a németeknél nagyon sok radikális, szélsőséges nézeteket valló ember van, akiknek egy része már kiment Szíriába és onnan vissza is jött már. Szerintem egyáltalán nem természetes dolog, hogy valaki egy normálisan működő társadalomból fogja magát és kimegy egy kicsit harcolni. Ez nem paintball mérkőzés, hanem ez azt jelenti, ez az ember a mi kategóriánk szerint háborús bűnt követ el. Ha én kimegyek, lövöldözök, lelövök más embereket, olyan állampolgárként, amilyen vagyok, az háborús bűn, engem ezért itthon nyugodtan felelősségre lehet vonni. Felelősségre kell vonni! Legalábbis figyelni kell azokat, akik kimentek és visszajöttek és vissza akarnak illeszkedni, az korántsem természetes.
Akkor ők a visszailleszkedés után bacilusterjesztők lesznek.
Általában igen, már amikor kimennek már szimpatizálnak az iszlamista ideológiával, arra azért felhívom a figyelmet, szemben a korábbi terrorista mozgalmakkal, mondjuk a Fatah-al, ezek most nem radikális iszlamisták, hanem iszlamizált radikálisok. Ez egyfelől veszélyesebb, mert azt jelen ti, bárkit képesek a saját ideológiájukra átállítani, olyanokat is, akiknek korábban semmi köze nem volt sem az iszlámhoz, sem a valláshoz, sem pedig a mecset környéki közösséghez, hanem egy frusztrált, aki nem tudott beilleszkedni, aki bűnöző volt, kábítószerezett, stb. Ezekre mindenképpen oda kell figyelni!
Mi kell a kutatásokhoz, meg ahhoz, hogy a félelmünk megszűnhessen, pénz?
Mindenképpen, de hozzá kell tenni, a kutatásokra alapvetően azért van pénz, Európában nagyon kevés a biztonsági szolgálatokra költött összeg, képzeljük el azt a helyzetet, hogy Franciaországban van 12 ezer radikális, ezek közül „csak” 3 ezer van, aki a terrorizmusra is hajlandó lenne, őket valahogy kontrollálni, figyelni kéne. Ehhez egész egyszerűen nincs elég eszköze egyetlen biztonsági szolgálatnak sem, szerintem az a legfontosabb dolog, hogy a titkosszolgálatokat, a rendőrséget, a terrorelhárítókat kell felszerelni olyan eszközökkel, humán kapacitással, ami minél több terrorcselekményt tud megelőzni, tudja figyelni azokat, hogy milyen a mozgása ezeknek az embereknek.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
