Új távlatok Ros Hasana kapcsán

Új távlatok Ros Hasana kapcsán

Erdő Péter bíboros és dr. Frölich Róbert országos főrabbi a zsidó-keresztény párbeszédről beszélt.

Tradíció, hogy a katolikus egyház vezetője is tiszteletét teszi a Ros Hasanai fogadáson.

Erdő Péter: Amikor csak tudok, akkor jövök és nagy örömmel jövök. Tavaly ebben az időben éppen a Szentföldön voltam, az európai püspökök delegációjával, a tradíciót így vagy itt vagy ott, de folytatjuk.

Többen is megmozdultak a közel-keleti keresztényekért, miután egyre komolyabb gondok vannak, például Betlehemben egyre több keresztény templomból lett minaret. Gyűjtések indultak, szolidaritási akciók indultak, Önnek mi a véleménye erről a helyzetről?

  1. P.: Valóban látjuk mi is ezt a helyzetet, de a Születés Templomának a helyreállítására mi is igyekeztünk valamit tenni, a tehetségünkhöz mérten. Nem tudom, hogyan is áll a munka, nagyon bízom benne, hogy azt a templomot helyrehozzák.

Önnek nagyszerű volt a kapcsolata a volt országos főrabbival, Schweitzer professzorral. Az utódjával, dr. Frölich Róberttel is hasonlóan jó viszonyt sikerült kialakítani?

  1. P.: Én remélem, hogy igen, az eddigi tapasztalatok alapján azt tudom mondani, hogy igen, adja Isten, hogy ez tovább is fejlődjön. Azt kell mondanom, itt nem csupán intézményes kapcsolatról beszélünk.

A szentföldi egykori osztrák-magyar vendégház sorsát illetően mit tudnak tenni, hogy újból fogadhasson magyar zarándokokat?

  1. P.: Menni most is lehet, ráadásul nem is olyan nagyon drága. Azonban vannak olyan turisztikailag nehéz helyzetek, mint a ház megközelítése. Mellette ráférne az épületre egy modernizálás is, amire az osztrák fél nem fordít nagy energiát, talán azért is, mert korlátozott a megközelíthetősége. Egykor a püspöki kar is hozzájárult az épület megvásárlásához, majd a háború után angol hadizsákmány lett, tőlük meg az osztrákok vették meg. Velünk már csak a múlt köti össze az épületet, valamint az, hogy ott zarándokcsoportok szállnak meg.

Mi várható az 5777-es évben a zsidó-keresztény párbeszéd területén?

  1. P.: Nyilvánvaló, hogy tavaly december óta a helyzet kissé változott, hiszen a Szentszék nyilatkozata a Nostra Aetate évfordulójára, valamint az ötven rabbi nyilatkozata új távlatokat nyitott. Ezzel nekünk teológusoknak, egyházi embereknek mélyebben is illik foglalkozni.

Frölich Róbert: Én magam is úgy vélem, a múlt igen biztató csírái szép lassan szárba fognak szökkenni, egyre több zsidó-keresztény konferenciát, megbeszélést, találkozást látok-hallok, bíboros úrral mi magunk is részt vettünk ilyeneken. Úgy gondolom, a következő esztendő ebből a szempontból is kiemeltebb, izgalmasabb lesz, valami megmozdul újra, ami egykor volt, aztán megszakadt, ami a Nostra Aetate évfordulója kapcsán újra kezdődött.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter