Az ’56-os forradalom zsidó hősi halottaira emlékeztek
A Mazsihisz a Wallenberg emlékparkban emlékezett meg november 4-én az 1956-os forradalom zsidó hőseire, áldozataira.
Radnóti Zoltán, a Rabbitestület vezetője beszédében a mai harmincas-negyvenes korosztálynak a forradalomhoz való viszonyáról beszélt, megemlítve azt, hogy 1956 megítélése a szülei, nagyszülei korosztályának a szemében az olyasféle volt, mint a zsidóság megélése a Holokauszt után. Nicht vor dem kind! Azaz ne a gyerek előtt! Inkább ne beszéljünk róla, mert sohasem lehet tudni. Régebben minden sötét volt 1956 kapcsán, majd a rendszerváltoztatás után pedig minden világos. Mi maradt akkor meg? Képek, fekete-fehér képek. Csendben elmondott történetek. A képeken lehetett látni mosolygó, a változást remélő fiatalokat, időseket, férfiakat, nőket, gyerekeket. De a képeken lehetett látni halottakat is. Halottakat itt is ott is. Harckocsikat, fegyvereket, a kétségbeesést is.
Radnóti Zoltán kiemelte: 1956-ot jelenti Angyal István, Nickelsburg László és még sokan mások, de 1956-ot jelenti Friedmann Lajos kereskedelmi utazó is, akit bősz zsidózás közepett lincselt meg a tömeg Miskolcon. De 1956-ot jelenti Mező Imre, Kállai Éva, Marián István és még sokan mások is. Különös fintora a sorsnak, hogy a Köztársaság téri pártház ostroma során került szembe egymással Nickelsburg László és Mező Imre.
1956-ot jelenti a gyűjtés az utcán, ahol az összegyűjtött pénzhez senki nem nyúl hozzá, de 1956-ot jelentik a házakra, falakra festett feliratok.
1956-ot jelentik a hősök, de 1956-ot jelentik azok is, akik – biztosan nem véletlenül – azt érezték, hogy megismétlődhet 1944 összes borzalma.
1956-ot jelentik azok a nagyszerű emberek, akik vállalták tetteik következményeit is, de 1956-ot jelentik a kitántorgók, köztük több tízezer zsidó ember is. 1956 nem csak ilyen, hanem olyan is. Nem csak hősök voltak, hanem gazemberek. Nem csak áldozatok, hanem gyilkosok is. Itt is, ott is. Hiszen Göncz Árpád, a forradalom egykori hőse, egykori köztársasági elnök szavai szerint: Ahány ember, annyi 56.
Radnóti szerint nekünk most az a dolgunk, hogy megemlékezzünk azokról a zsidó emberekről, akik részesei voltak 1956-nak. „Bár nem szerepelnek a táblán, de ez azt is jelenti, hogy mindenkire. Itt is, ott is. Mert az Örökkévaló előtt nincsen itt és ott. Ezért jöttünk össze ma itt. És ott is. „
Beszéde végén a 130. zsoltár, majd a Kadis hangzott el.
Majd a forradalom egyik hős harcosa, Apró József beszélt. Apró József jámbor zsidó nevelőszüleit, akiket szüleiként szeretett, meggyilkolták a holokausztban. A fiatalembert maga Apró Antal ajánlotta be pilótának és a Petőfi Körön át vezetett az útja a kispesti Nemzetőrség parancsnokságáig. Ausztráliában, a nyilas emigránsokat bosszantva, magyar néptáncra járatta a lányát, aki felnőttként is hű maradt a zsidósághoz.
Az egykori 56-os beszédében felidézte a forradalom napjait, valamint azt is, hogyan tudott megmenekülni a megtorlás elől, hiszen itthon távollétében halálra ítélték. Végül a mai kor megemlékezéseit bírálta, hogy elfeledik a valódi hősöket, helyettük olyan embereket találnak meg, akik szinte semmit sem tettek 1956-ban.
Kiss Henriett, a Mazsihisz alelnöke, mint a mai kor gyermekeiért felelős tanár szólalt meg. Petri György írásával emlékezett november 4-re, a forradalomra, amit eltiportak. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy szükség van a megemlékezésre, az emlékeztetésre, hogy a mai gyerekek számára is érthető legyen 1956 üzenete.
A rendezvény végén megkoszorúzták az emléktáblát, majd elhelyezték az emlékezés köveit.
Breuer Péter
