„Ha az ember ezt a zenei fertőzést elkapja, akkor nincs menekvés.”

„Ha az ember ezt a zenei fertőzést elkapja, akkor nincs menekvés.”

 

 

„Ha az ember ezt a zenei fertőzést elkapja, akkor nincs menekvés.”

Korcsolán Orsolya és Sugár Gergely arról beszéltek, hogy mennyire fontos a tudás megszerzése, de még fontosabb annak átadása, de szóba került még egy készülő lemez, no meg a szenvedély is. 

 

Nem volt egyszerű megszervezni a beszélgetést, hiszen elkezdődött a tanév, újra a diákokkal foglalkozik, ha jól gondolom.

Korcsolán Orsolya: Igen, valóban így van, sokat foglalkozom a diákokkal, hiszen már harmadik éve alapítottam meg a zeneiskolámat Bécsben. Nagyon örülök ennek, nekem hatalmas álmom volt a zeneiskola megalapítása, saját növendékekkel. Most egyébként éppen őszi szünet van, így az természetes volt, hogy az első utam Budapestre vezetett a férjemmel és a kisfiammal.

Milyen ez az élet?

Sugár Gergely: Mindig úton vagyunk, szinte mindenhol meg lehet találni minket a világban. Van más is, amiről Orsi nem beszélt még a tanítás mellett, ez pedig egy új lemez, amin éppen dolgozunk.

Mi lesz ezen a lemezen?

1. G.: Egy egészen különleges lemez lesz, különlegesebb, mint az előző a KornGoldmark. A KornGoldmarknak egészen nagy sikere volt egyébként, még Grammy jelöléssel is büszkélkedhet, Amerikában nagyra értékelték.

Amerika akkor valamennyire be is fogadta, hiszen még tanult is ott.

1. O.: Legelőször azt kell kiemelnem, hogy Magyarországon sajátíthattam el a magyar hegedűiskola alapjait, hiszen tizenkét évesen kerültem a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába, ahol fantasztikus professzoroktól tanulhattam. Egyébként Gergellyel is itt ismerkedtem meg. Nekem mindig is nagy álmom volt, a Itzhak Perlman, Pinchasz Zuckermann lemezeket hallgatva, azokat forgatva, megismerve a művészek életrajzával, amiben szerepelt a Juilliard iskola, hogy egyszer én is ott tanuljak. Akkor még nem is sejthettem, hogy majd Perlmannal is lesz hegedűórám. Visszatérve, nagyon sokat dolgoztam az álmomért, lediplomáztam, majd felvételiztem a Juilliardra. Sikerült, sőt ösztöndíjat is kaptam, így tölthettem el két fantasztikus évet New Yorkban, itt szereztem meg a mesterdiplomámat.

Azért a világ másik felén is ismertek lettek.

1. O.: Amikor összeházasodtunk, rá egy évre elmentünk Malajziába, Kuala Lumpurba, ahol végülis hat évet töltöttünk el. A helyi filharmonikusoknál játszottunk, egyébként a fiunk is itt született. Mellette Gefrgely vezetésével egy kis kamarazenekart is alapítottunk, én tanítottam is. Minden jót, amit csak lehetett, azt mind megtettük Malajziában.

Kicsit furcsa a helyzet, de miután Ön szerepel mindenhol elöl, a férje is igyekszik ennek megfelelni, most fordítsuk meg, meséljen a férjéről.

1. O.: A bécsi szimfonikus zenekar kürtművésze, mellette a grazi egyetem professzora. A napjai futkározással, próbálással, koncerttel telnek, a szabadidejében meg nekem segít, intézi a dolgainkat, foglalkozik a kisfiunkkal.

Mi lesz a gyerekből?

1. O.: Azt mondta, zenész nem szeretne lenni, de a zenét szereti, zongorázik is, egészen jól, de mégsem ezt érzi majd hivatásának. Sportol, vív, ezt jobba kedveli most éppen.

A testvére is megfordult a zene világában, honnan örökölték mindezt?

1. G.: Apánk sebészorvos volt, előtte műkorcsolyázott, nem zenész. A testvérem, akit Sugár Berciként ismert meg az ország, majd Beryként lépett fel, énekesként, musical előadóként. Később kiment Amerikába tanulni, dolgozni. Ma már itthon jógaoktatóként dolgozik. Anyukám lakberendező volt, így ő sem zenélt.

Ebben a családban sok minden megtalálható, a zene, a sport, a jóga, a korcsolya, a vívás. Mi a különlegességük?

1. G.: Nem tudom, érdekes egyébként, Orsi is korcsolyázott valamikor, versenyszerűen, furcsa, hogy apukámat előbb ismerte, mint én Orsit. Talán céltudatosságnak nevezném ezt.
2. O.: Vagy csapatszellemnek, ami nálunk működik.

Önök sikeres előadóművészek, elismert tanárok. De mit lehet még elérni ebben a műfajban?

1. O.: Nekünk az a hivatásunk, hogy minél több diáknak, gyereknek adjuk át a zene szeretetét, a szakma titkait. Mi még az elején vagyunk ennek az útnak, hiszen a zeneiskolám csak három éves. A célom az, hogy minél többet átadjak abból, amit én kaptam egykor, legyen szó a művészetről, a zene szeretetéről.

Nem érzik furcsának, hogy külföldön jobban ismerik Önöket, mint itthon?

1. O.: A Juilliard egy igazi nemzetközi olvasztótégely, ahova sokfelől jönnek, majd a végzés után szétszélednek az emberek, ez egy összetartó közösség.

Itthon is van azért mentora Vadas Vera személyében, akinél többször is fellépett. Most mikor fogják úgy istenigazából meghódítani Magyarországot?

1. O.: Nem tudom, hogy mikor hódítjuk meg, azt biztosan állítom, engem Magyarország meghódított. Mindig megdobban a szívem, amikor itt vagyok, nekem a szívem csücske ez az ország.

Idén nyáron Vadas Vera szervezésében is fellépett, meséljen erről!

1. O.: A Budapest Music Centerben volt fellépésem, egy fantasztikus projektben, aminek olyan sikere volt, hogy ezt az anyagot szeretnénk majd lemezre is rögzíteni.

A koncerten a férje is szerepet vállalt, nem fellépett, hanem „csak” a próbákon vett részt, mindenhol ott volt, mint egy karmester.

1. O.: Minden ilyen fellépés előtt, a próbák alatt szüksége van egy zenésznek egy másik fülre, és ha ez történetesen a férje, az külön öröm.

Ha meg kéne fogalmazniuk, hogy mitől lehet egy gyerek olyan sikeres, mint Önök, mit mondanának?

1. O.: Meg kéne tanulniuk, mi az, hogy respekt, hála, szorgalom. Erre a háromra van szükség. Én ezt szeretném átadni, ha ez megvan, akkor lehet sikereket elérni az életben.
2. G.: Nagyon fontos, hogy a gyerekek elismerjék, tiszteljék a másik embert, de az is fontos, hogy saját magukat is respektálják. A hála is fontos, nem csak a szüleiknek, hanem az életnek is legyenek hálásak, tudjanak hálát adni azért, amijük van, amit az élet a kezükbe adott. A szorgalom az érdekes dolog, az egy kétélű fegyver, egyik fele a gyerek szorgalma, a másik meg a szülő odafigyelése.

Megéri ez egy embernek?

1. O.: Megérte. Minden egyes hang, minden egyes verejték megérte. Ha az ember ezt a zenei fertőzést elkapja, akkor nincs menekvés. Ez olyan, mint egy drog.

Egy hegedűsnek könnyű, de egy kürtösnek?

1. G.: Ha szenvedéllyel csináljuk, akkor ez is könnyű, vannak tubás kollégáim is, nekik is ez az életcéljuk, a hivatásuk. Ha ebben találják meg a céljukat, akkor a méretekkel nem lehet probléma.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter