Az új zsinagógai év, az 5777. beköszöntével Ros Hasanával kezdődik

 

Most vasárnap veszik kezdetét a zsidó nagyünnepek, amelyek minden zsidó ember életében kiemelt fontossággal bírnak, legyenek akár hívők, akár nem.

sanatova

Ezek az ünnepek az új zsinagógai év, az 5777. beköszöntével Ros Hasanával kezdődnek, majd ezt követi Jom Kippur, azaz az Engesztelés Napja, utána a sátoros ünnep, Szukkot, ezt követi a Smini Áceret, végül a Tóraadás ünnepe, a Szimhat Tóra zárja.

Számunkra, zsidók számára a nagyünnepek kezdete az évkezdet, Ros Hasana, ami a szellemről és a testről szól. A vétkekről és a megbánásról, a megbocsátásról és újrakezdésről.

Ekkor ünnepeljük a zsidó ember hűségét és bizalmát Istenével szembe és bizony Isten hűségét és bizalmát minden zsidó emberrel szemben.

Hagyományainkhoz ragaszkodó hittel reméljük, hogy az Örökkévaló egy olyan évet ad nekünk, amiben csak szépséget és lelki békét találunk. Azért imádkozunk Ros Hásánákor, az ember teremtésének ünnepnapján, hogy a folytonos újrateremtés csodálatoss láncában azok az – embernek átadott, ám – isteni tulajdonságok domináljanak, amik elősegítik lelkünk minél magasabbra emelését.

Ezek jelentik a közösségünk és minden egyes közösség fennmaradásának a zálogát.

Kívánok minden hallgatónknak békés új esztendőt, kívánom mindenkinek, hogy legyenek beírva az Élet Könyvébe, legyenek ők zsidók, akár nem zsidók!

Shana Tova umetukah!

A  2016. szeptember 30-i Halljad Izrael! adásában elhangzott jegyzet szerkesztett változata.