A csornai székhelyű mezőgazdaságigép-gyártó vállalatnál az elmúlt években ezer szakmunkás kapott bizonyítványt.

Az ország egyik legjelentősebb szakoktatási intézménye működik a Hantech gyárában.

A csornai székhelyű mezőgazdaságigép-gyártó vállalatnál az elmúlt években ezer szakmunkás kapott bizonyítványt.

ZelenkaPal

A nyugat-dunántúli szakképzés fellegvára lett a Hantech. A mezőgazdaságigép-gyártással foglalkozó cég az ezredfordulót követően indította be saját szakmunkásképző intézetét. Ebben eddig ezer forgácsoló és mezőgazdasági gépész szerzett szakképesítést. A magyar magántulajdonban levő üzem különös gondot fordít a munkaerő képzésére és már évekkel a mostani munkaerőhiány jelentkezése előtt saját erőből építette ki szakoktatási bázisát. Az eddig végzettek közül negyvenen most is a Hantechnél dolgoznak, a többiek magyarországi és külföldi üzemekben találtak állást. A duális képzést biztosító szakoktatási intézményben jelenleg 80 tanuló koptatja a padokat.

Az akkor csődközeli állapotban levő Hantech vállalatot 1999-ben vásárolták meg a magyar tulajdonosok. A többségi tulajdonos Zelenka Pál büszke arra, hogy az akkori 100 fős létszámot időközben a duplájára tudták emelni, és a gyengélkedő cég a magyar mezőgazdaságigép-gyártás egyik oszlopa lett. Olyan világhírű cégeknek szállít részegységeket, mint a John Deere, a Zetor és a Kubota.

A csornai és tamási üzemekben sikeresen lezajlott a generációváltás: az előbbiben 40, az utóbbiban pedig 26 év az átlagéletkor. A Hantech mellett budapesti cégeket is magába foglaló cégcsoport árbevétele tavaly meghaladta a 30 millió eurót és gazdálkodása évek óta nyereséges. Az elmúlt évek milliárdos fejlesztéseit követően idén mintegy 400 millió forintos beruházással korszerűsítik és bővítik a termelést. Az oktatás feltételeinek javítására ezzel együtt 120 milliót fordítanak.