Ha nagy baj van, akkor szükség van az összefogásra

Ha nagy baj van, akkor szükség van az összefogásra

Heisler András, a Mazsihisz elnöke a zuglói zsinagóga tragédiája kapcsán az összefogás erejéről is beszélt.

heizler.breuer.m1jpg

Egy sajnálatos eseményről kell kérdezzem, az egyik legszebb ünnepünk estéjén, Szimchát Tóra napján szörnyűség történt az egyik zsinagógában. Kérem, beszéljen erről!

Az ünnep utáni éjszakán a zuglói zsinagógában történt egy nagyon komoly tűzeset. Az éjjel kigyulladt a zsinagóga, kiégett a Tóraszekrény, benne megsemmisült hat Tóra. Talán kevesen tudják, ilyenkor az a szokás, hogy a szent iratokat a zsidó temetőben el kell temetni, erre rövidesen sor került. Ez egy nagyon szomorú esemény volt a közösségünk életében. A tűz okainak a megállapítása folyamatban van, az előzetes információk szerint elektromos tűz történt. Bármennyire is morbidul hangzik, de ami a közösségünkben történt e tragédia kapcsán, az bizony lélekemelő volt! Már a tűz napján a budapesti és a vidéki közösségek, egyének, a kormányzati partnereink, a kerületi önkormányzat, Zugló polgármestere, jelezte a segítő szándékát. Azonban nem csak jelezték ezt, hanem a konkrét segítés is beindult. Azt gondolom, ha nagy baj van, akkor szükség van az összefogásra és az, hogy ez meg is valósult, mindenképpen optimizmussal kell eltöltsön bennünket.

Érkezett már pénzügyi támogatás? Mi lesz a zsinagóga sorsa, mikor kezdődnek a munkálatok, meddig lesznek még a zuglói hívők a Scheiber Sándor iskolában péntek esténként, szombat reggelenként?

Már érkezett pénzügyi segítség a zuglói közösséghez. A többivel kapcsolatban, meg kell várni a tűzkár jegyzőkönyvét, majd el kell indítani a biztosítási eljárást, az épület biztosítva volt, ezeket mindenképpen végig kell vinni. Azt gondolom, a Mazsihisz azon van, hogy minél hamarabb használható legyen a zuglói zsinagóga.

Most az 5777. év kezdetén adódik a kérdés: mi újság a Síp utcában?

Az őszi ünnepek alatt a lelkünkkel foglalkoztunk, nem dolgoztunk, most az új esztendő kezdetén újra fel kellett venni a fonalat, az iskoláinkban megindult az oktatás, az intézményeinkben megindult a munka. Rengeteg projekt van előttünk, a felújításoktól kezdve a különböző együttműködésekig. Rövidesen megemlékezést szervezünk az I. világháború zsidó hőseinek, a Hősök Templomának is most lesz a 85. születésnapja, szóval lesznek események, lesznek programok.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2016. november 4-i Halljad Izrael! adásában elhangzó beszélgetés szerkesztett változata.