Vadász Magda és Jávori Ferenc Fegya 1973 Jom Kipur napjáról, az azt követő időszakról beszéltek.

Jom Kipur volt 1973-ban is

Vadász Magda és Jávori Ferenc Fegya 1973 Jom Kipur napjáról, az azt követő időszakról beszéltek.

Jom Kipur előtt vagyunk, én emlékszem 1973-ban erre a napra, amikor az ország megállt, az emberek a zsinagógákban voltak, közben megtámadták az országot. Önök, hogyan emlékeznek erre a napra?

Vadász Magda: Én a Vasvári Pál utcai zsinagógában voltam, ott tudtam meg este, hogy mi történt Izraelben.

Jávori Ferenc: Én Munkácson voltam, emlékszem rá, a papám jött haza a hírrel. Rögtön leültünk a rádió elé, nagy nehezen sikerült a magyar nyelvű BBC adását megtalálni, ott hallottuk a tragikus híreket, mert ugye az első napok igen tragikusak voltak. Arra is emlékszem, hogy mennyire meg voltunk ijedve, édesanyám, a húgom is, egyfajta rejtélyes erős szívdobogás uralkodott rajtunk, ami eltartott egy pár napig. Hiszen egy láthatatlan lánc kötött minket össze azzal, ami volt. Akkoriban kezdtek tőlünk kivándorolni Izraelbe, a nagynénim is mondta, neki mindkét fia a fronton volt éppen akkor, ő meg közel két hétig szinte semmit sem tudott róluk, később nagy nehézségek árán tudtunk telefonálni. Szerencsére azonban az Isten és Izrael, az emberek közreműködésével sikerült ezt a kitervelt gyilkos háborút megnyerni, Izrael győztesen fejezte be azt.

Ez szörnyű időszak volt, én már akkor harmadik hónapja voltam izraeli. Emlékszem arra, hogy megkezdődött a besötétítés, megállt a légiforgalom, de még lehetett látni egy El-Al gépet, amelyen több száz orosz bevándorló érkezett meg. De az október Magyarország életében is hozott tragikus napokat, mégpedig 1956-ban, amikor is a forradalom napjaiban a barikád mindkét oldalán harcoltak zsidók. Ön 1956 októberében hol volt?

M.: Én akkoriban még a mai Szlovákiában éltem, mi is hallgattuk a rádiót, apukám állandóan a Szabad Európán lógott, nem volt egyszerű. Nagyon izgultunk, hogy mi lesz. Még arra is emlékszem, hogy utána lehetett csomagot küldeni Magyarországra ismeretlen embereknek is. Megvolt adva a doboz mérete, ahogy az is, mit lehet beletenni, mi is küldtünk ismeretleneknek, nem csak a rokonoknak.

Ön mire emlékszik Munkácsról?

F.: Tíz éves voltam, a szokásosat tettük, megpróbáltuk a Szabad Európát befogni, apám minden este ott ült a rádió előtt, ami akkor még nehezebb volt, komolyan próbálták zavarni az adást, elhallgatatni. Reggelenként az iskolában is ez volt a téma a gyerekek között, a tanárok közül is megpróbálták megmagyarázni, hogy ellenforradalom van Budapesten, ahol ölik a kommunistákat és ezt nem szabad hagyni. Én gyerekként is éreztem, a Szovjetunió nem fogja cserbenhagyni azt a rezsimet.
M.: Érdekes, én nem emlékszem arra, hogy Csehszlovákiában az iskolában lett volna erről szó.

Ön egyfelől a B’nei B’rith Budapest Páholy elnökhelyettese, másfelől egy zsinagógai körzet világi elnöke is. Kérem, meséljen erről a körzetről!

M.: Ez a közösség az OR-ZSE épületében található zsinagóga, a Bét Jehuda köré szerveződött. Nagyon összetartó a mi közösségünk, több mint száz taggal. Rendszeresen járunk zsinagógába, sokat tanulunk, komoly rendezvényeink is vannak. Most, Ros Hasana első napján rendeztünk egy nagy vacsorát, azért is, mert építjük a közösséget. Így lehet összetartani, ha találkozunk, és azért találkozunk a zsinagógán kívül is. Vigyázunk a gyerekeinkre, tanítjuk is őket, de csináltunk egy nagyon szép játszóteret is nekik, mert amíg a szülők imádkoznak vagy tanulnak, a gyerekekre is vigyázzunk. Mert ugye a zsidóság alapja a tanulás, a tanítás.

Ha tanul az ember sok mindent megismerhet, például azt is, hogy ki volt Lévy Strauss?

F.: A neves farmergyáros egy szegény bajor zsidó családban született 1849-ben, akinek nagyon kalandos élete volt, amit sokan megírtak. Azonban még színdarab nem készült az életéből, ami azért furcsa, plána az, hogy Amerikában nem készült sem színdarab, sem musical. Az Operettnek volt egy fantasztikus dramaturgja – sajnos már nincs közöttünk – Kállai István, aki még életében összegyűjtött rengeteg anyagot, majd megírta a darab librettóját. Megkaptam tőle, majd elkezdtem gondolkodni, milyen is volt a világ a XIX. század végén, a XX. század elején San Franciscóban a gyárban. Annyit azért elárulok, a darab úgy kezdődik majd, hogy egy öreg fekete bácsi ül a gyár előtt, gitározik, a turisták odamennek, ő meg mesél nekik arról, hogy mi is volt régen.

Mikor lesz a darab bemutatója?