Felújul a szabadkai Zsinagóga belső tere – A zsidó hitközség 40 éve vár erre

Felújul a szabadkai Zsinagóga belső tere – A zsidó hitközség 40 éve vár erre

 

Tápai Renáta / Magyar Szó online
Tegnap írta alá a Magyar Nemzeti Tanács és a szabadkai székhelyű Yumol Kft. által képviselt konzorcium képviselője azt a szerződést, amely értelmében a magyar kormány 275 millió dinár értékű támogatásával felújul a szabadkai Zsinagóga belső tere és a környéke.
A munkálatok november elején kezdődnek, az átadás határideje 2017. december 31-e. Nagy István, a Yumol Kft. igazgatója elmondta, a cég múltja, gyakorlata biztosíték arra, hogy a munkálatokat a megadott határidőig be is fejezik. Hajnal Jenő, az MNT elnöke pedig hangsúlyozta, a munkálatok befejezése, az átadás időpontja valójában egy új kezdetet jelent majd, hiszen életre kell kelteni az újonnan felújított Zsinagógát, ezt az egyedülálló építészeti remekművet és szentélyt, és ápolni a zsidóság emlékét kiállításban, rendezvényekben, valamint megmutatni az idelátogatóknak.

Szabados Róbert, a Zsidó Hitközség elnöke arról beszélt, hogy e szerződéskötés reménnyel és bizalommal tölti el. Mint mondta, a zsidó hitközség 40 éve vár arra, hogy a Zsinagóga fel legyen újítva, és bár veszélyben is volt az épület, hogy el fog tűnni, mégis megmaradt, és most végre megvan a remény arra, hogy eredeti kinézetében pompázhasson újra.

A szerződés aláírásán részt vett dr. Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja és Horváth Tímea, Szabadka alpolgármestere is. Mindketten örömüket fejezték ki, hogy e szerződéskötés létrejöhetett és megkezdődhet az épület teljes rekonstrukciója.