A nemzet nagyapja meghalt

 

A nemzet nagyapja meghalt

Simon Peresz temetése kapcsán Breuer Péter külpolitikai szakértő, újságíró beszélt Izrael egyik nagy politikusáról.

breuer az atv start

Simon Peresz halálhírének bejelentése után a világ vezetői egymás után jelentették be, hogy elmennek a temetésére, Obama, Clinton, Merkel, Hollande, Orbán Viktor, de Mahmud Abbasz is. A Palesztin Nemzeti Hatóság vezetőjének a bejelentkezése elvárható, netán meglepetés volt?

Mindenképpen elvárható volt. De addig is nézzük az adatokat: tegnap ötvenezer izraeli állampolgár vett búcsút Simon Peresz koporsójától, érdekes lehet, hogy államfők esetében eltérnek a zsidó tradíciótól, miszerint a halál beállta után három órával már eltemetik a halottat. Korábban Jichak rabin, Peresz egykori ellenfele, harcostársa, kollégája temetésére érkeztek ennyien, mint most a temetésre. Simon Pereszt a Herzl hegyen lévő temetőben, a nemzet nagyjainak a nyughelyén temetik el. A temetésre 90 országból jönnek delegációk, ami azért is nem lesz egyszerű, mert közben Izrael készül a Sabatra, amikor is megáll az élet az országban, mindeközben a hétvégén beköszönő új esztendő miatt 160 ezren utaznak külföldre, hihetetlen zsúfoltság lesz a reptéren, különleges biztonsági intézkedésekkel együtt. Ami a biztonságot illeti, az elmúlt éjszaka folyamán több ismert muszlim és zsidó szélsőségest helyeztek őrizetbe, természetesen megelőző akcióként. A nemzetközi delegációk fogadásakor figyelni kell arra, hogy még véletlenül se szegje meg senki a szombati törvényeket, ez akár koalíciós feszültséget is okozhat az izraeli belpolitikában.

Beszéljünk Simon Pereszről!

Nekem, az Izraelben eltöltött harminc évem alatt is volt szerencsém megismerni őt. Az első benyomásom az volt róla, hogy aki nem ott született, annak is van jövője. Nekem elég hamar sikerült beilleszkednek az izraeli hétköznapokba, egy ideig Peresz volt az egyik példaképem, később az egyik választáson azt kérdezte az emberektől: Én egy vesztes vagyok? Akkor nagyon sokan igennel feleltek erre, pedig Peresz volt a honvédelmi minisztérium főigazgatójaként a dimonai ipartelep megteremtője, ahol egyes vélemények szerint nukleáris célú hadiipari munkálatok zajlanak. Simon Peresz volt az, aki követte Ben Gurion gondolatát, mely szerin t a szakértők a múltról beszélnek, az előretekintő politikus meg a jövőről. Külön érdekessége volt Peresznek, hogy amikor egy újságíró kérdezte őt, először megmondta, hogy az illető hol született, nagyon szeretett könyvekről beszélni, nekünk meg kínos volt, ha az általa említett könyvet még nem ismertük, viszont teljes mértékben emberszámba vett mindenkit. Így lett Simon Peresz az egyik legkevésbé kedvelt politikusból a nemzet nagyapja.

Köszönöm a beszélgetést.

Az interjú az ATV Start 2016. szeptember 30-i adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.