Ünnepség a Hantech Zrt. üzemében

Ünnepség a Hantech Zrt. üzemében

Ünnepi eseményre várta vendégeit a Hantech Zrt., melyen megjelent Jakab István, az Országgyűlés alelnöke is. Az rendezvényen került bemutatásra a Hantech Zrt. termelési kapacitásának bővítése egy új gépsor beindításával. 

Zelenka Pál, a Hantech tulajdonosa köszöntőjében elmondta, a cég óriási fejlesztéseket hajtott végre az elmúlt években, amihez nagy segítséget adott a kormányzat támogatása. Külön fontosnak tartotta kiemelni Zelenka Pál, hogy 1999 óta közel ezer szakmunkástanulót vizsgáztattak le, akik nem mentek el külföldre, hanem jelentős cégeknél dolgoznak, legyen szó a Hantechről, az Audiról, az Opelről, a Suzukiról. A Hantech Zrt-nél is érdemes maradni, mert a cégnél csak az idén kétszer is volt béremelés 20%-os mértékben.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke fontosnak tartotta elmondani, hogy ez a nap nem csak a Hantech Zrt. életében jelentős, hanem a sajátjában is, hiszen mint agrárszakember egy olyan cégnél lehet vendég, ahol a magyar mezőgazdaság számára, de mellette a világ mezőgazdaságában működő gépek számára gyártanak magas technológiai színvonalon alkatrészeket. A Hantech egy hihetetlen fejlődési ívet írt le, minden olyan értéket is hordoz, ami nagyon jó lenne, ha minden cégnél tetten érhető lenne. A Hantech töretlenül fejlődött, mindig is a legmagasabb technológiai megoldásokat alkalmazta, mindeközben a világszínvonalon működő cégek beszállítója is lett, ez jelzi, hogy a Hantechnél hatalmas innováció, fejlődés van. Ami a diákokat illeti, Jakab István beszélt a duális képzésről, arról, hogy a fiatalok úgy tanulják a szakmát, úgy mélyülnek el a tudásban, hogy élesben tanulják meg a fogásokat, ez teszi képessé őket arra, hogy bármelyik világcégnél is elhelyezkedjenek. Mindez előnyt jelenthet a Hantechnek is, hiszen a legjobb tanulókat megismerve alkalmazhatják őket. Az is fontos, hogy a cég lett Csorna egyik legnagyobb foglalkoztatója, hiszen közel kétszáz helyi embernek adnak itt munkát. Jakab István, mint kormánypárti politikus megerősítette a kormányzat igenjét a további fejlesztéseket illetően, mert már az eddigi támogatások is jó helyre kerültek, így akár a többi magyar cég számára is példaértékű a Hantech Zrt. Így érdemes az innovációra odafigyelni, érdemes magas technológiai színvonalon működni, érdemes kiemelt figyelmet a képzésre fordítani

Tallér György, a Hantech Zrt. felügyelőbizottságának elnöke egy rövid cégismertetővel zárta az ünnepséget, bemutatva a hatvanhét évet, amit a társaság eddig a magyar mezőgazdaságért, gépiparért tett. A Hantech Zrt. az árbevételét az elmúlt tizenhét évben megkilencszerezte, ez alatt az idő alatt a dolgozók tudása, képzettsége is folyamatosan fejlődött, együtt a céggel. Az elmúlt tizenhét évben 12 pályázatot sikerült megvalósítania a Hantechnek, de már soron következik a következő kettő is.

Breuer Péter